Boysetsfire | Megmaradtunk önazosnak

Interjú Nathan Gray énekes-frontemberrel
A mai hardcore mezőny egyik legmarkánsabb bandája: Boysetsfire
A mai hardcore mezőny egyik legmarkánsabb bandája: Boysetsfire

A Boysetsfire a New York-i hardcore színtér megkerülhetetlen zenekara. Erősen politikai töltetű szövegeik, jellegzetes, punkon edződött játékmódjuk és Nathan Gray expresszív előadásmódja, illetve a műfajhoz képest meglepően „képzett” énekhangja hamar a színtér élvonalába katapultálták őket. Ezért is különösen szomorú, hogy a banda nemrég bejelentette, hogy az aktuális turnéjuk után – ami június huszonnyolcadikán jut el az A38 Hajóra – hosszabb szünetre mennek. Ennek az okairól, a szólókarrierjéről, a világban betöltött helyünkről és még sok másról beszélgettünk Nathannel.

Többször játszottál már Budapesten, milyenek voltak az eddigi itteni élményeid?

Az A38 Hajó egy annyira különleges helyszín, hogy már önmagában az is egy semmihez sem fogható élmény, hogy felléphetek ott. Várom már, hogy pár hét múlva visszatérhessek hozzátok.

Nemrég bejelentettétek, hogy a mostani turné után hosszabb ideig szüneteltek a Boysetsfire-rel. Mi ennek az oka?  

Szerintem mindannyian elérkeztünk ahhoz a ponthoz az életünkben, amikor valami másra szeretnénk fókuszálni, nem a zenekarra. Húsz éve játszunk együtt. Rengeteg dolog változott a megalakulásunk óta, sokunknak már családja, felesége, gyerekei, háza, karrierje van. Mindegyikünknek van valami más célja vagy érdeklődési köre a Boysetsfire-ön kívül és azt hiszem eljött az ideje annak, hogy azokkal foglalkozzunk. Az előző szünet óta kiadott két album (2013 – While A Nation Sleeps…, 2015 – Boysetsfire) elképesztően sikerült, ráadásul lehetőségünk volt arra, hogy körbeturnézhassuk velük a világot és újra felléphessünk a kedvenc helyszíneinken. Hihetetlen fogadtatásban volt részünk mindenhol és akkor a Family Firstöt (a zenekar saját, tavaly augusztusban megrendezett egy napos kölni fesztiválja) még nem is említettem. Az egész egy gyönyörű és intenzív dolog volt, de tartozunk annyival magunknak, hogy ezeket az energiákat innentől a zenekar helyett a saját projektjeinkbe csatornázzuk. Tudod, mi sem leszünk már fiatalabbak.

Számomra azért is volt meglepő a szünet híre, mert mindenhol azt nyilatkoztátok – és most te is megerősítetted –, hogy a visszatérésetek remekül sikerült. Sőt, te egyenesen azt nyilatkoztad anno, hogy nem számítottatok ekkora sikerre.

Nem kifejezetten azt mondanám, hogy nem számítottunk arra, hogy a visszatérésünk sikeres lesz. Ha úgy gondoltuk volna, hogy senkit sem fog érdekelni az egész, bele sem kezdtünk volna. Szóval pontosabb lenne az, hogy az érdeklődés felülmúlta az elvárásainkat és ez egy elképesztő érzés! Szerintem az emberek értékelték, hogy ott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk – megmaradtunk önazosnak és csak élvezzük, amit csinálunk.

A tavalyi cím nélküli albumotok szövegei a világban történő negatív dolgok helyett már inkább a pozitívakról szólnak.

Számomra a szövegek mindig azt tükrözik, hogy ki vagyok én és hol tartok az életemben. Bizonyos értelemben „belenőttem önmagamba” és elérkeztem egy olyan ponthoz, ahol tökéletesen egyensúlyban vagyok magammal. Ez pedig természetesen kihat a világnézetemre is, így arra is, hogy hogy látom benne az én helyzetemet és hogyan ünneplem azt. Büszkén és izgatottan gondolok arra az emberre, aki lettem és azt hiszem, az album is ezt tükrözi.

Szerinted egyébként milyen irányba tart a világ jelenleg?

