„A közönség tart minket életben.” – interjú az ef dobosával

Október 30-án, jövő szerdán adja majd első hazai koncertjét Európa egyik legmeghatározóbb és legkitartóbb post-rock zenekara, az idén fennállásának tízedik évfordulóját ünneplő svéd ef: a Képzelt Várossal közös lemezbemutatót tartó banda új nagylemezét, a Ceremonies dalcsokrát mutatja majd be az A38 Hajóra érkező közönségnek, mi pedig a zenekar dobosával, Niklasszal beszéltünk pár szó erejéig a szerdai koncertről (amit a Kiégő Izzók és az MVM fényfestése is emlékezetessé tesz majd), az elmúlt tíz év legfontosabb állomásairól, a post-rock jelenéről, valamint úgy általában a zenekarról.

A most zajló Európa-turnét megelőzően Ázsiában koncerteztetek: beszámolnál nekünk a benyomásaidról? Ugyanitt érdemes megjegyezni, hogy az EF szinte mindig mozgásban van, eddig több mint húsz turnét bonyolítottatok le: mi ad nektek erőt ahhoz, hogy estéről estére a színpadra álljatok?

Ázsia minden szempontból fantasztikus hely, és egy igazán megragadó élmény bárki számára. Egyedül a megszokott folyamatokra nem igaz ez: a beálláson, a söriváson és a másfél órányi koncerteken kívül semmi sem hasonlítható ahhoz, amit itt Európában élünk át. Repülővel, nagysebességű vonatokkal utaztunk, aztán a transzferjárat vitt tovább. Mindenhol más volt a backline, hol jobb, hol rosszabb. Minden más, ami össze is zavar, testben és lélekben egyaránt. Igazából csak akkor érted meg mindezt, amikor már hazaértél, és van egy szusszanásnyi időd leülni, és végiggondolni mindazt, ami történt.

Egyébként úgy érzem, áldás ez, hogy ennyit turnézhattunk az elmúlt tíz év során. És mindezt úgy, hogy közben távol voltunk a munkahelyünktől, a barátnőinktől és a háziállatainktól. Bár szerintem mind egyetértünk abban, hogy egyszerűen muszáj turnézni, hogy megmutathassuk a zenénket. Manapság egy alternatív zenésznek sokat kell tennie azért, hogy láthatóvá váljon. Túl sok zenével találkozik a hallgató azóta, hogy a digitális stream-szolgáltatók beléptek a mindennapjainkba. Az elmúlt tíz év ebből a szempontból is tanulságos volt, bár nem sok változott azóta: öregebbek lettünk, talán profibbak is, nagyobb színpadokon játszunk, és tudjuk, mit jelent 38 koncertet adni 42 nap alatt. És mindeközben nagyon sok jó emberrel találkozunk, közben olyanokkal is, akiket már évek óta nem láthattunk.

Ahogy te is említetted, idén ünneplitek a fennállásotok tízedik évfordulóját. Voltak olyan kritikus pontok, amik megkérdőjelezték a folytatást? Mi a legjobb dolog ebben a tíz évben, és mi a legkedvesebb emléked?

A legsúlyosabb válaszpont az volt, amikor Daniel, az énekes-gitárosunk úgy döntött nagyjából két éve, hogy Amszterdamba költözik. Nagyon sokat turnéztunk a Mourning Golden Morning dalaival, és szükség volt arra, hogy 

fenntartsuk a lemez körüli figyelmet. Két út állt előttünk: vagy feloszlunk, vagy új vérkeringést adunk a zenekarnak, így két régi barátunk, Erik és Emanuel csatlakoztak a zenekarhoz. Elkezdtünk közösen zenélni: megírtuk a dalokat Svédországban, majd elküldtük Hollandiába, és vissza. Úgy gondoltuk, ez egy modern ösvény lesz – aztán beláttuk, hogy nem igazán működik. Szükség volt arra az érzésre, amit csak a próbaterem falai között kaphatsz meg órák múltán. Aztán valahogy elértük, hogy Daniel hazarepüljön elégszer ahhoz, hogy befejezzünk közösen pár dalt, amiket végül rögzítettünk, és a végeredmény is meglepően jó lett.

Egyébként nagyon sok kellemes emlék fűz az eltelt tíz évhez. Sok durva dolgon mentünk keresztül együtt, és sok furcsaságot láttunk az utazás révén. De minden este, amikor a közönség elé állhattunk, az mindközül a legfontosabb. Ez tart bennünket életben.

