Oldal kiválasztása
A38 Hajó

Dunapest: fesztivál a főfolyón

Az A38 Hajónak a kezdetek óta célja, hogy összekösse a Dunát a várossal, hogy visszaadja a folyót a városlakóknak. Ezért is áll meg nálunk menetrend szerint a BKK hajója és ezért is örülünk különösen az olyan fesztiváloknak, mint a Dunapest, amelynek egyik helyszíne idén mi leszünk. A négy nap alatt a Duna kulturális, funkcionális és közösségi szerepe lesz a fókuszban: az érdeklődők a különböző helyszíneken többségében ingyenes zenei, színházi, filmes, képzőművészeti, irodalmi, urbanisztikai, közösségi, családi és sportprogramokon vehetnek részt.

Dunapest címmel kortárs művészeti és urbanisztikai fesztivál mutatkozik be június 16. és 19. között Budapesten. A régiós kitekintéssel bíró rendezvénysorozat programjainak többsége ingyenes, és mindegyik kapcsolódik valamilyen formában a Dunához, akár a témát, akár a helyszínt tekintve. A négynapos esemény kilenc úszó és vízparti helyszínén – köztük az A38 Hajón is – összesen hatvan művészeti és urbanisztikai programot szervez a Kultúrkombinát Kft. Budapest Főváros Önkormányzatával és a BVA-val összefogásban. A rendezők szándéka, hogy fontos kortárs alkotókat mutassanak be és új együttműködéseket indítsanak el, miközben a Dunára és a városlakók folyóval való kapcsolatára irányítják a figyelmet: a koncertek, színházi előadások, képzőművészeti bemutatók, irodalmi felolvasások, filmvetítések mellett az amatőr hajóépítő workshoptól kezdve, a város és víz kapcsolatát feszegető szakmai beszélgetésen át a Dunát és a kapcsolódó városrészeket felfedező tematikus városi sétákig terjed a fesztivál urbanisztikai vetülete.

A könnyűzenei programok többsége az A38 Hajón lesz, ahol fellép többek között az osztrák Dorian Concept Trio, a Mius és Jónás Vera is. Oliver Thomas Johnson, művésznevén Dorian Concept a kortárs európai elektronikus zene egyik vitathatatlan zsenije, első absztrakt downtempo lemezével hatalmas sikert aratott, a második már a Ninja Tune-nál jelent meg. A Mius Álmos Gergely egyszemélyes projektje: különböző énekesekkel, zenészekkel valósítja meg zenei elképzeléseit, első albuma a német Sonar Kollektiv gondozásában nemrég megjelent Eigengrau. A fiatal dalszerző-gitáros- énekesnő, Jónás Vera az utóbbi idők egyik legnagyobb felfedezése: zenei tanulmányai nagy részét a londoni Centre of Contemporary Music-on végezte, évek óta Londonban és Budapesten él és alkot. Jónás Vera Experiment nevű zenekarának első nagylemezét, a Game-et a függetlenek egyik legfontosabb nemzetközi fórumán, az Independent Music Awardson több kategóriában is jelölték. Az A38-as koncertek után természetesen bulik is lesznek, pénteken a British Mood brit zenéire, szombaton Ludmilla, a Dublic ikrek és a Ninjabreakz DJ Krueger születésnapi szettjére táncolhatunk, ráadásul belépődíj nélkül.

Szintén az A38 ad helyet a Dunapest filmes programjainak: a fesztivál pénteki és szombati napján is este 6-tól látható a kiállítótérben a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a Duna-menti országok fiatal alkotóinak legjobbjait bemutató válogatása, köztük Igor Lazin és Török Ferenc közös animációs munkája, az Egy nap szabadság.