Archive | Korlátok nélkül

Egy brit zenekar, mely jóval népszerűbb külföldön: a trip-hopból induló, és később rengeteg különböző stílusba belekóstoló Archive március 16-án koncertezik az A38 Hajón. A zenekar részéről Danny Griffiths dalszerző-billentyűs válaszolt kérdéseinkre.

Mesélj legújabb albumotokról, a Restrictionről, és az Axiom című, előző lemezetekhez kapcsolódó filmről, amit a budapesti koncert előtt le is vetítünk. Honnan jött mindehhez az inspiráció, illetve hogyan jött létre az együttműködés az NYSU-val?

A Restrictionön tizenkét különálló dal hallható. Olyan albumot akartunk csinálni, aminek nincs koncepciója, hanem tizenkét különböző darabból áll. Azután készült, hogy épp befejeztünk egy hosszú turnét, és meg akartuk őrizni az élő koncertek hangulatát, szóval produkciós szempontból egyszerűbb hangzást szerettünk volna. Ezzel ellentétben az Axiom egy konceptlemez volt, és az NYSU készített hozzá egy filmet annak a történetnek az alapján, amit mi felvázoltunk nekik. Ezáltal az Axiom elkezdte járni a saját útját, és valami olyasmi lett belőle, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni.

Miért Axiom a film címe?

Dave (Dave Pen, az Archive gitárosa) találta ki a nevet, és jónak tűnt.

A legtöbb albumotoknak van egy tematikája. Könnyebb megalkotni egy olyan lemezt, amelyik egy központi téma körül forog?

Gyakran egy bizonyos téma körül forognak a lemezeink. Általában megbeszéljük előre, hogy mi lesz az összekötő kapocs, mielőtt nekilátunk a munkálatoknak. Ez persze egy kicsit furcsán hangzik tőlünk, hiszen eléggé spontán módon szoktunk dolgozni, de azért jó, ha van egy kiindulópont. A szerzeményeink nagy része benyomásokon és személyes dolgokon alapul, úgyhogy sok mindenről szólhatnak a dalok.

A Controlling Crowds után mintha a „megfigyelő” attitűdtől a személyesebb hangvétel felé fordultatok volna. Mit gondolsz erről?

Ahogy az előbb is említettem , de nem gondolom, hogy ez éles váltás lenne – mindkettő jelen van. A Controlling Crowds előtt is írtunk szerelmes tematikájú lemezt, például a You All Look the Same to Me-t – ami nagyon személyes album.

Miért olyan fontos számotokra, hogy olyan lemezt készítsetek, amin minden egyes szám éppolyan erős, mint az azt megelőző?

Ahogy mondtam, amit csinálunk, egyfajta reakció arra, amit éppen történik velünk. Ez valahogy olyan volt, mint amikor egy „rendes” zenekar készít lemezt: az egyik dal a másik után, különösebb kapcsolat nélkül. Így érezzük kényelmesnek.

Gyakran mondjátok, hogy a zenétekben nagy szerepe van a vizuális képzelőerőnek. Ha felkérhetnétek egy rendezőt, hogy filmet készítsen a zenétekre, ki lenne az, és miért?

Stanley Kubrick. Hogy miért…

Miért döntöttetek úgy, hogy megalapítjátok saját kiadótokat, a Dangervisitet?

Mert megvolt rá a lehetőségünk, és igazából nincs is jelentősége.

Úgy tűnik, a kontinensen sokkal népszerűbbek vagytok, mint Nagy-Britanniában. Mit gondolsz, mi ennek az oka?

Sosem gondolkoztam rajta, de örülök neki!

Korábban azt mondtátok, hogy az Archive inkább kollektíva, mintsem zenekar. Mik ennek az előnyei és hátrányai? Nehezebb dolgotok van, mivel ez egy nagyobb létszámú együttes?

Szerintem az, hogy mi egy kollektíva vagyunk, sokkal nagyobb mozgásteret enged nekünk, és egy csomó terhet levesz a vállunkról. Mindenkinek van ideje számokat írni, meg csinálni a dolgát az Archive-on kívül, és sosem tudhatod, hogy éppen ki száll be. Ez kordában tartja az egót is.

Gondoltál valaha arra, hogy milyen lesz eljutni idáig? Hogy ennyi év után még mindig létezik a zenekar, és együtt zenéltek? Mi mozgat titeket?

Fogalmam sem volt arról, hogy zenekar leszünk. Dariusszal (Darius Keeler, az Archive másik alapítója) csak élveztük a zenélést, meg a Greggs (a legnagyobb brit pékség) sütijeit, már amikor megengedhettük magunknak. Azt gondolom, hogy a folyamatos kihívás és érdeklődés mozgat minket, arról nem is beszélve, hogy nem tudom, mit csinálnánk egyébként, mármint a megőrülésen és a mértéktelen alkoholfogyasztáson kívül.

A zenei stílusotok folyton változik. Van rajtatok valamilyen nyomás, például az emberek mindig valami váratlant várnak tőletek?

Nem igazán. Fontos, hogy ne sokat törődjünk azzal, mit várnak el tőlünk az emberek. Ha ezt teszed, azzal végül senki sem lesz elégedett.