„A zene boldoggá tesz” – interjú Reut Regev harsonaművésszel
Az A38 Hajó és a MU Színház tizedik alkalommal rendezi meg a szabad improvizációs zene nagy nemzetközi eseményét, az Újbuda Jazz Fesztivált. A program idén úgy alakult, hogy a női szólisták kerültek a fókuszba. A portugál Susana Santos Silva, a francia Sophie Agnel és Joëlle Léandre mellett saját formációjával, a Reut Regevs R*Time-mal fellép majd Reut Regev, az Izraelben született és nevelkedett harsonaművész-zeneszerző-zenekarvezető is, akit az A38-on legutóbb a Firewater tagjaként láthattunk. Regev már fiatalon feltűnt a dzessz-színtéren, hosszú évek óta New York-ban él, ahol férjével, Igal Fonival és más zenészekkel duótól a négyfős felállásig különböző formációkban számos alkalmi vendégzenésszel lép fel. A Reut Regevs R*Time szeptember 4-i A38-as fellépése előtt beszélgettünk arról, hogy miért választotta a harsonát, milyen volt rockzenekarban játszani és hogy maszkulin műfaj-e a dzsessz.
Mi a zenei háttered, hogyan kezdtél el zenélni és milyen zenékben utazol most?
Ötéves koromban kezdtem el zenélni, amikor a szüleim beírattak zongoraórákra. Mindaddig a szüleim révén nem volt semmilyen zenei kapcsolódásom. Főiskolás koromban kezdtem el dzsesszt játszani, és tértem át a harsonára. Nagyon komfortosan éreztem magamat a bebop világában, de igazán a kreatív avantgárd dzsessz szippantott be. Katonai szolgálatomat követően (szerencsére csak harsonás voltam a katonazenekarban) hamarosan kiutaztam New Yorkba a barátomhoz, mostani férjemhez, Igal Fonihoz. Igal rengeteg neves New York-i zenésznek mutatott be, így elég gyorsan beleolvadtam a helyi szcénába. New Yorkban olyan zenészekkel találkoztam, mint Butch Morris, Anthony Braxton, Frank London, és olyan műfajokat ismertem meg közelebbről, mint a latin zene, a klezmer, a blues és a funk. Azóta is csak a zenével foglalkozom, mert ez a legjobb forma az önkifejezésemre. A zene boldoggá tesz, ez a munkám és az életem lényege.
Miért kezdtél épp harsonán játszani?
Röviden szólva, a harsona választott engem. A hangszeremet kellene megkérdezni, miért. Amikor a harsona kiválasztott engem, nem gondoltam arra, hogy frontember leszek, és lesz saját zenekarom… Fiatal és elég szerény lány voltam. Ugyanakkor egy pici beleszólásom azért mégis volt. Amikor a konzervatóriumban választanom kellett a harsona és a vadászkürt között, akkor egyértelműen az előbbire voksoltam. A harsonának tolócsövé van, ami elég egzotikus, és ráadásul egy nő volt a tanár, így könnyen döntöttem a két hangszer között. Pár évvel később pedig már teljesen otthagytam a zongoraórákat, és azóta is csak a harsona a bajtársam mindenben.
Néhány éve koncerteztél az A38 Hajón, az amerikai Firewater rock zenekar tagjaként. Hogyan ismerkedtél meg Tod Ashley-vel, a zenekar énekesével és milyen élmény volt velük együtt zenélni?
Ha jól emlékszem, Tod először Frank London zenekarában látott engem játszani és volt egy pár közös barátunk is. Életem első hosszabb európai turnéja épp a Firewaterrel volt, szerettem a zene magas intenzitását, és nagyon imponált, hogy szabadon játszhattam a szóló részeknél. Szerintem a Firewater tagjaként ugráltam és tamburinoztam először és utoljára a színpadon.
Mi volt eddigi karriered fénypontja?
Azt mondanám, hogy az R*time-mal való turnézások és lemezfelvételek voltak eddig a legcsodálatosabb pillatanatok a karrieremben, és remélem ez hosszú távon így is marad. Nagyon büszke vagyok a két stúdiólemezünkre, mind a kéttőt elég pozitív közönség- és sajtóvisszhang övezte. A lemezeimen szerepel egy pár személyes kedvenc zenészem is, mint a bőgős Mark Peterson és a legendás gitáros Jean-Paul Bourelly. Felejtehetetlen élmény, hogy 2009 óta szinte megszakítások nélkül járhatjuk a főbb fesztiválokat és klubhelyszíneket.
Mit a gondolsz a nők növekedő szerepéről a dzsesszben? Az Újbuda Jazz Fesztivál keretein belül és az A38 Hajón lassacskán már rendszeressé válnak a női dzsesszelőadók.
A dzsessz a mai napig elég maszkulin műfajnak számít. A nők sok esetben a biztonságot keresik az életben, ami nehezen hozható össze a dzsesszkarrierrel. De én is úgy látom, hogy most már jóval több női szereplője van a szcénának, és ez a jövőben egyre erősebb lesz.
Ha meg kellene nevezned az öt kedvenc lemezedet, mit emelném ki mindenképp?
Ornette Coleman: Science Fiction
Robert Сraft conducts Varesse
