Oldal kiválasztása
A hazai könnyűzenei élet pophercegnője: Odett

A hazai könnyűzenei élet pophercegnője: Odett

A címét ugyan még nem tudjuk, ám az biztos, hogy új lemezét május hatodikán az A38 Hajón mutatja be Odett, a hazai könnyűzenei élet klubokból, fesztiválokról és a rádiókból is ismert pophercegnője. Odettet többek közt az új albumról, és elmúlt két éve tanulságairól kérdeztük, de a dalszerző-énekesnő egy fontos hírről is beszámolt nekünk az interjú végén.

Két év telt el a legutóbbi albumod, a Csillagtérkép megjelenése óta. Hogyan foglalnád össze az azóta eltelt időt, milyen irányba indultál el azóta?

Ez a két év is fejlődéssel telt, zeneileg, meg emberileg is. Rengeteg mindent történt a Csillagtérkép óta is, nehezen tudnám összefoglalni, hogy mi minden. Szóval tényleg a fejlődés a legjobb válasz erre a kérdésre.

Akkoriban azt nyilatkoztad, hogy elkezdtél jobban belelátni a szakmába, kitanulni azt, és azzal zártad a gondolatmeneted, hogy idővel valószínűleg érezni fogod, mit tanultál ebből. Így történt?  

Abszolút, bár komolyabb konklúziót talán csak később tudok mondani majd, ha egyáltalán szükség lesz rá. Azt a két dolgot mindenesetre, miszerint alkotó ember vagyok, valamint, hogy része vagyok egy szakmának, külön választanám ebben az esetben: amikor dalt írunk, kevesebbszer használom a racionális énemet, sőt, egyáltalán nem amennyire csak lehet, háttérbe szorítom -, viszont amikor elindítunk egy lemezt, ennek a munkálatai nem csak művészi munkával járnak együtt. Azonban azt a részét is kifejezetten szeretem csinálni, és valóban egyre jobban belelátok már, ám persze a dolgoknak az a fele tud még mindig meglepetést okozni.

A Csillagtérkép volt emellett az első albumod, ahol több új dalszerzővel, producerrel, szövegíróval dolgoztál. Mi inspirált erre? Ismét bevontál új embereket, vagy összeállt egy jól bevált csapat?

Továbbra is szeretném ezt a hozzáállást képviselni és engedni kísérletező kedvemnek. Előadóként, az önazonosság mellett azt tartom a legfontosabb dolognak, hogy folyamatosan friss és naprakész legyek. Legyen igényem arra, hogy mindig valami újat csináljak. Ehhez alapvetően csapatra van szükség, ha lehet, folyamatosan bővülő csapatra, amely inspirál, szeret, és kihívást lát a zenében. Az új lemezen bevált szerzőkkel, Polgár Péterrel és Toldi Miklóssal dolgoztam, míg a producerek Toldi Miklós és Takács Zoltán Jappán voltak.

Mennyire nehéz számodra, hogy a sok közreműködő között ne veszítsd el a saját egyéniségedet, elképzeléseidet?

Egyáltalán nem nehéz. Elég erős a személyiségem, és elképzelésem is van arról, mit is szeretnék csinálni, hogyan szeretném ezeket a dolgokat elérni, és természetesen ezeket a célokat olyan társakkal valósítom meg, akik ugyanazt, vagy legalábbis hasonló dolgokat szeretnének létrehozni velem, tehát alapvetés a kompromisszummentes közös munka.

Az Ébredj rám című számod például az eurovíziós-dalod, a Stardust magyar nyelvű verziója. Továbbra is alapvetően magyarul írod ezek szerint a dalaidat? Mi alapján döntöd el, hogy végül melyik nyelvű verzió lesz a „befutó”?

A Csillagtérkép óta gyakorlatilag minden dalom angolul készül el először, aztán lesz belőlük magyar nyelvű dal. Ez azért történhet így, mert szinte csak angol nyelvű zenéket hallgatok, ez jön zsigerből, a többi pedig ráadás. Persze szeretek magyarul énekelni, legalább annyira, mint angolul, és kifejezetten élvezem, hogy erre is, arra is kíváncsi a közönség, és ezt is, azt is szeretik is.

Esetedben mekkora jelentősége van egy-egy eurovíziós vagy dalos szereplésnek, érezhetően nő tőle az ismertséged?

Igen. Bármilyen szereplést, és lehetőséget, amit zeneileg és emberileg is kihívásnak találok, szívesen veszek – az Eurovízió is egy ilyen fórum.

Ha öt szóban kellene jellemezned az új albumot, mit mondanál?

Én csak egyet használnék: szerelemgyerekek.

Tavaly többek közt azt nyilatkoztad, hogy az album bakeliten is meg fog jelenni, ez megvalósul majd?

Remélem, hogy így lesz, dolgozunk az ügyön.

Mostanában egyre több szó esik a zeneiparon belüli férfi dominanciáról, illetve a szexizmusról. Te mennyit tapasztalsz ezekből?

Ez egy elég kényes téma, nagyon hosszan lehetne fejtegetni, és nem is biztos, hogy elég hely lenne rá, de ez nem panasz. Számomra elképzelhetetlen a “férfiak nők nélkül”, és ehhez tartom is magam.

Mire számíthatunk a lemezbemutató-koncerten, illetve aztán, az év többi részében?

Az A38-on egy csomó meglepetés várható, egyrészt ez lesz életem leghosszabb koncertje, másfelől ez lesz életem első ingyenes budapesti koncertje, lesz egy akusztikus blokk is, a többi meg maradjon titok. Az év többi részében pedig klipekre, új dalokra, fesztiválozásra készülök. A legnagyobb hír azonban az, hogy az idei Sziget-himnuszt én jegyzem, Toldi Miklós zeneszerző-társammal.


A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu