Trevor Dunn | Egy igazi világpremier

A kortárs kísérleti zenék egyik legismertebb alakja: Trevor Dunn
A kortárs kísérleti zenék egyik legismertebb alakja: Trevor Dunn

Trevor Dunn az egyik legsúlyosabb alakja a modern, műfaji határokat nem ismerő experimentális zenének. Totális free-től sújtó rock ‘n’ rollig, jazzrocktól matekmetálig, reggae-től artpopig, klezmertől thrashig és funkig ezerféle stílusban játszik a lehető leglazábban váltogatva és hágva át a kereteket és szokásokat. De hát mit is várhatunk attól az embertől, akinek főiskolás hobbizenekarát úgy hívták, hogy Mr. Bungle, amit még Mike Pattonnal és Trey Spruance-szel alakított, valamint olyan zenekarok állandó tagja, mint a Fantomas, Melvins Lite, vagy a John Zorn Electric Masada? Trevor Dunn november 10-én játszik szólóban, majd Pándi Balázzsal duóban az A38 Hajó kistermében.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldőlt benned, hogy zenész akarsz lenni, valamint hogy a basszusgitár és a nagybőgő lesznek a hangszereid? 

Nem hiszem, hogy pontosan fel tudom eleveníteni azt a pillanatot. A házunkban mindig szólt a zene. A szüleim nagyon sok lemezt hallgattak és felkeltették az én érdeklődésemet is a zene iránt. Kilenc évesen kezdtem el klarinétozni. A bátyám meg elkezdett gitározni és rock lemezeket hallgatni. Emlékszem, ahogy tizenegy évesen elképzeltem magamat egy KISS-szerű stadion rock zenekarban, fittyet hánytam a nyolc órás munka lehetőségére, még ha nem is tudtam pontosan mit jelent. A 13. születésnapom előtt kaptam egy basszusgitárt, elkezdtem órákat venni, majd egy hónapra rá már meg is volt az első zenekarom. Tizenhét éves koromig nem is nyúltam a nagybőgőhöz, majd a főiskolai zenei tanulmányaim során kezdtem komolyabbra venni.

Kik voltak akkor a példaképeid?

Többnyire olyan rock zenekarok, mint a Cheap Trick, Blondie, Heart, Kiss. Akkor kezdtem el a basszusgitár hangzását is figyelmesebben tanulmányozni, amikor már én is játszottam a hangszeren. Azért választottam a basszusgitárt, mert a bátyám már gitározott, de nem hiszem, hogy pontosan tudtam volna a köztük lévő különbséget. Az egyik első zenetanárom mutatta be nekem Jaco Pastorius, Stanely Clarke, Sly Stone és mások zenéjét. A gimnáziumban kattantam rá Miles Davis és Charlie Parker zenéjére, aztán jött Sztravinszkij Tavaszi Áldozata és Poulenc orgonaversenyei, és még nem említettem azt a rengeteg metál zenét, amit abban az időben hallgattam.

Hogyan döntöd el, hogy mikor használsz basszusgitárt, vagy bőgőt? A Melvins Lite-ban bőgőzöl, míg John Zornnál inkább a basszusgitáron játszol.

Ez nem preferencia kérdése. John Zornnál például, van egy adott, specifikus ötlet, ahol ő dönti el, milyen hangszert szeretne hallani. Ez a zeneszerző kiváltsága. A Melvins Lite-nál meg Buzz Osborne ötlete volt, hogy bőgőt használjak, én meg beleegyeztem. Néha ennek vannak gyakorlati okai is, például, hogy mennyi cuccot vagyok képes cipelni egy adott koncert kedvéért. De az esetek többségében azért a zene diktálja, hogy éppen milyen hangszert használok. Nem hinném, hogy nekem lenne preferenciám bármelyik hangszeremmel szemben. Mind a kettőt szeretem, és szeretem váltogatni is őket.

Ősszel John Zorn Bagatelle műsorával turnézol Európában. Milyen kollaborációkra készülsz a Bagatelle keretein belül?

A Bagatelles egy háromszáz motívumból, vagy témából álló gyűjtemény, amit John Zorn néhány éve írt. Több együttese is van, akikkel előadja ezeket. Eddig én az Asmodeus trióval (Marc Ribot és Tyshawn Sorey-val), a zongorista Brian Marsellaval és a Nova Quartettel (John Medeski (orgona), Kenny Wollesen (vibrafon) Joey Baron (dob)) vettem részt a projektben.

