Orient Fall | Kettőség és szembenállás

Interjú Buzás Krisztiánnal, a zenekar frontemberével
Progresszív metalcore a Sumerian Records nyomdokaiban: Orient Fall
Progresszív metalcore a Sumerian Records nyomdokaiban: Orient Fall

Március kilencedikén a Hacktivist (akikkel szintén interjúztunk) előtt mutatja be első, Fractals című nagylemezét az egyik legígéretesebb hazai progresszív metalcore/metal zenekar, az Orient Fall. A Sumerian Records-zenekarok (Born Of Osiris, Periphery és társaik) hangzásvilágát, djentes poliritmikát és elektronikus kísérletezetés komplex, de mégis slágeres számokká gyúró banda frontemberével, Buzás Krisztánnal beszélgettünk arról, hogy milyen egyszerre zenésznek és zenei újságírónak lenni, miben más egy metalcore és egy popzenekarban játszani és a jövőbeli tervekről.

Mesélj a kezdetekről, hogyan és mikor alakult a zenekar?

Azt hiszem mondhatjuk, hogy a zenekar aránylag régóta létezik. Az egész még a gimnáziumban kezdődött, hiszen minden a kezdetek óta tag jó barát volt, amely barátságot tovább mélyített az extrémebb zenék iránti elkötelezettség. Ez vezetett egészen odáig, hogy egyik pillanatról a másikra a színpad túloldalán találtuk magunkat; nézőkből fellépők lettünk. Léteztek az Orient Fallt megelőző formációk is, de azok elég kezdetleges szárnypróbálgatások voltak. Ha jól emlékszem, akkor 2009-ben jött el az az idő, amikor komolyabban kezdtük venni a zenekart, hiszen akkor választottuk ki a nevet, akkor jelent meg a bemutatkozó kislemezünk és akkor adtuk az első koncertünket, de még így is bőven gyerekcipőben járt ez az egész. Később persze fokozatosan kinőtte magát a történet és szép lassan mi magunk is felnőttünk a feladathoz.

Hogyan definiálnátok a stílusotokat, kik voltak a fő inspirációk?

A zene szeretete tekintetében szerintem mondhatom, hogy meglehetősen széles skálán mozog a zenekar. Legtöbbünk épp úgy hallgat rendszeresen jazzt, mint metalt. A dobosunk Rókusz András például párhuzamosan többek között egy blues zenekarban is játszik, de mellette az Octahed, a hamarosan debütáló instrumentális post-metal HEGY és egy musical produkció ütőse is. A legfontosabb közös pont viszont a technikás, progresszív metal zenekarok iránti szeretet. Egyértelműen ezek inspirálták az Orient Fallt. Olyan csapatok, mint a Between the Buried and Me, a Cynic, az After the Burial, a Fellsilent, a Veil of Maya (velük szintén interjúztunk) vagy mondjuk a Porcupine Tree elképesztő hatással voltak ránk. Szeretjük az agyalós zenéket, de persze vannak más hatásaink is, amelyek átívelnek koron és műfajon egyaránt. Számomra mi egyébként egy progresszív metalcore zenekar vagyunk.

Több évig dolgoztál zenei újságíróként is, hatással volt ez arra, ahogy zenét írsz-hallgatsz? Mennyire meghasonlott állapot egyszerre zenésznek és zenei újságírónak lenni?

Évekig dolgoztam a NuSkull vezető újságírójaként, ami egy olyan korszak volt az életemben, amire boldogan tekintek vissza. Nagyon sokat kaptam és nagyon sokat adtam. Válaszolva a kérdésedre persze hatással volt arra, hogy mit hallgatok, hiszen tudtam, hogy a legtöbb szerkesztő társam épp olyan komolyan veszi ezt, mint én és legalább olyan méretű tudás és ismeret van a fejükben, mint az enyémben. Akkoriban azt éreztem, hogy minden zenekart ismerek, de persze olyan kollégáim és barátaim révén, mint Bali Dávid vagy Jávorkúti Ádám mindig csak tovább tágult a saját ízlésem és ismereti köröm.

