Konyha | Sokkal felhőtlenebbek vagyunk, mint a kezdetekkor
Mindig a konyhában van a buli
Második, Elmentek a szörnyek című lemezének anyagát mutatja be a Konyha zenekar január utolsó estéjén, az A38 Hajón. A szövegeivel a férfilélek mélyébe és a budapesti éjszakába kalauzoló trió pont azt a fajta kortalan, sokszínű gitárzenét játsza, amely garantáltan beindítja nem csak a házibulit, hanem a koncertet is. Különleges alkalomhoz pedig különleges program és ajándék dukál: a zenekar egyrészt az új lemez anyagán kívül eljátssza a korábban megjelent dalok többségét is, valamint az itt megvásárolt lemezek mindegyike tartalmaz egy-egy kódot, amely segítségével egy titkos oldalon megtekinthető a zenekar októberi, születésnapi koncertjén készült ötszámos exkluzív koncertvideó-anyag. Szepesi Mátyás frontembert (a képen elöl, középen) kérdeztük a címben szereplő szörnyekről, kalapokról és Murakami Harukiról, majd végig is hallgattuk a lemezt, amihez mindhárom tag számról számra hozzáfűzte kommentárjait. A koncertet a Cseh Tamás Program támogatja.
Elmentek a szörnyek, ez a címe az új Konyha-nagylemeznek. Milyen szörnyeket képzeljünk el? És tényleg elmentek?
A cím a saját démonjaimról szól. Volt egy pillanat 2013 szilvesztere körül, amikor egy sok éven át halogatott beszélgetés után másnap reggel felkeltem – és csend volt. Nem értettem mi van. Aztán benéztem az ágy alá, és konstatáltam, hogy elmentek a szörnyeim. Mondanom sem kell hogy néha azért be-benéznek, de már nem annyira félelmetesek, mint előtte.
Mennyi idő alatt készültek el a dalok? hogyan zajlottak az új album felvételei?
Elég gyorsan, kábé egy év alatt írtam-írtuk meg a dalokat. Volt egy tagcserénk 2013 őszén: Haller Dani basszusgitáros érkezése óriási lökést adott, volt olyan időszak, hogy hetente megcsináltunk egy-egy újabb számot-hangszerelést valamelyik ötletemből. A felvételek a Fonó nagytermében zajlottak 2014 februárjában, az alapokat együtt játszottuk fel, mint a hatvanas-hetvenes évek zenekarai – ezzel körülbelül három nap alatt kész is voltunk, a feléneklés és a keverés pedig kis részekben, hónapokon keresztül zajlott. Ez utólag jó taktikának tűnt, így lett egyszerre spontán de kellően kiérlelt a lemez.
A konyhában jó lenni, mert mindig ott van a buli – mennyire lett komoly, üzemszerűen működőzenekar a Konyha, s mennyire tudtátok vagy akartátok megőrizni a kezdetek felhőtlen felelőtlenségét?
Most sokkal felhőtlenebbek vagyunk, mint a kezdetekkor. Egyre jobban látszik hogy tartunk valami jó felé, és fantasztikus emberekkel találkozunk útközben – ez az, amire nem lehet felkészülni, és hihetetlen boldogság megélni. Úgyhogy egyre jobb a mi konyhánkban lenni! Természetesen ajtócsapkodás is van néha, de ezek a helyzetek azért kellenek, hogy utána még jobban odafigyeljünk egymásra.
Mennyire hat rád a jelen könnyűzenéje, és mennyire csipegetsz a könnyűzenei múlt mindenféle rétegeiből? Mik voltak a legfontosabb zenék a lejátszódban mostanság?
Folyamatos keresgélésben vagyok a jelenben, és ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlik a múlt újraértelmezése – általában az idő mindkét síkján hasonló tematikában vagyok nyakig. Most például az izgat, hogyan lehet nagyon kevés hangszerrel – mégiscsak egy trióban játszom – azonnal felismerhető, mégis változatos zenét csinálni. Úgyhogy most Lorde és Red Hot Chili Peppers (szigorúan a Frusciante-éra!) megy felváltva. Előtte singer-songwriter-korszakom volt, akkor Ani DiFranco és a Simon And Garfunkel váltogatták egymást. De az elmúlt hónapokban sokat szólt az Alt-J, a War On Drugs, az Alice In Chains, Sam Smith, Beck és a Szabó Balázs Bandája is a lejátszómban.
Mi a helyzet a kalapokkal?
Gimnazista kattanás. A kilencvenes évek elején már mindent lehetett, kötelező volt a hosszú haj vagy az irokézfrizura, és már egy rendes figyelmeztető sem járt a fülbevalóért. Ekkor kezdtem el rendszeresen kalapokat hordani, mert azt nem csinálta senki, legalábbis a Veres Pálné sárga falai között. Ettől még az sem tudott eltántorítani hogy az osztálytársaim időnként abban hozták fel a havat az udvarról a beltéri hógolyózáshoz.
Mennyire jó vagy macerás, izgalmas vagy unalmas ma Magyarországon késő armincas könnyűzenésznek lenni?
