Aki két hónapra bebújt David Bowie fejébe – Beszélgetés Balogh Zsolt videóművésszel

Balogh Zsolt nevét Magyarországon aránylag kevesen ismerik, pedig szakmája – a videó- és animációs vetítés – egyik kiemelkedő, nemzetközileg magasan jegyzett képviselője. A londoni olimpia megnyitóünnepségének animációs betétjei, a Chicagóban éppen pár napja megnyílt vándorkiállítás, a David Bowie Is…, a londoni National Theatre előadásainak vetített háttere, a sydney-i operaház fényfestése – ezek a nagyszabású projektek mind-mind Balogh Zsolt nevéhez fűződnek. A Londonban élő művész most öt napon keresztül az A38 Hajó kiállítóterében mutatja be az előbb felsorolt legfontosabb munkáit, a végleges változatokhoz készült kicsinyített modellek, vetítések és videódokumentációk segítségével. A különleges alkalom kapcsán kikérdeztük Zsoltot a brit és a magyar oktatási modell különbségeiről, a videódizájn jelenéről és jövőjéről és persze szóba kerültek legfontosabb munkái is.

Mesélj a kezdetekről – hogy jutottál el az első szárnypróbálgatásoktól odáig, hogy te csinálhattad a 2012-es olimpiai megnyitó videóit?

Elég sok mindent kipróbáltam, mielőtt eljutottam a digitális dizájnhoz, de mindig úgy éreztem, hogy valami olyat szeretnék csinálni ami ötvözi a digitális technológiát, művészetet, és új megoldásokat kutat. A 59 Productions, akiknek többnyire tervezek nagyon tehetséges és hasonlóan gondolkozó emberekkel dolgozik, így elég sok izgalmas megrendelést kapunk/kapok. Egy nap megkérdezték, hogy szeretnék-e az olimpia megnyitóünnepélyén dolgozni. Igent mondtam.

Balogh Zsolt

Milyen volt az utóbbi kapcsán Danny Boyle-lal dolgozni?

Nagyon izgalmas, a stúdió ahol dolgoztunk mindig feltöltődött elektromossággal Boyle csütörtök délutáni látogatásai alatt. A legfontosabb, amit tőle tanultam, az az a fajta érzelemmentes könyörtelenség, amivel kikukázta a show nem működő részeit, függetlenül attól hogy mennyi energia vagy idő ment el azok gyártására.  

A videódizájnerek szerepe hasonlít az úgynevezett VJ-k munkájához, de a videódizájn sokkal inkább koreografált és leíró, ami lehetővé teszi egy sajátságos párbeszéd kialakulását a videódizájn és olyan más művészeti ágak között, mint a színház vagy az élőzene. Fontos különbség, hogy videódizájn szinte minden esetben valamilyen izgalmas térbeli felületre vetítve látható.

Mennyiben más a brit oktatási modell, mint az itthoni? Miben különbözik a két színtér?

Tapasztalataim szerint a brit művészeti oktatásban sokkal kevésbé követelmény, hogy a képzésben részt vevők már eleve hatalmas gyakorlati tudásra támaszkodhassanak a tanulmányaik megkezdésekor, sokkal nagyobb hangsúly van viszont egy-egy munka konceptualizálásán. Ennek következtében a munkák nagyon sokszínűek, ugyanakkor a végeredmény vizuális megformáltságának minőségében is nagy különbségek vannak. Az ideális megoldás valószínűleg a hazai és a brit rendszer között van félúton.

Mik a főbb szempontjaid egy-egy installáció tervezésekor?

A legfontosabb szempont, hogy az installáció működjön a környezetével, legyen az színpad, kiállítótér vagy egy épület homlokzata. A minimumkövetelmény, hogy olyat tervezzek, ami mentes a vizuális kliséktől vagy felesleges elemektől.

Mesélj a Victoria And Albert Museum David Bowie Is… című tárlatáról, melynek videó- és hanginstallációját is te készítetted. Hogy jött ez a felkérés? Hogy állt össze a fejedben a koncepció?

A David Bowie Is… kiállításra három videóinstallációt terveztem, a legfontosabb a látogatókat fogadó első teremben látható David Bowie képzeletbeli gyerekszobája volt. Ez egy életnagyságú, torzított perspektívájú tér volt, aminek az összes falát bevetítettük, így egyfajta háromdimenziós videószobor jött létre. A megbízás elég tág volt, a V&A kurátorai valamilyen kollázst szerettek volna látni. Bowie nagyon sok művészeti ágban alkotott, így munkáinak bemutatásához jól illett a kollázstechnika, ami ráadásul Bowie személyiséget is jól tükrözi. A munka a David Bowie rádióinterjúinak hangjátékká fűzésével kezdődött, ez képezte az anyag gerincét, és erre fűztem fel rengeteg fényképet, újságkivágást, videót, rajzot, filmrészletet és minden mást, ami így egy izgalmas animált tapétát hozott létre. Egyébként a David Bowie Is… kiállításból készített film az A38 kiállításának is részét képezi.