Manapság már nem dolgozom újságíróként, átadtam a stafétát a fiatalabb generációnak, hiszen a NuSkull mindig a „színtér” iránti elkötelezett hitről szólt. Akkoriban persze minden interjú során megkaptam a kérdést, hogy biztos a kapcsolataim miatt kap az Orient Fall is ekkora hírverést. Ilyenkor mindig azt javasoltam, hogy nézze meg, hogy arányaiban hány cikk jelent meg rólunk és más ilyen kaliberű magyar zenekarokról. Sosem kaptunk emiatt kirívó figyelmet. Se akkor se most nem szóltam bele semmi ilyesmibe és természetesen az enyém volt a legnagyobb megtiszteltetés, hogy a NuSkull – tőlem tényleg teljesen függetlenül – az év magyar lemezének választotta a Fractalst. Egy szó, mint száz lehet ezt úgy csinálni, hogy a minőség is megmaradjon és a lelkiismeret is tiszta legyen.

Az Orient Fall mellett játszol még a Belau élő felállásában is. Miben más ez neked, mint a fő zenekarod? Mit kapsz ettől?

A Belau egy elektronikus pop zenei formáció, egészen más célok vezérlik és egészen más fórumokon jelenik meg. Kedves Péter gyerekkori jóbarátom és a projektet a kezdetek óta igyekszem ötleteimmel és tippjeimmel támogatni, kiegészíteni. Némi túlzással az egyik hotel edzőtermében született meg a Belau, ahova szoktunk járni közösen. A projekt persze elsősorban továbbra is Kedves Péter szerelemgyermeke, de idő közben érződik, hogy lassan teljes zenekarrá növi ki magát. Ez azért is jó, mert hárman (Matos Gergő – gitár, effektek) meglehetősen jól kijövünk és a zenekar neve elképesztő tempóban terjed. Nagyon sok koncertünk lesz a közeljövőben és ősszel már érkezik is a bemutatkozó nagylemez. Biztos vagyok benne, hogy, aki szerette az eddigi dalokat, az majd most is örömét leli az újakban. Ettől függetlenül persze az Orient Fall szerepe nagyon erős és egyáltalán nem is veszélyeztetik egymás létét. Más típusú élmények érnek, ennyi. A Balaton Soundon játszani teljesen más lesz majd, mint mondjuk ezen a különleges metal fesztiválon, amin most a Amszterdamban felléphetünk közvetve a Hajó jóvoltából (Complexity Festival).

Az Orient Fall zenekarnév számotokra azt jelenti hogy „felemelkedő zuhanás”. Van ebben bármilyen mögöttes tartalom, jelentés?

Az érzésre kíván reflektálni, amit hallgatás közben igyekszünk előidézni. A kontraszt mindig is nagyon fontos volt számomra és a név is ezt tükrözi. Valahol, azért is lettem jogász, hogy közben elmondhassam, hogy „death metal” énekes vagyok. Ez a kettőség és szembenállás megjelenik a dalokban és a tagokban egyaránt. Örülök, hogy ez a nevünk.

A zenekarhoz köthető összes tevékenységet – borítótervektől keverésig – általában házon belül oldjátok meg. Ez tudatos csináld magad-hozzáállás vagy csak így alakul?

Tudatos abban az értelemben, hogy szerintem ebben a túltelítettségben egy zenekart nem csak az emelheti ki a tömegből, hogy milyen zenét játszik, hogy szól, és milyen köntösben van tálalva. Azt gondolom, hogy a DIY is egy olyan tényező, amely közelebb hozza a zenészt a saját produktumával és ezáltal még közelebb a saját hallgatóságával. Emellett persze tudatos abban az értelemben is, hogy nem szeretnénk azzal növelni a költségvetést, hogy elképesztő összegeket teszünk le az asztalra hangmérnököknek és grafikusoknak, akik az esetek többségében nem biztos, hogy azt a figyelmet megadják, amit az anyag igényel. Azt gondolom, hogy ameddig ezt tudjuk és bírjuk önerőből csinálni, addig csináljuk is. Számomra sokkal többet jelent egy olyan zenekar dala, aki azt megírta, felvette, megkeverte, designt készített hozzá és utána eljutatta a megfelelő módon a rajongóihoz. Számomra a hitelesség a befektetett munka és a késztermék minőségének a relációjában mérhető. A legtöbb zenekar viszont pont a munka részét szereti elhagyni sajnos.

A Fractals szövegeinek egyik központi témája az egyéni és a holisztikusabb értelemben vett útkeresés. Meséljetek erről!

