Max Cavalera | My Bloody Roots

My Bloody Roots
Hamarosan megjelenik az önéletrajz: Max Cavalera

A legendás brazil thrash metal zenekar, a Sepultura húsz éve jelentette meg kultikus, egyben a klasszikus felállás utolsó nagylemezét, a Rootst. Bár ennyi idő alatt a legelkötelezettebb rajongók is feladták a reményt, de az évfordulón újra egy színpadra állt az együttes-alapító testvérpár, Max és Igor Cavalera. A nyári fesztiválok óriási sikere nyomán ősszel a brazil metáltesók európai turnéra indultak, hogy teljesen egészében eljátsszák a lemezt. A koncertkörút – hetek óta telt házas – budapesti állomása november 21-én lesz az A38 Hajó szervezésében a Barba Negra klubban. Erre az időpontra időzítve jelenik meg magyarul Max Cavalera önéletrajzi kötete, a címében szintén a klasszikus lemezt megidéző My Bloody Roots. Az ismert zenei újságíró, Dudich Ákos által fordított könyv lényegében közösségi finanszírozásból készül el, és november 8-ig előrendelhető a fordító honlapján. Az előrendelt könyveket a jeggyel rendelkezők akár már a koncerten átvehetik! Ezen felül az előrendelők nevét a könyvbe is belenyomtatják. Az A38 Hajó blogja most bemutat egy rövid exkluzív részletet Max Cavalera önéletrajzi könyvéből, stílszerűen a Roots felvételeinek időszakából.

Felvertük a táborunkat, és kipakoltuk a cuccainkat. Első éjszaka annyi rovar nyüzsgött a föld alatt, hogy szinte hullámzott a talaj. Félelmetes volt, Gloria be is parázott tőle: – Atyaúristen! Ez meg mi a jó élet? Mindjárt előtörnek, és élve felfalnak minket!

Másnap összegyűlt a törzs, és megvendégeltek bennünket. Tapírhúst szolgáltak fel, ami egyfajta “dzsungeldisznó”. Bírtam Cipasse-t, egy kedves, negyvenes éveiben járó fickó volt, príma formában. Kaja után focizni kezdtek a tűző napon, a 45 °C-os hőségben, miközben mi az árnyékban próbáltunk túlélni. Tökéletes összhangban éltek a dzsungellel: festették a testüket, és vadásztak, hogy legyen mit enniük.

Aztán Cipasse azt mondta, hogy szeretné hallani a zenénket. Ez volt a legfurább jammelésünk, amit valaha megéltem. Úgy 300 xavante bennszülött ült körbe minket. Andreas és én akusztikus gitáron játszottunk, Paolo és Iggor pedig doboltak. Előadtuk nekik a Kaiowast a Chaos AD albumról. Amikor befejeztük, mind ugyanazt a szót ismételgették, ami – mint kiderült – azt jelentette, hogy “még!” Cipasse hozzánk lépett, és arra kért, hogy folytassuk. Ezt jó jelnek vettük.

A xavante indiánok teljesen elszigetelten éltek. Földművelők és vadászok, ami ki is tölti a napjaikat. Egyik nap elmentünk velük halászni. Egy hatalmas hálót merítettek a folyóba, mi pedig mellettük úsztunk a vízben. A gyerekekkel cápásat játszottunk. Maga volt a földi mennyország. Nagyon élveztük ezeket a napokat.

Úgy döntöttünk, hogy a közös felvétel megkezdése előtt teljesen át kell lényegülnünk indiánná, ezért kifestettük magunkat. A xavanték törzsi színeit használtuk: vörös és fekete. Tiszta őrület volt az egész! Két idősebb férfi állította elő a festéket: a fő összetevő a nyáluk volt. Aztán tetőtől talpig bekentek minket. Ross teljesen rosszul volt tőle. Minket, többieket nem zavart, mert úgy láttuk, hogy tiszta a nyáluk. Végül meggyőztük Rosst, ne legyen már nyuszi, és ne tegyen tönkre mindent, csak mert irtózik a nyáltól. Még Gloriát is összemázolták. Aki engem festett, lehetett vagy 80 éves, mégis elképesztően fittnek és erősnek tűnt, mint aki most lépett ki az edzőteremből.

Dudich Ákos fordítása

My Bloody Roots

Leave a Comment