Oldal kiválasztása
Pop punk és metálos húzás: Fish!

Pop punk és metálos húzás: Fish!

Március 27-én, az A38 Hajón nem csak a nyári időszámítás veszi kezdetét, hanem új fejezet nyílik az ország legjobb partyrock csapatának életében is. Nincsenek véletlenek, Idő van címmel új lemezt jelentet meg a Fish!, hogy ismét egész pályás letámadást intézzen lendületes poppunk slágereivel – amit itt, a hajó blogján lehet először meghallgatni.

Az új album –címéből adódóan nyilván- az idő tematikáját járja körbe, és a zenekar, tőlük egyáltalán nem szokatlan módon, különleges lemezmegjelenéssel készült ezúttal is. Az Idő van ugyanis a digitális és CD formátum mellett egy egyedi, limitált példányszámú USB karórán is megjelenik, amit a lemezhez készült friss póló kollekcióval együtt már most be lehet szerezni, méghozzá itt: www.fishonline.hu. 

A srácok elmondása szerint az album az eddigi legszínesebb munkájuk zeneileg. Dobosuk, Hámori Dávid egy éve csatlakozott hozzájuk és jó adag metálos húzást adott az egyébként sem gyenge alapoknak. De a lemezre a rájuk jellemző dinamikus és keményebb hangzású dalok mellett olyan már ismert, pophoz közelebb álló slágerek is felkerültek, mint a jelenleg legtöbbet játszott magyar rádiós listavezető Ne is figyelj rám vagy a Gyújtsuk fel.

Ezekhez a dalokhoz csatlakozott nemrégiben a Huszonötödik óra, a következő klipes dal a lemezről. A videó tökéletesen mutatja be azt a pozitív és elsöprő energiát, amit egy Fish! koncert során a közönség a saját bőrén is tapasztalhat.

A március 27-i lemezbemutató az A38-on is ráadásul nyárig az egyetlen budapesti koncertje lesz a csapatnak. Másnap pedig munkaszüneti nap és jóleső izomláz, a koncert előtt közönségtalálkozó és dedikálás az orrbárban, ahol az új lemez és az új pólók beszerezhetőek lesznek.


A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu