Zagar | Előre szeretek tekinteni

Interjú Zságer Balázzsal, a zenekar billentyűs-énekes-frontemberével
Rock, trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegye: Zagar
Rock, trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegye: Zagar

Az Amsterdam Dance Event és az európai turnéja után december huszonnyolcadikán játszik először újra Budapesten a Zagar, az A38 Hajón. Mindeközben Zságer Balázs vezetésével elkészítették Az éjszakám a nappalod c. új magyar film zenéjét, amely egy album formájában is megjelenik. Az est folyamán remélhetőleg a filmzenéből is játszanak majd pár új tételt, ami biztos, hogy a Sleepwalkingot jegyző Kama ott lesz velük a színpadon. Januártól pedig kisebb koncertszünet következik a zenekar életében, hogy felkészüljenek a 15 éves jubileumi évükre, így egy ideig ez lesz a csapat utolsó fellépése, amit nem érdemes kihagyni. A közelgő szünetről, az eddigi karrierükről és filmzenés hatásokról beszélgettünk az alapító Zságer Balázzsal.

 A december huszonnyolcadikai lesz az év utolsó Zagar koncertje. Milyennek látod – visszatekintve – a kétezertizenötös évet? Sikerült mindent elérned, amit szerettél volna?

Ez az év is gyorsan elsuhant, a filmzene készítés mellett forgattunk egy új videót, játszottunk Moszkvában, volt egy több állomásos európai turnénk és felléptünk az Amsterdam Dance Eventen is. Egy jó barátommal elkezdtünk egy új projectet is, ami várhatóan 2016-ban lesz majd hallható.

Jövőre tizenöt éves a zenekar. Mi jut eszedbe először, ha visszatekintesz az eddigi karrieretekre? Készültök valamiféle különlegességgel a jubileumi évre?

Ritkán szoktam nosztalgiázni, inkább előre szeretek tekintgetni, de talán az első dolog ami eszembe jut, az a sok együtt töltött utazás és az ahhoz kapcsolódó számtalan élmény. Sok helyen megfordultam a világban és rengeteg emberrel megismerkedtem és ezt csak a zenének és a zenekarnak köszönhetem. A sok turné után azonban 2016-ot egy kisebb koncertszünettel kezdjük majd, szeretnénk egy új Zagar stúdióalbumot összehozni. Tavasszal pedig egy nagyobb szabású születésnapi fellépést tervezünk, de nem akarjuk egész évben ünnepeltetni magunkat.

Te jegyzed Az éjszakám a nappalod filmzenéjét.

Az éjszakám a nappalod egy fekete komédia amely kapott egy kis misztikus gellert is, ami talán a zenének is köszönhető. Már a könyv olvasása után úgy éreztem, hogy egyfajta atmoszférikus szintetizátor zenét szeretnék hozzá, mint a Vangelis vagy a Badalementi filmzenék. A végeredmény nem pont így sikerült, több zenei műfaj is megjelenik a filmben, de úgy érzem az atmoszférikus jelleg megmaradt.

A filmzene-album számain olyanok működtek közre, mint a Mary PopKids énekese, Kama vagy Kid Moxie.

Kamával már régóta szerettünk volna összehozni valami közös dolgot, és mivel mindketten elég nagy filmrajongók vagyunk, a film adott egy apropót a közös dalhoz. Kid Moxie-t pedig egy publisher ügynökségen keresztül ismertem meg, ő egy Los Angeles-i énekesnő, aki nemrég a Twin Peaks – Mysteries of Love c. betétdalát énekelte újra, így jó választásnak bizonyult Az éjszakám a nappalod főcímzenéjéhez is.

Voltak esetleg filmzenei „előképeid”, inspirációd, mikor a zenéken dolgoztál?

Természetesen elég sok filmzene inspirál. Régebben Nino Rota és Moricone filmzenéi, aztán a Blade Runner vagy az Idő urai c. filmek zenéi, mostanában meg például Bernard Hermann filmzenék, mint a Vertigo vagy az Obsession, de tetszik a Cliff Martinez-féle iskola, mint a The Knicks, a Mr. Robot vagy a Bron/Broen sorozatok zenéi is.

Néha DJ-zel is, ilyenkor mit szeretsz játszani?

Mint DJ főleg hipnotikus, negyedes zenéket szeretek játszani – a house, deep illetve dubtechno vonal izgat leginkább. Jó dolog látni a klubközönségen is mikor egy kicsit magával ragadja őket egy-egy pszichedelikus szet.

Melyek voltak számodra az idei év legkiemelkedőbb lemezei?

Tetszettek az Ereased Tape label kiadványai mint a Rival Consoles vagy Kiasmos, bírtam a Mano Le Tough lemezt és Stephan Bodzin új albumát meg volt pár komoly single megjelenés is ami tetszett: Lake People, Alex Burkat vagy Canson – Eurasia EP-je például. A jövőt tekintve viszont már régóta nincsenek nagy várományosaim, inkább az új előadók, friss dolgok érdekelnek.

Leave a Comment