SONYA | Stílustól függetlenül

Interjú a gitáros-énekes Korbucz Sonyával
Futurisztikus hibrid-metál: SONYA
Futurisztikus hibrid-metál: SONYA

A korábban metálzenekarokban gitározó, aztán alkalminak szánt szólóprojektjével váratlan sikert arató Korbucz Sonya már jó ideje zenekarrá bővítette SONYA elnevezésű produkcióját. A saját meghatározása szerint “posztrockot” játszó, specialitásként két dobossal felálló együttes a Kitchenfloor című dalával és az ahhoz készült klippel futott be, aztán Szonyának egy Tears For Fears-feldolgozás a Szimfonik Live-on hozott külön hírnevet. Május negyedikén pedig – a Cseh Tamás Program támogatásában – “fél-akusztikus” felállásban lépnek majd fel az A38 Hajón, a Final Days Society előzenekaraként. Ennek kapcsán beszélgettünk vele szövegírásról, csapatszellemről, introvertáltságról és még sok másról.

Régebben főleg akusztikus gitárra írtál dalokat, ezek szerint egy SONYA akusztik számodra „hazai terep”? 

Részben igen. Vannak olyan riffek, amiknek kifejezetten jól áll az akusztik, például az Against-ben sokkal jobban kihallható a dallam és nem utolsó sorban a hangközök. Másrészt viszont néhány dolgot át kellett alakítanunk értelemszerűen, mert nem működik torzítás nélkül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a koncert „fél-akusztik”, abból a szempontból, hogy bár nincsenek torzítva a gitárok, egy kis teret azért belecsempésztünk egy kis szintivel.

Az utóbbi időben ritkábban léptetek, mert inkább az új dalaitokkal szeretnétek foglalkozni. Hogy állnak most?

Megvan az anyagunk a második EP-re, ha letisztáztuk a dalokat mehetünk felvenni őket.

Facebookon poszt-rockként aposztrofáljátok a stílusotokat, a legtöbb ilyen zenekar pedig instrumentális. Nálatok viszont van ének, annak ellenére, hogy mindig hangsúlyozod, hogy utálod a szövegírást. Miért?

Nehéz ez a címkézés, néha legjobb lenne semmit sem mondani, persze, akik nem ismernek minket, azoknak valamilyen szinten be kell minket határolni, hogy ne egy death-metalra vagy éppen egy skate-punk zenekarra készüljenek. Egyébként a kedvenc ilyen skatulyám a „futurisztikus hibrid-metál”. Ének az szimplán kell hozzá, stílustól függetlenül. A szövegírást sem fogom más kezébe adni. Azért nem szeretek szöveget írni, mert nehéz szavakba önteni a hangokat és érzéseket, klisét meg utálok papírra vetni, ennek ellenére írok néha ciki dolgokat.

A szövegírást utálod a legjobban, de melyik részét szereted a legjobban a zenélésnek?

Meghallani meghangszerelve a dalt úgy, ahogyan a fejemben hallottam.

Saját bevallásod szerint már nagyon kevés zenét hallgatsz. Próbálod kizárni azt, hogy más zenekarok hatással legyenek a SONYA dalaira, vagy szimplán elvesztetted az érdeklődésedet?

Mindkettő.

Mi motivál a legjobban?

A csapatszellem.

Milyen érzés volt, mikor a Bring Me The Horizon frontembere, Oli Skyes felkért arra, hogy legyél a Drop Dead Clothing NOMAD egyik relkámarca? Vállaltan introvertált emberként mennyire nehéz ilyen sok téren ennyire előtérben lenni? Főleg hogy a zenekar is a te nevedet viseli.

Oli Sykest egy barátom mutatta be, Jona Weinhofen, aki akkoriban tagja volt a zenekaruknak. Oli sok szempontból introvertáltabb mint én, sokan ezt arroganciának tudják be és nyilván milliószor többet is kell kiállnia, egyébként egy figyelmes srác, aki igyekszik a vendégek kedvében járni. Második alkalommal kért meg, hogy hadd fotózzanak le Drop Dead cuccban, persze mindkétszer elfogadtam és tök jó volt.

Én korábban sokkal nyitottabb voltam, úgy látszik ez az idő előrehaladtával egyenes arányosságban fog csökkeni, legalábbis jelen tendencia szerint. A színpad egyébként más tészta, ott épp ennek az ellenkezője, de ez kell a balanszhoz.

Tervek, álmok, rémálmok?

Turnék. A többit bevonzzuk.


A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu

Szólj hozzá!