Oldal kiválasztása

dickinson-esgrima.jpg

A neves brit hegedűművésznő, Vanessa Mae (Vanessa Vanakorn néven) thaiföldi színekben, sí szlalom kategóriában vesz részt a szocsi téli olimpiai játékokon. Ez elegendő okot adott nekünk arra, hogy összegyűjtsük a top 10 sportoló zenész nevezetességet a brit autóversenyző dobostól a norvég krimiíró és rock énekes focistáig. Lehet szavazni a legjobbakra, vagy felháborodni és fikázni minket a kimaradt nevek miatt.

Nick Mason (Egyesült Királyság)

Nick-Mason-Silver-Arrow-2.jpg


zenében: A Pink Floyd dobosa, a zenekar 1964-es megalakulása óta

sportban: Mason gyermekkora óta szenvedélyes autógyűjtő, valamint autóversenyző. Apukája dokumentumfilmeket készített autóversenyzőkről és a Bentley-k megszállottja volt. Nick összesen ötször indult a Le Mans-i autóversenyeken, ahol először 1979. június 9-június 10-én vett részt, s 18-adik lett, ami az eddigi legjobb eredményének számít. 2004-ben, Into the Red címmel jelent meg első automobilokkal foglalkozó könyve, mely 22 klasszikus versenyautón keresztül mutatja be a sportág fejlődését.

Bonga (Angola)

Bonga_web.jpg

zenében: Angola első számú semba énekese és legismertebb világzenei előadója. Zenei karrierje alatt több mint 30 lemezt készített. Kultikusnak számító Angola 72 c. albuma és a Mona Ki Ngi Xica c. száma az afrikai függetlenségi mozgalom szimbólumává vált.

sportban: Bonga (teljes nevén José Adelino Barceló de Carvalho) 15 évesen kezdte zenei karrierjét és ezzel egy időben atlétaként is befutott. 23 évesen már Portugália rekordere volt 400 méteres férfi síkfutásban. Ezzel párhuzamosan a lisszaboni Benfica focicsapat oszlopos labdarúgója volt. 1972-ben Bonga befejezte sportolói karrierjét és az angolai függetlenségi mozgalom szószólájává vált.

Jo Nesbø (Norvégia)

978x.jpg

zenében: Norvégia egyik legnépszerűbb rock zenekarának, a Di Derre gitáros-énekese

sportban: Jo Nesbø-t legtöbben krimiíróként (Fejvadászok, Vörösbegy, Hóember, stb.) és zenészként (Di Derre) ismerik, pedig irodalmi és zenei pályafutása előtt profi focista volt szülővárosa, az FK Molde csapatában. Térdszalag szakadása miatt viszont hamar abba kellett hagynia sportkarrierjét.

Vanessa Mae (Nagybritannia/Thaiföld)

0,,17418379_303,00.jpg

zenében: a thai származású, de szingapúri születésű Vanessa Mae Londonban végzett a zeneiskolán. Hírnevére a kilencvenes években tett szert a klasszikus hegedűzene és a tánczene kereszteződésével. Vanessa csábító külseje is komoly szerepet játszott az enyhén szólva jó ízlésűnek nem mondható cross over népszerűsítésében. Ugyanakkor már gyermekkorában óriási tehetségnek számított, ő volt a legfiatalabb hegedűszólista, aki Beethoven és Csajkovszkij koncertfelvételeket adhatott ki. Storm c. slágere és Janet Jacksonnal való együttműködése után nem sokat hallhattunk róla

sportban: Vanessa Mae már 4 évesen foglalkozott sílesiklással és nagy álma volt a tél olimpián való részvétel. Első szereplését már Salt Lake Cityben szerette volna megvalósítani, ám a thaiföldi olimpiai bizottság csak akkor engedélyezte volna Vanessa részvételét, ha lemond brit állampolgárságáról. Néhány évvel ezelőtt Vanessa átköltözött Svájcba, ahol rendszeres edzéseken vett részt és végre része lehetett a thai nemzeti válogatottnak, Vanessa Vanakorn néven. Vanessa természetesen nem az aranyra pályázik, a részvétel a fontos, de ezzel is rekordot állított fel, két főre bővítve a thaiföldi küldöttséget a téli olimpiákon.

 

50 Cent (USA)

67a1c__50-Cent-and-Floyd-Mayweather-580x386.jpg

zenében: a 2000-es évek egyik legsikeresebb platinalemezes amerikai rappere és hip hop zenei producere, Eminem felfedezettje. 2005 óta színészként is feltűnt.

sportban: 50 Cent (polgári nevén Curtis James Jackson) South Jamaicaban, Queens környékén, New Yorkban nőtt fel. 12 éves korától, a crack-láz idején kezdte el drogdílerkedését, ezzel párhuzamosan indult el boxoló karrierje is. A nyolcvanas évek közepén, amatőr boxolóként junior olimpián vett részt. A későbbiekben ezt nyilatkozta: „A ringben a versenyszellem a fontos, a hiphopban is ez tetszik..”.

Nicky Byrne (Westlife, Írország)

nicky-byrne-1813943465.jpg

zenében: az ezredforduló egyik legnépszerűbb ír boys bandjének alapító tagja. Két évvel ezelőtt a Westlife feloszlott, így Nicky Byrne a show businessben találta meg a helyét, műsorvezetőként.

sportban: A 90-es évek közepén, még jóval a Westlife megalakulása előtt Byrne elég sikeres sportkarrier elé nézett: több ír focicsapatban is játszott, majd a Leeds United kapusa lett, ahol összesen 2 évet húzott le. Ezután Byrne visszatért Írországba és játszott egy pár évig a helyi premier ligában. Ezután következett a Westlife meghallgatása. A 2000-es években Byrne többször visszatért a focipályára, de már csak jótékonysági meccsek keretein belül.

 

Alice Cooper (USA)

20120707-173024-g.jpg

zenében: amerikai shock rocker és énekes, a korszak zenei szimbóluma

sportban: Alice Cooper fő hobbyja a golf. Saját bevallása szerint a golf mentette meg őt az alkoholizmustól. „Golf Monster: 12 lépés a golf-függőségig” címmel könyvet is írt arról, hogy lett az alkohol és a drogok helyett sportágfüggő. Alice Cooper a Callaway Golf felszerelések reklámarca.

Julio Iglesias (Spanyolország)

Julio-Iglesias_TINIMA20111111_1013_18.jpg

zenében: a leghíresebb spanyol pop énekes, több mint 250 millió albumot adott el világszerte. Világhírű romantikus dalairól a „spanyol trubadúr”-nak is nevezik. Enrique Iglesias énekes apja.

sportban: Iglesias a Real Madrid utánpótlás csapatában volt kapus. Az a pletyka járja, hogy az A csapat kapusposztjára is pályázott, abban az időben, amikor még Puskás és Di Stefano is a Real színeiben játszottak. 19 évesen viszont egy elég komoly baleset következtében 2 évet töltött a kórházban. A legenda szerint egy nővérkétől kapta első akusztikus gitárját, ami megmentette Juliót a depressziótól. Julio azóta is szenvedélyes Real-drukker.

Bruce Dickinson és Steve Harris (Iron Maiden, Egyesült Királyság)

bruce-dickinson-Bartosz-Piasecki-Fencing-Esgrima.jpg

zenében: az egyik legmeghatározóbb heavy metal zenekar

sportban: Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere gyermekkora óra aktívan vívott és akkor hagyta abba sportolói karrierjét, amikor az országos ranglistán a hetedik volt. Ennek ellenére, az Iron Maiden sikereinek csúcsán is elegendő időt szánt a vívásra. Két évvel ezelőtt Dickinson a londoni olimpa ezüstérmesével, Bartosz Piaseckivel mérte össze erejét. A lengyel származású norvég sportoló természetesen legyőzte az Iron Maiden énekesét, de elismerően nyilatkozott annak gyorsaságáról. A zenekar másik tagja, a basszusgitáros Steve Harris gyermekkorában a West Ham labdarúgó ificsapatában játszott és azóta megszállott fanje a klubnak.

Louis Tomlinson (One Direction, Egyesült Királyság)

article_d405804fcc2cb0b5_1379339618_9j-4aaqsk.jpeg

zenében: a népszerű brit/ír One Direction boys band tagja

sportban: Louis gyermekkori álma volt, hogy valamikor kedvenc focicsapata, a Doncaster Rovers színeiben játszhasson. Tavaly nyáron ez az álom valóra válhatott, amikor 28-as szám alatt felvették a csapat B keretébe. A debütálás viszont nem sikerült valami fényesre. A Rovers első barátságos mérkőzésén komoly térdsérülés érte, így kénytelen volt kihagyni a szezon első felét. Tomlinson visszatérését nem csak a One Direction rajongói várják, hanem a futball klub managementje is, akik elsősorban PR értékű igazolásként tekintenek az énekesre.