Syntax Orchestra | Filmzene, élőben
A Syntax Cinema Orchestra Magyarország egyetlen mozizenekara, amely a legkülönfélébb filmek mellé játszik alapvetően rögtönzött dzsessz-zenét. A nyolcfős minibigband változatos hangszerparkkal rendelkezik, s különös sodrásba hozza hallgatóit, nézőit. A zenekar december 21-i A38-as koncertje kapcsán beszélgettünk a billentyűs-alapító Chris Allannel, azaz Nagy Krisztiánnal.
Mesélj a zenekar alakulásáról és jelenlegi tagjairól!
2005-ben alakultunk, és kezdetben dob-bőgő-szaxi-gitár kvartettfelállásban működtünk, és klasszikus, filmtörténeti művekből építkező VJ-műsorra zenéltünk, felerészt megkomponált, felerészt improvizatív zenét. Aztán szép lassan kibővült a zenekar. Elsőként a basszusklarinétos Palatinszky Marcit vettem be, mert unisonóban a bőgővel egyszerre drámai és ugyanakkor kegyetlenül stenkes tud lenni. Aztán jött Kiss Árpi, mert hiányzott felső regiszterben a fény. Majd a saját gitáros pozícióm helyére érkezett az ország egyik legeredetibb gitárosa: Sütő Marci, én pedig végleg átültem a billentyűk és kütyük mögé. A többiek kiválasztásában is fontos szempont volt, hogy tudjanak atmoszférikusan játszani: Badics Márk például órákig tud nyikorogni a cintányéron, úgy, hogy nem unod meg. Vereb Szabi meg tenorszaxiját lúpolja be és színez thereminnel. Ajtai Peti meg egyszerűen egy állat, ami ugyebár jól jön egy filmzenénél.
Több klasszikus filmalkotást zenésítettek meg. Miben különbözött mondjuk a Dr Caligari és az Emanuelle 2. hangzásvilága?
A Dr Caligari remekmű, ezért arra megkomponált zenét készítettem, sötét tónusú, klaszteres hangzásvilággal. Az Emanuelle 2. pedig inkább performansz volt, ahol direkt nem engedtem meg a zenészeknek, hogy megnézzék a filmet és végigimprovizáltuk az egyébként a giccs és gagyi határát súroló filmet.
Nemrég kezdtetek el foglalkozni a rajzfilmek szórakoztató világával. Új műsorotokban a közönség egy vegyes mixet kapott Chaplintől a Kockásfülű nyúlon, a retró diafilmeken át egészen a Rybczinsky által animált 1983-as Oscar-díjas Tangó című rövidfilmig. A zenész szempontjából mennyiben más animációval dolgozni vagy gyermekműsort készíteni?
Zakatoló néven fut a gyerekműsorunk, és főleg retró mesefilmeket kísérünk saját zenénkkel. A gyerekek imádják a dzsesszt, hálásak, ha a gitáros bonyolult 10b/5# akkordokkal tűzdeli teli a kíséretet, rajonganak a szabad zenéért. Ugyanakkor marha nehéz és sok próbát igénylő folyamat a rajzfilmeket pontosan lekövetni. Elcseszel egy altémát a Kockásfülű berepülésénél, és máris sírva rohan ki a hároméves csemete. Erre pontos jelrendszerünk van, időt mutató timerünk, és a zenészeknek a filmeket is pontosan memorizálni kell, nem csak a zenét.
Milyen programmal érkeztek az A38 Hajóra?
A hajón vegyes felvágott lesz: Rexi kutyán keresztül észt bábfilmen át, a Wahorn-feLugossy-Igor Lazin-féle Bestiákon keresztül a tangóig. Mindezt átfolyatjuk Baranyai Juli, alias Nők a pult mögött VJ-szűrőjén. Mindeközben jó sok szabadimpró.
Európában több olyan zenekar van, ami némafilmeket zenésít meg, mint például a Cinematic Orchestra, a British Sea Power, a Kilimanjaro Darkjazz Ensemble vagy a Claudio Simonetti’s Goblin. Az utóbbi amúgy március 22-én mutatja be Dario Argento 1977-es horrorklasszikusának, a Suspiriának megzenésített változatát. Hozzátok mely megközelítés áll a legközelebb?
Talán a Kilimanjaro, a Cinematic Orchestrának pedig a durvább hangzású élő felvételei.
Zenélés közben mennyire tudjátok nézni a filmet?
Sokáig használtunk saját monitort a színpadkép miatt, és a közönséggel szemben zenéltünk. Újabban szakítottunk ezzel a hagyománnyal, és félkörívben helyezkedünk el a színpadon, így egymást és a vásznat is jobban látjuk, ezért intimebb az egész, és a zenélésnek is jót tesz.
Az A38-as koncerteteken vendégetek lesz Wahorn András, még egy olyan hazai művész, aki a zene, a képzőművészet és a film szintéziséből építkezik. Honnan jött az együttműködés ötlete, és mit jelentett számotokra Wahorn András és az A.E. Bizottság zenéje?
Tagja vagyok a kizárólag képzőművészekből álló Tapasztalt Ecsetek formációnak, amit András vezet. Nagyon szeretek vele zenélni, nagyon eredeti a zenéhez való viszonya, és sok közös vonásunk van a kütyüzést illetőleg. Innen is jött az ötlet, hogy pakoljuk fel a színpadra az összes elektronikai cuccunkat, és kezdjünk el tekergetni. A Bizottság meg szinte az anyatejjel együtt…
Mik a kedvenc filmjeid és filmzenéid? Melyik filmet zenésítenétek még meg a legszívesebben?
Nagy Jarmusch-rajongó vagyok, és nagyra értékelem, amit Neil Younggal és John Lurie-val együt művelt. Hazai pályáról meg Hajdú Szabi-fan vagyok. A következő film, amin dolgozom, a Fantastic Planet című animációs sci-fi, a hetvenes évek elejéről. Végre bevethetjük az eredeti Minimoogot, meg a moduláris szintit! Na, ott aztán lesz prüttyögtetés!