Ki az, akinek hasonló módon felépítenéd még az élete egy részét?

Nehéz kérdés, úgy is fel lehetne tenni, hogy kinek a fejében szeretnék eltölteni két hónapot. Minden esetre a kiállítás óriási sikerét követően mostanában elég sok név repked a stúdióban mint potenciális leendő ügyfél, Jacko, Mick Jagger, Mao…

Rengeteg színpadi előadás digitális hátterét tervezted – mit jelent ez pontosan, és mit ad hozzá az előadáshoz a hagyományos díszletekhez képest?

A két legnagyobb darab, amihez terveztem, az Emil és a detektívek és a Great Britain című előadások voltak a National Theatre számára. A vetített hátterek sok szempontból gazdagították és érthetőbbé tették ezeket. Az előbbiben a dizájn hangulata volt nagyon fontos, mert a vetítéssel egy varázslatos-félelmetes, Fritz Lang Metropolisához hasonló német expresszionista világot hoztunk létre az épített díszletre vetítve. A Great Britainben, ami az elmúlt évek angliai telefonos lehallgatási botrányait tárta fel, sokkal fontosabb volt, hogy egy valósággal párhuzamos bulvár TV- és újságuniverzumot hozzunk létre, vezércikkekkel, YouTube-videókkal, híradós bejátszásokkal és reklámokkal. Ezek tették lehetővé, hogy a darab kilépjen a színház falai közül, ami fontos volt egy ilyen bonyolult, sokszereplős, és a valóságra folyamatosan reflektáló történet esetén.

A Vivid fesztivál keretében a sydney-i operaház falára is terveztél grafikát, erről mit kell tudni? Furcsa volt, hogy most nem valamit animáltál?

Amikor felkértek minket a sydney-i operaház fényfestésére, a megkötés csak annyi volt, hogy az színes legyen és családbarát. Olyan dizájnt akartunk elkészíteni, ami amellett, hogy vizuálisan lenyűgöző, szakít a fényfestés tradícióival, azáltal, hogy egy történetet mesél el, de úgy, hogy ez a történet érdekes legyen azoknak is, akik a vetítés közepén kapcsolódnak be. Végü az épület valamelyest fiktív történetét mutattuk be, érintve a tervezést, az építést, metamorfózisok sorát, az épület elpusztulását és újjászületését tizenöt percben. Volt szó űrlényekről és párhuzamos kultúrák kifejlődéséről is, de ezeket végül kihagytuk. Az én feladatom kezdetben az volt hogy minél több izgalmas vizuális megoldást fejlesszek ki, amik a történet vázát alkották. Ez valamennyire szokatlan megoldás, mert a így a történet sok esetben arra haladt, amerre a jobban sikerült dizájnok voltak.  

 

Mivel készültél a mostani, A38-as fényfestésre, mit láthatnak majd az érdeklődők?

Az A38 kiállítóterében az elmúlt két év legsikeresebb videóinstallációi lesznek láthatóak, a 2012-es londoni olimpia megnyitója, a David Bowie-kiállítás részei, az Emil és a detektívek darab díszletanimációi és a Vivid Sydney általam tervezett részei. Ezek az animációk azokra a modellekre lesznek vetítve, amiken gyártás közben teszteljük az installációt. A kiállítás videódizájn-szemszögből van kialakítva, a látogatok végigkövethetik a teljes gyártási folyamatot a kezdeti brain stormingtól kezdve a végső nagyszabású show-ig.

Mit tartogat a szakma számára a jövő, szerinted? És számodra?

A jövő nem tudom, mit hoz, de úgy érzem hogy ez a művészeti ág fejlődik az összes közül a leginkább progresszíven. Egyre több színházi rendező érzi úgy, hogy valami újat tud adni a közönségnek, ha olyan technológiát és látványvilágot ad az előadáshoz, ami a közönség mindennapi életének egyre inkább elválaszthatatlan része. A jövő izgalmasnak tűnik.  

Balogh Zsolt videóművészeti installációja szeptember 30-tól október 4-ig látogatható, sötétedés után az A38 Hajón. A belépés ingyenes.