Azt hiszem ez teljes mértékben attól függ, kit kérdezel. Az egyik ember démonai egy másik megváltását jelentik és ez fordítva is igaz lehet. Történnek szörnyű atrocitások a világban? Persze. De ez mindig is így volt.

Nemrég egy magyar zenekar, a Satelles azt nyilatkozta, hogy a Bane feloszlásával lezárult a hardcore-punk egy fejezete és jelenleg nincs egy olyan banda, amely be tudná tölteni az általuk hagyott űrt és ez valahol félelmetes.

Szerintem ez nem félelmetes, sőt. Én teljesen megértem a Bane tagjait, elvégre ki ne szeretné a csúcson abbahagyni? Persze az általuk hagyott űrt egyetlen zenekar sem tudja betölteni… Ők azért mégiscsak egy különleges része voltak a színtérnek és mindig is azok lesznek. Érthető, hogy sokaknak hiányoznak majd.

A színterek fejlődnek és változnak, ez az élet rendje. De a változás nem feltétlenül egy rossz dolog – mindig előre kell tekintenünk és növekednünk.

Nemrég elindítottad a szólóprojektedet, a Nathan Gray Collectivet. Miben más ez számodra, mint a Boysetsfire vagy az I Am Heresy?

Leginkább abban, hogy ez teljesen az én projektem. Azt csinálhatok és mondhatok, amit és ahogy akarom. Hálás vagyok azért, hogy ebben a kalandban van egy partnerem is, Dan Smith, aki elképesztően kreatív és segít megvalósítani a vízióimat.

Az első EP-d, a NTHN GRY kapcsán azt nyilatkoztad, hogy a legtöbb szólóalbumot megjelentető hardcore-punk frontemberrel ellentétben te nem szerettél volna egy country-folk lemezzel előállni. 

NYEREMÉNYJÁTÉK
Ha szeretnél egy dedikált példányt nyerni egy dedikált Boysetsfire lemezt, nincs más dolgod, mint megosztani a koncert eseményét a #boysetsfirebudapest hashtaggel és elküldeni nekünk a megosztás linkjét. A nyertest a koncert napján értesítjük!

A saját utamat szerettem volna járni, olyan zenéket és hangulatokat létrehozni, amikre eddig nem volt lehetőségem. Nem akartam, hogy az egészből egy biztonsági játék legyen. Rá akartam kényszeríteni magam, hogy olyan dolgokat próbáljak ki, amik már évek óta foglalkoztatnak. Persze megvan annak is a szépsége, amit mondjuk Tim Barry (az Avail frontembere és a (Young) Pioneers basszusgitárosa) vagy Chuch Ragan (a Hot Water Music frontembere) csinál, de az nem én vagyok. Semmiféle katarzis vagy haszon nem származott volna abból, hogy elfogadom önmagam és aztán nem térképezem fel a saját zenei határaimat.

Fiatalkorodban főként musicaleket hallgattál. Hatással volt ez arra, amilyen zenét írsz és ahogy gondolkozol róla?

Abszolút. Szerintem a musicalek iránti szeretetem inspirálta egyrészt a teátrális előadásmódomat, másrészt  azt ahogy a fantáziával játszom.

Mindig nagyon nyíltan vállaltad, hogy miben hiszel és ez alól a Nathan Gray Collective sem kivétel. A Church Of Satan aktív tagjaként mesélnél egy kicsit, mik a legnagyobb tévhitek a felekezettel kapcsolatban?

Én mindenkit arra bíztatnék, hogy a kérdéseivel forduljon egyenesen az alapokhoz. A Church Of Satan hivatalos oldala a legjobb kiindulópont azoknak, akik többet akarnak tudni arról, hogy mi is a sátánizmus és mi nem. De ezt leszámítva bármikor szívesen beszélek a vallásomat övező tévhitekről. Ami a legfontosabb, hogy nem hiszünk sem Isten, sem az Ördög létezésében, így egyiket sem imádjuk. Számunkra a Sátán leginkább egy archetípus, akit elfogadva a világi-érzéki énünket ünnepeljük. Mi magunk vagyunk a saját isteneink. Nem bátorítunk senkit a drogok használatára, nem támogatjuk az értelmetlen erőszakot vagy a gyerekbántalmazást. Oltárokat sem akarunk felállítani a kertedben.

One thought on “Boysetsfire | Megmaradtunk önazosnak

Leave a Comment