A legújabb lemezetek, a Ceremonies nemrég jelent meg: elégedett vagy az eddigi visszajelzésekkel? Milyen volt a Magnus Lindberggel való munka? Maradtak meg olyan dalok vagy ötletek, amik nem kaptak helyet az anyagon?

Hihetetlenül elégedettek vagyunk, de tényleg. A Ceremoniest szerencsére nagyon jól fogadta a kritika. Eddig egyetlen rossz véleményt sem olvastam a lemezzel kapcsolatban, és eddig nagyon sok bakelitet, CD-t adtunk el, ami azt mutatja, hogy a közönségünknek sincs ellenére, amit hall. Az albumhoz egyébként készült egy bónuszdal is, a Sun Grows Dim, amit a bakeliten és a digitális megvásárlás esetén lehet megkaparintani, valamint van egy zongora-dob összjátékunk, amit nemsoká befejezünk – ez csak egy dalkezdemény még.

A lemezen több vendégzenész is képviselteti magát a kortárs komolyzene világából: hogyan jött a lehetőség, és hogyan zajlott a bevonásuk a dalszerzésbe? Ti adtatok nekik kottákat, vagy ők írták meg a saját részeiket?

Mivel tudtuk már a legelején, hogy nem tudunk minden hangszert úgy megszólaltatni, ahogy szeretnénk (ennyire azért nem vagyunk tehetségesek… haha!), beszéltünk pár barátunkkal, akik ajánlottak nekünk olyan ismerősöket, akik szívesen kipróbálnák magukat ebben, és így szerveződtek össze a lemezen hallható vendégek. Egyébként ők többnyire már a legutóbbi EP-nken, a Delusions of Grandeur-ön is együtt zenéltek tavaly, és amiatt is szerencsések vagyunk, hogy Danielnek nagyon jó érzéke volt ahhoz, hogy a nagyzenekari vonós és rézfúvós elemeket hogyan, hova helyezze el – lényegében ő volt a vendégek közvetlen kapcsolata a zenénkhez. Hihetetlen volt a köztük lévő kémia, nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot, és iszonyú profin zajlott az előkészítés és a felvétel is.

Mi a véleményed napjaink post-rock lemezeiről? Vannak még járatlan ösvények ebben a hangzásvilágban, és ha igen, mire van szükség – saját karakterre vagy jó dalokra?

Én személy szerint nem igazán hallgatok frissebb post-rock zenekarokat, vagy úgy egyáltalán post-rockot. Amiket mégis, azokat már évek óta megszerettem, és így maradtak mellettem, hogy időtlennek élem meg őket. Úgy látom, hogy sok mai zenekar kísérletezik az elektronikával manapság, és ez nekem tetszik, mert ez is egy új ösvény lehet. Szívesebben hallgatok egy olyan zenekart, amelyik megpróbálja megtalálni önmagát, mint amelyik megpróbálná lemásolni az Earth is Not a Cold Dead Space-t az Explosions in the Sky-tól.

És mi a helyzet a kiadótokkal, az általad vezetett And The Sounddal? Sok zenekar keres meg amiatt, hogy igazold le őket? Milyen szempontok jutnak érvényhez, amikor egy új anyagot hallgatsz?

Az And The Sound valójában nem egy igazi kiadó… Sokkal inkább egy család. Nem igazolunk le zenekarokat (szerk. egyetlen másik zenekar van itt, az Immanu El), hogy kiadjuk az anyagaikat és pénzt csináljunk belőle. Inkább testvérek és nővérek lettünk, és hagyjuk magunkat érvényesülni, csak közben használjuk a saját eszközeinket és felületeinket. Az ATS egy esernyő, egy platform. Bárhogy hívhatod.

A szerdai koncertetek lesz az első magyarországi fellépésetek, amit egy különös színpadi vetítés fog még exkluzívabbá tenni: mit várhatunk a koncertetektől, és milyen üzenetet küldenétek a közönségnek?

Haha, ez engem is érdekelne, mert nem tudom, milyen lesz a vetítés, de fogadni mernék rá, hogy fantasztikus hatása lesz. Nagyon boldog vagyok, hogy Magyarországra is eljutunk végre ezzel a turnéval, és garantálhatom, hogy kitépjük a szívünket, eldobjunk a hangszereinket és vérzünk is majd egy kicsit. Játszani fogunk az új, és a régebbi lemezekről is, és már most meg szeretném köszönni mindenkinek, aki megnéz majd bennünket, és aki olvassa ezeket a sorokat. Remélem, tetszeni fog, amit majd látni fogtok, és igyekszünk az első budapesti koncertünket nagyon emlékezetessé tenni számotokra.