Mary PopKids | Csak úgy, mint az Apple

Interjú Kamával, a zenekar egyik énekes-frontemberével
Fotó: Somay Márk; interjú: Blaskó Zsófia
Fotó: Somay Márk; interjú: Blaskó Zsófia

Hatodik születésnapját ünnepli januárban az A38 Hajó koncerttermében az új hazai popgeneráció egyik legnépszerűbb zenekara, a több stílust, többek közt soult/R&B-t, elektronikát és gitárpopot keresztező Mary Popkids. A zenekar egyik frontemberét, Kamát kérdeztük.

Olvass tovább

Zagar | Előre szeretek tekinteni

Interjú Zságer Balázzsal, a zenekar billentyűs-énekes-frontemberével
Rock, trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegye: Zagar
Rock, trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegye: Zagar

Az Amsterdam Dance Event és az európai turnéja után december huszonnyolcadikán játszik először újra Budapesten a Zagar, az A38 Hajón. Mindeközben Zságer Balázs vezetésével elkészítették Az éjszakám a nappalod c. új magyar film zenéjét, amely egy album formájában is megjelenik. Az est folyamán remélhetőleg a filmzenéből is játszanak majd pár új tételt, ami biztos, hogy a Sleepwalkingot jegyző Kama ott lesz velük a színpadon. Januártól pedig kisebb koncertszünet következik a zenekar életében, hogy felkészüljenek a 15 éves jubileumi évükre, így egy ideig ez lesz a csapat utolsó fellépése, amit nem érdemes kihagyni. A közelgő szünetről, az eddigi karrierükről és filmzenés hatásokról beszélgettünk az alapító Zságer Balázzsal.

Olvass tovább

A38 a TV-ben és rádióban: November 16 – 22

Eheti TV-s és rádiós adásaink
Örmény népzene és art rock: Deti Picasso
Örmény népzene és art rock: Deti Picasso

Az A38 Hajó a TV-ben és rádióban eheti ajánlatai között: Anima Sound System, Orphaned Land, Kadavar, Mary PopKids és még sokan mások. Pontos vetítési időpontok, rövid ismertetők és videórészletek a heti adásokból a hajtás után!

Olvass tovább

A38 a TV-ben és rádióban: október 5 – 10

Eheti TV-s és rádiós adásaink
Koncertek az A38 Hajón: Middlemist Red
Koncertek az A38 Hajón: Middlemist Red

Az A38 Hajó a TV-ben és rádióban eheti ajánlatai között: Middlemist Red, Antonia Vai, Jónás Vera, Víg Mihály, Iamyank és még sokan mások. Pontos vetítési időpontok, rövid ismertetők és videórészletek a heti adásokból a hajtás után!

Olvass tovább