Pándi Balázs | Először leesett a cukrom

Thurston Moore-ral vett fel lemezt: Pándi Balázs

Az A38 Hajó tavaszi-nyári idényének egyik legfontosabb koncertje lesz a Sonic Youth korszakos alapító-gitárosa, Thurston Moore június 3-i fellépése. A nemrég Londonba költözött Moore tavaly jelentette meg legfrissebb, The Best Day című szólólemezét. Az album turnéján, így az A38 Hajón is igazi rocklegendák kísérik Moore-t, köztük a My Bloody Valentine és a Primal Scream basszusgitárosa, illetve a Sonic Youth dobosa. Moore azonban rengeteg más dologban is részt vesz, ilyen a hamarosan megjelenő Cuts of Guilt, Cuts Deeper című lemez, amit a japán zajzenész Merzbow-val, a svéd free jazz-szaxofonos Mats Gustafssonnal, és a magyar Pándi Balázzsal vett fel. A lemez másik magyar vonatkozása, hogy a hangmérnök az egy ideje Londonban élő Volkova Sisters-tag, Sándor Dani volt – akinek a javaslatára az egynapos sessiont egy beltéri gördeszkapályán rögzítették. Mi most Pándi Balázst kérdeztük a Thurston Moore-ral közös felvételekről.

Februárban fog megjelenni a londoni RareNoise kiadó gondozásában a Thurston Moore-ral, Merzbow-val és Mats Gustafssonnal rögzített közös lemezetek. Az utóbbi kettővel már készítettek albumot, hogy jött a képbe Thurston Moore?

A trió, amit Merzbow-val és Matsszal alkotunk eredetileg is ez a kvartett lett volna, de akkor még az utolsó Sonic Youth-fellépések mentek Dél-Amerikában ezzel egyidőben, így végül nem tudtuk összehozni és maradtunk a trióformánál. Én közben játszottam Thurstonnel a Pornban két koncertet, amik nagyon jól sikerültek, és akkor újra előjött, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk összehozni a kvartettet. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert abban a hónapban, amikor felvettük a lemezt, ez volt egyetlen szabad napja Thurstonnek, aki előtte nem sokkal költözött Londonba. Előző nap még Párizsban lépett fel, másnap pedig már nem tudott velünk élőben játszani, mert ment Amerikába. Rajta kívül még olyan embereket kellett összehangolni, akik egy évben egy hetet turnéznak és a bolygó másik felén élnek, meg akik két évre előre be vannak táblázva, úgyhogy nagy szerencsénk volt és közel négy év után sikerült ezt a felállást összeverbuválni.

A borítót Roki Marci tervezte

A lemezt Sándor Danival (Volkova Sisters) Londonban rögzítettétek egy stúdióvá átalakított gördeszkapályán. Hogyan emlékszel vissza a munkálatokra?

Amikor Dani felvetette, hogy egy rámpán vegyünk fel a lemezt, először leesett a cukrom, mert nem igazán tudtam elképzelni, hogy akusztikailag egy ilyen intenzív és az esetek többségében nagyon hangos zenét mennyire lehet részletgazdagon rögzíteni, de mivel már sokadjára dolgoztunk Danival, teljesen rábíztam magunkat. A lemezen hallható zene csak töredéke annak, amit rögzítettünk. Szinte egész nap zenéltünk, volt pár olyan take, ami egy óra fölötti volt, és az, hogy ennyit tudtunk rögzíteni, köszönhető volt annak is, hogy nem voltak technikai akadályok, és Dani maxmálisan alánk dolgozott a backline beszerzéstől kezdve mindennel. Először mindenki megrökönyödött amikor meglátták a rámpát, de a felvételek Danit igazolják.

Egy gördeszkapályán zajlottak a felvételek

A Sonic Youthnak köszönhetően Thurston Moore neve egyszerre ismerős a no wave- és a grunge-mozgalom kedvelőinek, az utóbbi időben viszont minél több kísérleti, avantgárd projektben hallhattuk. Te milyen zenészként ismerted meg?

Ez az oldala azért a munkásságának jó részét jellemzi, hiszen a Sonic Youth-tól soha nem volt idegen a kísérletezés, és Thurston régóta játszott improvizatív zenét is. A Sonic Youth játszott Roswell Ruddal is, illetve gyakran hívtak meg vendégzenészeket. Tény viszont, hogy amióta Sonic Youth pihenőpályára került, javarészt ezekre a dolgokra fókuszált, és jelentős változást lehet észrevenni a korai és a mostani improvizatív lemezei között. Ha a szubjektív oldalát nézzük, akkor azt emelném ki, hogy a közös nevező mindkettőnknél a punk/hardcore jelenléte az életünk legkorábbi szakaszában. Ennek hatása és energiája egy lényeges része a mindkettőnk zenei szótárának.

A CU/TS lemezen kívül tavaly még egy remek album jelent meg a közreműködéseddel, ahol Jamie Safttal, Joe Morrisszal és Wadada Leo Smith-szel zenélsz együtt. Milyen érzés olyan muzsikusokkal együtt játszani, akiket tíz éve csak lemezen hallhattál?

Erre ritkán szoktam gondolni, mert ezt már akkor lerendeztem magamban, amikor ezek a felkérések elkezdtek szaporodni. Ilyen szintű zenészekkel játszani óriási felelősség, és engem nem azért hívnak meg, hogy rajongjak értük. Ha ezen rinyálnék, az a zenén is nyomát viselné és annak a rovására menne.

Tavaly egy igazán remek koncertet adtál az A38 Hajón a dán szaxofonos, Mette Rasmussen társaságában. A rengeteg izgalmas, de alkalmi projekten kívül van-e terved a Merzbow-hoz hasonló hosszabb együttműködésre?

Igen, Mettével mindenképpen folytatjuk a kollaborációt. Mivel mindketten rendelkezünk polgári állással a millió zenei kalandozásunk mellett, elég nehéz ezeket összehangolni, de tervezzük, hogy ősszel újra játszunk, és ha minden jól megy, lesz egy harmadik zenész is mellettünk.

Mit tartogat számodra az idei év, milyen projektekben veszel részt és lesznek-e más lemezmegjelenéseid?

Megjelenések terén idén elég sok minden történik. Mats Gustafssonnal idén három lemezünk is kijön, ebből egy már kapható is a kassai Tabacka jóvoltából, ami egy koncertfelvétel triófelállásban Merzbowval. A másik a már fent taglalt kvartett, a harmadik még bejelentésre vár. Február elsején debütál a Rezsidémon, ami a duónk Tigriccsel, a zseniális Author & Punisher előtt a GMK-ban. Márciusban japánban töltök egy kis időt, és a tervek szerint lesz pár koncert Merzbow-val, illetve egy trio felvétel egy egyelőre nem publikus harmadik japán zenésszel. Ezen kívül ha lassan is, de alakulnak a dolgok Jason Köhnennel elinduló zenekarunnkal, ami a the Kilimanjaro Darkjazz Ensemble örökségét viszi tovább, a hasonlóan hosszú The Thing with Five Eyes néven (nem összekeverendő Mats Gustafsson zenekarával). Idén szeretnék többet törődni saját zenékkel, és pár dologgal koncentráltabban foglalkozni.