Slayer, drum and bass, breakcore, hiphop, jungle és metál: Bong-Ra
Jason Köhnen, művésznevén Bong-Ra utoljára öt éve remegtette meg az A38 Hajót súlyos breakbeatekből, Slayer- és Black Sabbath-remixekből, hiphopból, mutáns jungle-ből és még ezernyi másból összegyúrt hibrid tánczenéjével. Kísérletezőkedvét a fentebbieken túl jól mutatja az is, hogy az ő nevéhez köthető többek közt a doomjazz zenekar The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble vagy a Wormskull is, miközben az undergroundból kitörve olyan fesztiválokon szabadítja el a rá jellemző szónikus terrort, mint a Glastonbury vagy a Lowlands. November tizenkilencedikén pedig ismét megpróbálja majd elsüllyeszteni a hajót, ennek alkalmából beszélgettünk vele Donald Trumpról, halott művészekről, szociális aktivizmusról és még sok másról.
Több különböző projekteddel is felléptél már Budapesten, melyek a kedvenc, a fővároshoz fűződő emlékeid?
Ami azt illeti, túl sok is van! Egy biztos, bármelyik projektemmel is léptem fel Budapesten, az mindig emlékezetes volt. De persze a részletekbe nem mehetek bele, hisz tudod, ami a turnén történik, az ott is marad, haha! Annyit mindenesetre elárulhatok, hogy Pándi Balázsnak különleges érzéke van ahhoz, hogy felejthetetlenné tegye az adott éjszakát.
A Kilimanjaro Darkjazz Ensemble és a Mount Fuji Doomjazz Corporation feloszlása után megalapítottad a hasonló stílusban mozgó The Thing With Five Eyest, aminek hamarosan megjelenik az első albuma is.
Amikor a Kilimanjaro Darkjazz Ensemble és a Mount Fuji Doomjazz Corporation 2013-ban feloszlott, úgy éreztem, hogy nem hoztam még ki mindent ebből a koncepcióból, folytatni akartam a kísérletezést a darkjazz okkult és misztikus irányzataival, ezért alapítottam a Thing With Five Eyest. Jövőre jelenik meg a debütalbumunk, zseniális lesz!
Mi a helyzet az olyan projektjeiddel, mint a Wormskull, a Servants Of The Apocalyptic Goat Rave vagy a White Darkness?
Nagyon remélem hogy lesz még új Wormskull album. Pár éve felvettünk pár számot, de sosem volt elég időm arra hogy foglalkozzak velük. Látod, ez a baj azzal ha az ember halmozza a különböző zenekarokat, nehéz kizárólag az egyikre figyelnie. A Servants Of The Apocalyptic Goat Rave talán még visszatér egyszer, ellentétben a White Darknesszel: az a zene túl depresszív ahhoz, hogy folytassam, akkor és ott szükségem volt rá, hogy túljussak pár nehéz pillanaton az életemben, de már vége.
Van egyébként olyan művész, akivel szívesen kollaborálnál, de még nem volt rá alkalmad?
Azt hiszem, a legtöbbjük már halott.
Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy gyerekként főleg heavy és doom metált hallgattál, majd a Godflesh vagy a Prodigy hatására elkezdtél nyitni az elektronikus zene felé is. A jazzt mikor és hogyan fedezted fel?
Zenefanatikus fiatalként nyilván minden érdekel, mindent meghallgatsz, ráadásul akkoriban élte a virágkorát a hangmintázás is, szóval napokat töltöttem különböző lemezboltokban, új zenék után kutatva. Törvényszerű volt, hogy elkezdjek jazzt is hallgatni. John Coltrane, Thelonious Monk, Miles Davis és társaik: onnantól, hogy meghallod őket, többé nincs visszaút.
Saját bevallásod szerint sosem rajongtál különösebben az elektronikus zenéért. Hogyhogy először mégis ebben a stílusban kezdtél zenét írni?
A jungle ütemek tehetnek róla. Amikor először hallottam junglet, úgy 1992-93 táján, teljesen lesokkolt, addig még sosem hallottam valamit, ami a ritmikáját tekintve annyira izgalmas és friss volt, azonnal rákaptam. Onnantól pedig meg kellett kapnom a betevő amen break-adagomat. A breakbeat instant szerelem volt.
Két éve megjelent egy tizenhat számos antológia, a Selected Works 1989-2014, amin szinte mindegyik addigi projektedtől volt egy szám. Ennek a megjelenése kapcsán azt nyilatkoztad, hogy a diszkográfiádban lényegében benne van az életed is.
A diszkográfiám, illetve a különböző projektjeim jól jelzik azt az időszakot, amiben akkoriban épp voltam. Kiemelheted bármelyik albumot, az megmutatja, mi zajlott épp akkoriban bennem. A dalcímek, a szövegek vagy a borító mind utal az épp aktuális politikai meggyőződéseimre, emberi kapcsolataimra, az engem foglalkoztató témákra, így tovább. A legtöbb ember egy naplóba vagy hasonlóba jegyzi fel az életét, nekem ott vannak erre a különböző lemezeim.
A holland drum and bass/breakcore színtér szinte a kezdetektől fogva ott van a világ élvonalában, elég csak az olyan nevekre gondolni, mint a Black Sun Empire, a Noisia, DJ Hidden, Limewax vagy Deformer. Miért van ez így szerinted?
Fogalmam sincs. Abban igazad van, hogy a kezdetektől fogva erős az itteni elektronikus zenei színtér. Szerintem a gabber nagy hatással volt a fiatalokra, sokakat a stílus inspirált arra, hogy elkezdjenek elektronikus zenével foglalkozni. De igen, az ország méretéhez képest kifejezetten sok progresszív producerünk van.
A breakcore-ral szemben sokakban az a prekoncepció él, hogy csupán háttérzene a drogozáshoz, miközben szociálisan és politikailag az egyik leginkább aktív és elkötelezett műfaj.
Szerintem a breakcore szociálisan a legaktívabb műfaj, ha a politika és a zene kapcsolatáról beszélünk, bár lehetne még inkább az. Úgy gondolom, hogy mivel itt nincsenek korlátok és az üzleti sikerek lehetősége sincs nagyon benne – ellentétben a dubsteppel vagy a drum ‘n’ bass-zel –, a producerek sokkal bátrabban keverik bele a nézeteiket a zenéjükbe.
Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy az apokalipszis koncepciója az egyik fő inspirációd. Gondolod hogy most, Trump megválasztásával közelebb jutottunk hozzá?
Trump egyfajta álruhás megváltó mindazok számára, akik már beleragadtak a komfortzónájukba. Az, hogy ő lett az új elnök, arra készteti majd őket, hogy körbenézzenek és meglássák, milyen állapotban is van a társadalom. Elképesztően pozitív dolognak gondolom, hogy ő nyert. Mert ez egy ébresztő. Remélhetőleg az emberek hamarosan rájönnek, hogy nincs szükség egy kormányra vagy bárki másra, hogy éljük az életünket. Csak mi vagyunk a felelősek magunkért. Ha Trumpra van szükség ahhoz, hogy rájöjjünk erre, részemről rendben. Nem rosszabb, mint Clinton, Obama vagy Bush. Ugyanúgy egy demagóg, csak kicsit más.