Amennyire jó vagy macerás, izgalmas vagy unalmas ma Magyarországon későharmincas, gondolkodó és érző férfiként bármit csinálni. Minden nap egy újabb harc a körülményekkel és saját magunkkal. A zene ezen keretek közt csodálatos lehetőség az öngyógyításra.
A Magashegyi Underground gitárosa is vagy. Mit viszel innen? Mit hozol onnan?
Kibogozhatatlan. Mindenesetre nagyon egészséges hogy a kettőben teljesen más feladatom van – ott gitáros vagyok egy karizmatikus énekesnő és három termékeny dalszerző mellett, itt énekes-frontember és dalszerző vagyok – így sokkal jobban tudok mindkét csapatban arra koncentrálni, hogy azt nyújtsam, ami az adott dalba-szituációba-satöbbi a legjobban kell.
A Konyha narratív, történetmesélős könnyűzene. Mik voltak a kedvenc filmjeid és könyveid az elmúlt évben?
Filmek terén ez eddig nem az én évem, valahogy nem szippantott be semmi. Könyvfronton éppen ellenkezőleg. Murakami Haruki-diétán vagyok, az ötödik könyvet olvasom tőle zsinórban – most épp a Miről beszélek, amikor futásról beszélek? van soron, de volt Kafka a tengerparton, Szputnyik, szívecském, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei, Birkakergető nagy kaland. Azért ki is voltam éhezve, az elmúlt három-négy évben nagyon keveset olvastam – kivéve Ottlik Géza Hajnali háztetőkjét, amit minden évben rituálisan újraolvasok, és mindig találok benne valamit, amit előtte nem vettem észre vagy nem tartottam fontosnak. És ez így történt idén is.
—
Ráadásképp a Konyha három tagja mesélt az új lemez dalainak keletkezési körülményeiről is.
Leteszem, lerakom
Elengedős dal, arról szól, amikor az ember a szakítás fájdalmát próbálja feldolgozni. Az első lemez idején született, de arra nem került fel. Az eredeti melankolikus hangulatához képest most egy sokkal lendületesebb, húzósabb lüktetést kapott. – Badics Márk, dobos
Vegyétek el a mobilom
A (poszt?)modern kor technikai vívmányai új ismerkedési lehetőségeket kínálnak számunkra. Amennyiben felelőtlenül „szobanövény” (részeg) állapotban kívánnánk élni ezekkel, önkéntelenül is hibák csúszhatnak a gépezetbe… – Badics Márk, dobos
Lesz majd egyszer
Első verziója folkos volt, de azt végül teljesen átgyúrtuk, így született meg ez az álmodozós popszám, amely refrénjének szövegét nyelvészeink eddig komoly vizsgálatok után sem voltak képesek megfejteni. – Badics Márk, dobos
A mama szemét
Narancssárga amerikai gitárt csak úgy vehet az ember, ha aláír egy titkos nyilatkozatot, hogy időnként rockabilly számokat fog írni rajta (ugye Kiss Tibi? 🙂 Erre a lemezre ezzel a dallal sikerült teljesítenem ezt a feltételt. – Szepesi Mátyás, énekes-frontember, gitáros
Dupla skorpió
Tízmilliomod-magunk közös káeurópai családregénye és titkos naplója. Nagyon különleges dal: egyrészt nem emlékszem pontosan hogyan született – mintha egy este ott lett volna a jegyzeteim között -, másrészt nagyon keveset próbáltuk, a stúdióban állt össze, keverni is alig kellett. – Szepesi Mátyás, énekes, frontember, gitáros
Cukor, só
Liszt, gitár, fűszerek, vodka, dob, basszus, egy kis funk, nyakon öntve némi grunge-zsal és még ki tudja mivel… – Haller Dániel, basszusgitáros
Interlude
Instrumentális átvezetés, a hangmérnökünk Bogyó játszadozott a Kisautó sávjaival. – Szepesi Mátyás, énekes, frontember, gitáros
Kisautó
Hihetetlenül gyorsan történt. Felültünk rá és már készen is volt. – Haller Dániel, basszusgitáros
Minden jel
Amikor megpróbálsz sírni, de mosoly lesz belőle. – Haller Dániel, basszusgitáros
Elmentek a szörnyek
A lemez „hivatalos” záródala (nem számítva a bónusz tracket), érdekes módon időrendben is ez készült el utoljára. Spontán jammelésből született, Dani és Márk sziporkáznak benne, nagyon örülök hogy sikerült megőrizni a próbatermi örömzene szabadságfokát a felvételen is. Szövegileg egy „utolsó szó jogán” monológ, a jóizlés határain belül, a hagyományos popdal simaságán talán egy kicsit kívül. – Szepesi Mátyás, énekes, frontember, gitáros
Lesz majd egyszer (Tábortűz verzió)
Az álmodozós popszámot „visszadolgoztuk” az eredeti folko-tábortüzes hangulatba. Ez a verzió az októberi szülinapi koncertre készült, de annyira jól sikerült, hogy muszáj volt feltennünk a lemezre. – Badics Márk, dobos