A szövegeket én írtam, de kérdés nélkül kimerem mondani, hogy a zenekarból mindannyian teljes mértékben tudunk velük azonosulni. A koncepció egyedül arra terjedt ki részemről, hogy megtaláljuk a csapat tagok véleményének legkisebb közös többszörösét, ami szerencsére meglepően nagy arány volt. A egész Fractals lemez igazából arra reflektál, hogy, amikor elkezdtük megírni a lemezt, akkor még gyerekek voltunk, de mire megjelent, addigra már felnőttünk. Számomra az elmúlt két év mindent átalakított és sok mindent már más szemüvegen át nézek. A lemez dalai az egyén útkeresésével foglalkoznak egészen a létünk kapcsán felmerülő első kétely szikrák kipattanásától közvetlen az általam bejárt út legvégét megelőző szakaszig. Igyekeztünk válaszokat is adni a kérdésekre és nem a klisék mentén hangzatos szavakkal magyarázni a taralomba csomagolt ürességet. Igyekeztem személyes és általános megközelítésben is megfogalmazni a mondanivalónkat, aminek jelképbéli leképeződése lett a kijárat nélküli labirintus.

Hogyan jöttek az albumon hallható kollaborációk?

Csongor Bálinttal (Subscribe, USEME (akik márciusban az A38-on mutatják be első lemezüket)) már az előző anyag kapcsán is együtt dolgoztunk és tudtuk, hogy most is szeretnénk, ha közreműködne produceri tippjeivel és ötleteivel. Az Ascend to the Throne, amiben szerepel, instrumentális változatban egyébként még rajta volt a 2011-es EP-n is. Régóta tudtuk azonban, hogy szeretnénk újra venni a dalt kissé átalakítva és énekkel kiegészítve. Onnantól kezdve pedig teljesen egyértelmű volt, hogy erre a feladatra csak egy ember felel meg csak és kizárólag. Ő. Nem csak orgánuma miatt, hanem, mert a dal mondanivalójával tökéletesen tudott azonosulni saját életútja révén. Nekem ez nagyon fontos volt. Kovács Gábor az Orion Dawn énekese is remekül kiegészítette az eredetileg is két énekesre tervezett Silhouette című dalt. Várhatóan a tavaszi turnénk minden közös állomásán előadjuk majd vele a dalt, ahogy a Hajón is. Az utolsó dalunkban pedig Földes Anett kisasszony tűnik fel, akivel az interneten keresztül ismerkedtem meg és azóta is barátok vagyunk. Rendkívül tehetséges énekesnő, aki ha az éneklést választja a gyógyszerészet helyett, akkor még sokszor láthatjuk a színpad magasabbik felén.

Tervek, álmok, rémálmok? Milyen volt a holland kiruccanás?

Most megjártuk Hollandiát, ami óriási élmény volt. Nem szoktam alaptalanul ilyet, de meg kell állapítanom, hogy ami ott van attól sajnos a magyar koncertszervezés és látogatás még messze jár. Gyakorlatilag csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, mind a hangzásról, mind a helyről, mind a szervezésről és mind a közönségről. Amikor már ötkor szinte teltház van, amikor nem ügyeskedés és szűkölködés van mindenhol, hanem mindnek azt keresi, hogy hol tud még hozzátenni, hold tud még adni, hogy tud megnézni még egy zenekart. Nagyon nagy élmény volt és a Patronaat pedig számomra már most legendás hely.

Tavasszal most koncertkörútra indulunk a környező országokban és persze hazánkban. Ezen a turnén elsőszámú partnerünk az Orion Dawn lesz, de sok más remek zenekarral is fellépünk majd. A turnéplakátot a napokban közzé is tettük (későbbiekben persze még jó pár fesztiválon feltűnünk majd). A lemezünk fizikai formátumban is megjelenik a napokban mos már tényleg. A legtöbben már biztos olvastak róla, hogy egy rendkívül különleges, a zenekar által készített, aláírt, kézzel számozott dobozban foglalt kiadvány lesz, amiben a CD-n kívül a dalokhoz tartozó egyedi grafikák speciális kártyákon is helyet kapnak (hátuljukon a szövegekkel). Emellett van két új pólónk, kitűzőnk és matricánk is. Rémálmaink nincsenek, de természetesen már szőjük a terveket őszre.


A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu

Leave a Comment