Apey | Nagyon mélyre engedem

Áron András, művésznevén Apey idén körbeturnézta az országot saját zenekara, az Apey & The Pea élén, beszállt a Grand Mexican Warlockba, aminek két tagjával új bandát is alapított Trillion néven, emellett gőzerővel dolgozik következő, Foxes című szólóalbumán is – melyről január tizennegyedikén, az A38 Hajón biztos bemutat majd pár dalt. A hazai doom/stoner színtér egyik alapemberét faggattuk.

December 23­-án adjátok majd az idei utolsó koncerteteket, a Godknows és a Rivers Of Lust társaságában. Milyen volt ez az év a zenekar számára? Mennyire sikerült megvalósítani az emberi és szakmai célokat?

 

Igen, ennél mozgalmasabb évünk még nem volt, sokszor fent, sokszor lent, óriási élményekben volt részünk a Leander/Blind turnén például, aminek pár napja lett vége: harminckét állomással és tizennégy hónappal később. Sajnos rájöttem hogy minél több pozitív dolog történik egy banda körül, azzal arányosan ugyanúgy a negatív is jön, de próbálunk minimálisan foglalkozni ezekkel. Sokan sajnos azt hiszik, hogy azért mert nyertünk egy Fonogram-díjat megváltozott minden, de a rideg valóság az, hogy gyakorlatilag éppen hogy semmi azon kívül hogy egyre több tájékozott ember kezdi tényleg azt hinni hogy sátánisták vagyunk ami az elején még szórakoztató volt de kezd lassan szomorkás lenni. A lényeg hogy továbbra is imádjuk-szeretjük egymást és amit csinálunk és azokat akik hasonlóan éreznek.

Idén debütált a Trillion, amiben a Grand Mexican Warlock két tagjával, Mohácsi Mátyással és Szabó Lászlóval játszol. Mesélj az alakulás történetéről! Mit várhatunk a februárban érkező első lemeztől?

Rövidre vágva 2009 körül amikor az A&TP­-vel a Vágóhídra kerültünk, onnan az R33­-ba, ott ismerkedtem meg Laciékkal, a GMW-k­al, azonnali barátság, segítettem az Aeonsnál (a Grand Mexican Warlock első albuma) az énekfelvételben, szövegírásban – majd pár évvel később, 2011 körül a FreshFabik huszadik születésnapi bulijára hívott meg minket Kovács Levente, hogy erre az egy bulira csináljunk egy bandát, majd hirtelen ott álltunk az R33-­ban és kész volt hat szám és mind a hárman tudtuk hogy nem egy éjszakás lesz. Majd hirtelen 2015 van és végre mindenki ráér, és felvettünk egy nagylemezt. Mindenképpen életem egyik legkülönlegesebb műve amiben részt vehettem, Laciék zseniális zeneszerzők, nagyon sokat tanultam és tanulok tőlük. A lemez címe „Dreaming Black” és minden meg van benne amitől egy lemez magával tud ragadni és segíteni a hétköznapokban.

[bandcamp width=600 height=692 track=2431369995 size=large bgcol=ffffff linkcol=0687f5 tracklist=false]

 

Mennyiben kapcsolódik a Trillion ahhoz, hogy csatlakoztál a Grand Mexican Warlockhoz is, mint gitáros? A zenekar jövőre jelenteti meg a harmadik lemezét, mennyire fojsz/fojtál bele a dalszerzésbe?

Ez igazából azért vicces, mert gyakorlatilag az összes GMW nagylemez óta belefolyok mindenbe, mivel Undossal ketten csináltuk az énekfelvételeket mindegyik lemezen – mint ahogy most is. Volt, hogy hamarabb voltam rosszul már a lemez számaitól a munkafolyamatok alatt mint az eredeti tagok. Játszani ezen a lemezen sem fogok, viszont a nagyobb bulikon és amin csak tudok ott leszek, a mostani lemeznél inkább egy ilyen „szegény ember producereként” próbálok jelen lenni. A „beszállás” pedig már egy nagyon régen dédelgetett terv volt, amit Lacival ezerszer beszéltünk csak sosem tudtuk megvalósítani, most sikerült.

A január tizennegyedikei A38-­as szólókoncerteden már bemutatsz pár dalt a készülő szólóalbumodról, a Foxesról. Három éve, az Orion újrakevert változata óta nem adtál ki semmit a ‘saját neved’ alatt, mi volt a szünet oka?

