Jü | Jó helyre érkezni

Interjú Mészáros Ádám gitárossal
Az elragadtatás zenéje: Jü
Az elragadtatás zenéje: Jü

Idén tizenkettedszer kerül sor a kortárs improvizatív zenék egyik legfontosabb hazai eseményére, az Újbuda Jazz Fesztiválra. Aminek keretében szeptember elsején a Rodrigo Amado Motion Trio mellett fellép még a változatos műfajokat egybegyúró is – ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar gitárosával, Mészáros Ádámmal Berlinről, a főzésről, az altruizmusról, az új lemezről és a pszichedelikus cumbiáról.

Néhány éve te és Hock Ernő Berlinbe költöztetek, a dobosotok Halmos András meg itt maradt Budapesten. Mennyire befolyásolta ez a zenekart? 

Ez a manőver az egész működésünket alapjaiban változtatta meg. Azt hiszem,hogy még tanulni is fogjuk egy ideig az időszakosságra való átállást,ami a helyzettel jár: hogy hogyan jelöljünk ki próba- és turnéidőszakokat legalább provizórikusan mondjuk félévre előre. Ami a költözéssel végérvényesen kihalt a zenekar életéből, az a viszonylag rendszeres budapesti klubozás és a heti próbák. Cserébe megtanultunk koncentráltabban bánni az idővel, amikor együtt vagyunk. Az első évben többet játszottunk Európa-szerte és nem jelentett különösebb gondot, hogy mi Berlinből repülünk, Rafi pedig Budapestről. Idén fordult a kocka, ugyanis Ernő hazaköltözött,de azóta az új lemezünkkel foglalatoskodunk, amit otthon vettünk fel ugyan, az utómunkálatok során viszont nem érdekes, hogy ki hol van éppen, hiszen a lemezt New Yorkban keverik és masterelik, a kiadónk főnöke pedig Londonban él, így ez akkor is e-maileken keresztül történne, ha én is Budapesten laknék. Az elmúlt hónapokban körülbelül annyit Skype-oltam a többiekkel, mint anyámmal és szeretném azt hinni, hogy inkább vagyok jó zenekari tag, mint nem jó fiú.

Milyennek látjátok most már “Berlinerként” a helyi jazz és kísérleti zenei szcénát? Hogyan tudtok érvényesülni ekkora konkurencia mellett?

Nincsen alapos rálátásom a szcénára. Különösebben nem is próbáltam a részévé válni. Az utóbbi időben elkezdtem egyre kevésbé hinni az alkalmi társulásokban, ami ezt a kört leginkább jellemzi. Ez pillanatnyilag kevésbé érdekel. A személyes terveim is függetlenek bármiféle szcénától, inkább írni szeretnék most: egyrészt a szóló gitár anyagomon dolgozni, másrészt váratlanul kinyílt egy ajtó és – ha minden jól megy – kicsit producerkedem egy nagy kedvencem következő lemezén, de ez még titok.

Persze időről-időre valami projektben találom magam, de ezekre inkább könnyed liezonként tekintek. Most éppen egy magyar-japán-olasz-finn alkalmi társulásba csöppentem. Két koncertet játszunk az AACM-es Chicago-i zeneszerző Renee Baker vezényletével.

Ami fontossá vált az elmúlt évben az életemben az a főzés. Régi hobbi ez, amit a megélhetésért kezdtem el csinálni itt Berlinben, aztán egyre inkább elmélyült a dolog. Amellett, hogy például iráni, izraeli, iraki ételeket főzni már önmagában nagy trip, nagy örömöm származik abból, hogy embereket etetek. Ha arra gondolok,hogy az egyéni boldogság egyik kulcsa az altruizmus, akkor jó helyen vagyok. Serve the servant! Zenészként és emberként is jó hatását érzem ennek. Bár ez egy másik történet.

Neked személyesen mi hiányzik Berlinben, ami Budapesten megvan (a rokonok és barátok kivételével persze)?

Hát,a Túró Rudi! Komolyra fordítva a szót: lehetne rövidebb és kegyesebb a tél. A többi inkább nosztalgia.

Az első Jü lemez, amit még a norvég szaxofonos Kjetil Møsterrel vettetek fel, a neves RareNoise kiadónál jelent meg két éve. Hogyan látjátok, milyen fogadtatásban részesült az album és milyen hatással volt a zenekar további fejlődésére?

Úgy tűnik,hogy itt is kinyílt résnyire egy ajtó és az egyik lábunkat sikerült betenni.  Megfordultunk pár nívós jazzfesztiválon, kaptunk jó kritikákat Oroszországtòl Amerikáig. Most már néhányan tudják, hogy van ez a két betűs izé Magyarországról. Persze a topligában mindig érdekesebb lesz, ha összejön néhány ismertebb név, még ha csak együtt köhögnek is, de ez nem baj.  Mindenképpen jó helyre tud érkezni az új lemezünk.

Tudtommal 2017-ben fog megjelenni az új Jü lemez, immár a klasszikus trió felállásban. Mit lehet tudni a készülő új lemezről?

Márciusban vettük fel ugyanott, ahol az elsőt (egy szám kivételével,amit még 2014 őszén rögzítettünk az Öntödei Múzeumban és Kjetil is játszik benne), ugyanúgy Válik Lacival, mint az elsőt, de ezúttal szalagos magnóval dolgoztunk. A keverés Marc Urselli munkája és Scott Hull mastereli az anyagot éppen a napokban. Ők olyanoknak dolgoztak eddig, mint John Zorn, Ravi Shankar, Bob Dylan, Lou Reed, a Beastie Boys vagy Taylor Swift. Ez a lemez esszenciálisabban foglalja össze, hogy miről szól a zenekarunk. Sokkal inkább érvényesül az a zenei nyelv,amit a kezdetek óta próbálunk magunk között kifejleszteni.
Az első lemezhez képest nagyobb hangsúlyt kap a nyugat- és észak-afrikai vagy a gamelán zene iránt érzett szeretetünk.

Az évek során mennyiben változott a hangzásotok, értek-e új hatások, használsz-e új kütyüket, technikai eszközöket, stb.?

Technikai oldalról nálam inkább egy redukciós folyamat indult meg. Kevesebb űrhajó, több föld. Bár mondjuk elkezdtem kalimbát használni,ami persze nem túl tech. Jó lenne egy seprűnyélen is ugyanazt a zenét játszani,mint drága cuccokon. Ellenben Ernő beszerzett néhány pedált és nagyon jól tette.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában, voltak-e kellemes, új felfedezéseid?

Például Madlib klasszikus dubokbòl összeollòzott mixtape-jét nagyon szeretem. Vagy van a Roots of Chicha,ami egy nagyon jó pszichedelikus cumbia válogatás. Izgalmasnak találom még Gonjasufi frissen megjelent lemezét. Callus a címe. Ő egy nagyon érdekes karakter és ilyen furcsán szétesett zenét nem nagyon hallottam még.Nem minden pillanata esik jól, de ami igen,az nagyon. Legfrissebb felfedezésem pedig egy Habil Agilev nevű azeri arc,aki a kamancheh nevű hangszeren játszik. Kicsit olyan nekem, mint ha a magyar, az indiai és az arab népzenét összekevernénk.

Leave a Comment