Az alsókarodon van egy százlábú tetoválása. Mit szimbolizál?

Nem is tudom, szeretem a százlábúkat. Szeretem a rovarokat. Mondhatnék valami analógiákat, de szerintem egyszerűen csak csodás teremtmények. Az egyik első szóló projektem címe a “Debutantes & Centipedes” volt, amit az általam nagyra tartott képregény rajzoló Bernard „Hap” Klibantól kölcsönöztem.

Néhány éve törölted a facebook oldaladat. Egy zenész esetében ez komoly megvonás. Mi volt ennek az oka?

2012-ben töröltem a profilomat, mert függőséget kezdtem érezni olyan dolgok iránt, amire egyáltalán nem volt szükség az életben. A közösségi média elengedhetetlen eszköz egy önmenedzselő zenésznek. Erre a célra a Twittert használom. A Facebookon mindig úgy éreztem, hogy rengeteg időt pazarolok, beleásom magamat felesleges pletykákba, olyan véleményeket és félrevezető írásokat olvasok, amire se időm, se kedvem. Végtelen mennyiségű felesleges és nem kívánatos információ zúdul rád a közösségi médiákon keresztül. Nagyon sok lehetőség van arra, hogy az ember korlátozza ezeket a felesleges információkat. Nem állítom, hogy immunis vagyok ezekre, de nem szeretném magamat kitenni a kísértésének. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez egy kulturális járvány, amikor rengeteg ember csak azért iratkozik fel valamire, mert mindenki más már megtette. Ez egy olyan hógolyó hatás, ami már túlmutat a rendszert létrehozó egyének ellenőrzésén. Mindemellett van valami furcsa exhibicionista eleme is jelenségnek, ami orvosolja a magányunkat, vagy növeli az önbizalmunkat. Én személyesen tisztában vagyok a Facebook hasznos, pozitív oldalával, de ettől még nem hiányzik.

A november 10-i A38 Hajós szólókoncerteden kívül duózol a magyar dobos, Pándi Balázzsal. Hol találkoztál vele először és milyen közös fellépéseitek, lemezeitek voltak eddig?

Balázzsal körülbelül tíz évvel ezelőtt találkoztam először, de nem emlékszem pontosan hol. Csak egy pár éve kezdtünk el együtt dolgozni. Ez egyik ilyen projekt, a Slobber Pup, ahol rajtunk kívül Jamie Saft és Joe Morris is zenélnek. Tervünkben áll egy nagyon izgalmas közös, nagyobb kaliberű produkció is, de ezt még egyelőre titokban tartanám. Még sose játszottunk duóban, ezért mondhatnám, hogy a Hajón egy világpremier szemtanúi lesztek!

Ha jól tudom, akkor készülsz egy új trió lemezzel is vonósok bevonásával. Hogy állsz ezzel az anyaggal?

Egy új zenegyűjteményen dolgozom a “trio-convulsant” nevű projektemmel, mellyel már előzetesen készült két lemezem. Egy vonósnégyessel fogok együtt dolgozni, ami szeptetté alakítaná át a felállást. Nagy kedvencem a klasszikus vonósnégyes felállás, amit úgy szeretnék átalakítani szeptetté, hogy egységes zenekarként szólaljon meg és ne úgy, mintha egy trió és egy kvartett játszana külön-külön valamit közösen. A hangzásból kivettem az előző lemezek rock elemét és a kortárszenei elemekkel. Valójában a metódus olyan, mintha kamarazenét írnék, de megpaprikáznám improvizációval. A koncepció elég absztrakt, kisebb utalások vannak benne a XVII. századi vallási miszticizmusra. Alapjában a trio-convulsant koncepciója a szürrealizmusból, Buñuel filmjeiből, Louis Aragon írásaiból és hasonló dolgokból táplálkozik. De ahogy mondtam, a koncepció absztrakt.

Ha találomra meg kellene nevezned öt kedvenc basszuscentrikus számot, vagy lemezt, akkor melyek lennének azok?

Ha! Ez nem könnyű. Az első dolog, ami eszembe jut, az a Sly Stone’s High On You Bobby Vegaval és Rusty Allennel.  Vega témája a Crossword Puzzle című számban az egyik örök kedvencem;  James Jamerson témája Marvin Gaye What’s Going On című szerzeményében; Charlie Haden basszusgitározása Ornette Coleman “Ramblin’ című számában;  Jaco Pastorius első lemeze egyszerűen eszement; valamint minden, amin Carol Kaye basszusgitározott..

Leave a Comment