GOLD | Őszinte zenét akarunk játszani

A leginkább „dark rocknak” nevezett műfajban utazó fiatal holland zenekar, a GOLD október 24-én jelenteti meg második nagylemezét, a No Image-t. A sötét hangulatú, zajos posztpunkot játszó kvintett ennek alkalmából indul európai turnéra, aminek során az A38 Hajó szervezésében a Gozsdu Manó Klubban is fellép október huszadikán. Ennek kapcsán kérdeztük őket az emojik fontosságáról, a forma és a kontextus kapcsolatáról és még sok másról.

Mikor és hogyan alakult a GOLD? Mik voltak a fő hatások a zenekar indulásakor?

A zenekar négy éve alakult és azóta szerintem rengeteget fejlődtünk, változtunk, így nem igazán releváns már, hogy kezdetekben mik hatottak ránk. Mindegyik tag másfajta zenekarokban játszott a GOLD előtt, a hardcore punktól (Backfire!) a pszichidelikus rockig (The Devil’s Blood). Tradícióktól és berögződésektől mentes, sötét és súlyos zenét játszunk, erre nyitott embereknek.

A Bandcampeteken azt írjátok, hogy inkább a formára és a kontextusra fókuszáltok, a hangszerek pedig puszta kifejezőeszközök.

Ezt még az első albumunk kiadásának idején írtunk, de még mindig van igazság benne. Talán most még több is, mint akkor. A rockszíntér tele van olyan zenekarokkal, akiknek az a fontos, hogy rockerek legyenek és a rock ‘n’ rollt a zene egy magasabb fajtájának tekintik. Mi nem ilyenek vagyunk. Számunkra nem az a fontos, hogy egy rockzenekar legyünk, hanem hogy úgy tudjuk kifejezni az érzéseinket és gondolatainkat, ahogy akarjuk.

ilyen a jelenlegi holland zenei színtér? Vannak új és izgalmas zenekarok?

A holland kultúra nagyon normatív, ezért kevés előadó meri áttörni a határokat és valami eredetit alkotni; de ennek ellenére azért vannak olyanok, akiket érdemes követni, mint BEA1991 (aki október ötödikén szintén fellép a hajón), Urfaust, Rooie Waas vagy a De Jeugd van Tegenwoordig.

A jelenlegi imidzseteknek hangsúlyos részét képezik az emojik. Miért?

Így reflektálunk a jelenkor kommunikációs problémáira. Könnyű elrejtened a valódi érzelmeidet pár emoji mögé.

Az első albumotok, az Interbellum számaiban olyanoktól idéztetek, mint William S. Burroughs, a The White Stripes, a Twin Peaks vagy épp Neil Young.

Nem. Te az Interbellumhoz járó kísérőszövegre gondolsz, ami a lemez minden példánya mellé járt. Szóval nem idézzük az általad említett művészeket a szövegeinkben. De az igaz, hogy rengeteg művész hatott ránk, filmrendezők, zenészek, költők és így tovább. Sokfajta szellemi táplálékot fogyasztunk, és néha ezek megtalálják az utat a számainkhoz.

Mi járt a fejetekben, mikor elkezdtetek dolgozni a No Image-n? Milyen irányba akartátok elvinni a zenéteket?

Nem voltak terveink. Csak annyit tudtunk, hogy őszinte zenét akarunk játszani, ami tükrözi azt, hogy kik vagyunk és mit gondolunk a körülöttünk lévő világról.

Milyen volt Jeff Zeiglerrel és Brad Boatrighttal dolgozni a lemezen? Miért pont rá esett a választásotok?

Jó volt olyan emberekkel dolgozni, akik nem tartoznak a szűk körünkhöz. Kihívás volt, hogy megértessük velük, mit is szeretnénk, de ezt akartuk. A zenének kalandosnak kell lennie és a készítésének is.

Tervek, álmok, rémálmok?

Először is, turnézni fogunk, hogy promótáljuk az új lemezt. Nincsenek elvárásaink, csak rengeteg ambíciónk.