Leginkább az, hogy mindig volt valami, ami megakadályozta vagy amit előtérbe helyeztem: Neck Sprain, Apey & The Pea, más projektek. De most abszolút úgy érzem, hogy szükségem van rá és tudom, hogy klisé de ez lesz a legnagyszerűbb valami, amit kiraktam eddig, nagyon mélyre engedem.

Miben lesz más a Foxes, mint a Feathers, Black Flowers és az Orion?

Ebben meg van minden, amit akkor már tudtam és akartam, de még nem érthettem. Nagyon sokat változott a zenei ízlésem és az életem, a technikai tudásom, illetve az alázatom a zene iránt. Manapság jobban vonz az, hogy leírjam azokat a démonokat amik körbe vesznek, mint hogy írjak egy „számot” ütős refrénekkel. Leszarom. Úgy akarom megművelni ezt a lemezt, mint egy szobrász a szobrát. Grunge helyett ez most inkább az amerikai folk, bluegrass jellegű ballada irányába indult el és ebből sem fogok magamnak egy cipőt sem venni, de ez így van jól.

Szövegek tekintetében mik az album témái?

Itt kéne ülnünk reggelig, de a saját személyes világommal, személyiségemmel, függőségeimmel való küzdés és elfogadás, ezek azok a rókák amik körbe vesznek manapság mikor alszom és ha kiírom magamból őket, hátha elmennek.

Három különböző zenekarban is játszol, mellette pedig ott van az előbb említett szólókarriered is. Adódik a kérdés, hogy mit viszel innen, mit hozol onnan? Mennyire hatnak egymásra?

Volt idő mikor egyszerre négy zenekarban voltam és mellette dolgoztam nagyon keményen, ma már hálás vagyok, hogy csak a zenével foglalkozhatok éhbérért – ez igazából mindig azon múlik hogy ki mennyire akarja csinálni azt amit. Én tudom, hogy miért vagyok itt és nincs kedvem pazarolni az időmet, csinálom, amit csinálnom kell és amikor elfáradok vagy elszontyolodom csak megkérdezem magamtól, hogy van­-e kedvem vissza menni sört csapolni reggel négy­ig. A jelenlegi bandáim nagyon messze állnak zeneileg egymástól, de egyértelműen hatással vannak rám és egymásra tudat alatt, tudatosan nem.

Jövőre is részt vesztek a Hungarian Ride For Dime nevű Dimebag Darrell-­emlékesten. Mit jelent számodra az ő munkássága, játéka?

Ez a tizenegyedik alkalom, hogy megrendezésre kerül a Dimebag emlékest ahová tavaly, ha jól emlékszem ezren jöttek el! Egyrészt ez egy óriási családias program, amikor az összes hazai Pantera-rajongó és barát összevergődik rengeteg itallal egy füstös szűk folyosón, egy közös érzés miatt. Számomra ő a Buddha, a legfőbb inspiráció, a hangzás, ami akartam és akarok lenni, amit mondok és ahogyan mondom. Kovács Ákos egy imát mond el és Istenre gondol, én bedobok egy tüskét és Dimebag­re. Nélküle konkrétan most nem ülnénk itt és nem beszélgetnénk.

Mennyire jó vagy macerás, izgalmas vagy unalmas ma Magyarországon (metál)zenésznek lenni?

Ez attól függ, mennyire hagyja az adott illető, hogy elkényelmesedjen és kiégjen a mai monoton, agyonmanipulált „elkötelezettségek”, társadalmi és szociális elvárások miatt. Rengeteg barátomat néztem végig, ahogyan kiszálltak-kiégtek a zenekarozásból, mert fontosabb lett valami más vagy megunták a kilómétereket és a kényelmetlenséget. Némi rutinra már szert tettem az eddigi tizenhárom év alatt abban, hogy ezeket elkerüljem – sokszor nehéz, de amikor a színpadon állok nem számít.

Tervek, álmok, rémálmok?

Terveim közt jelenleg a Foxes megjelenése után a harmadik A&TP nagylemez írása, felvétele, álmaim között egy borzalmas állapotban lévő autó, ami fűt és gurul, rémálom pedig hogy baleset ér minket a busszal vagy hogy kifosztják a buszunkat, ami manapság egyre többször fordul elő világszerte sajnos, pótolhatatlan lenne. Lényeg hogy maradjunk pozitívak.