Pszihedelikus-balkán-punk-funk: Siketfajd
Megállíthatatlan energia bomba, egyszerre szomorú melankolikus hangulat és abszurd, vicces performanszok. Ez a Siketfajd, ez a pszichedelikus-balkán-punk-funk. Az idei Talentometer tehetségkutató verseny rock kategóriájának nyertese és egyben egyik legizgalmasabb zenekara december 5-én lép fel Lydia Lunch Retrovirus előtt. Ezzel kapcsolatosan beszélgettünk a zenekar dobosával, Sziládi Szabolccsal.
Miért Siketfajd?
Rengeteg név felmerült. Egyik rosszabb volt, mint a másik és körülbelül hetente váltogattuk őket. Aztán egyszer csak jött a siketfajd, mint ötlet, mert éppen akkor tanultunk természetórán a madárról. Azt sem gondoltuk olyan komolyan, hiszen ezt sem tartottuk kifejezetten jónak, de aztán valahogy így maradt. Azóta aztán sok mindent köré magyaráztunk már: agresszív, kihalófélben lévő, hangos és elviselhetetlenül zajos, akár csak mi. De igazából egy átgondolatlan hülyeség az egész.
Hogyan alakult a zenekar?
2010 szilveszterén a zenekar két tagja, Ábel (gitár) és jómagam Szabi (dob) beszélgettünk a zenéről, zenélésről. Kiderült, hogy Ábel már egy ideje osztálytársával, Makóval (billentyű, ének) zenélget duóban, míg én ugyan ezt tettem Birta Dani (basszusgitár) osztálytársammal. Így megbeszéltük, hogy folytassuk együtt. Később pedig csatlakozott Sebi is a zenekarba. Egy ideig pedig volt még egy gitárosunk, akivel aztán közös elhatározással szétváltak útjaink.
Elég sok stílus keveredik a zenétekben, mik voltak a főbb hatások?
Mikor elkezdtünk zenélni abszolút nem foglalkoztunk azzal, hogy milyen zenét csináljunk. Nem akartunk és nem is tudtunk, valahogy a stílussal foglalkozni. Csak lementünk és elkezdtük. Nem volt tudatos, hogy mit miért, hogyan csinálunk egy szám megírása közben. Mi mindig ezt gondoltuk normálisnak. Ha egy zenekar úgy kezdi, hogy kitalálja, milyen zenét játsszon, már rengeteg határt állít maga elé. Nagyon sok zenét hallgatunk és egytől-egyig mind mást, persze némi átfedéssel. Az átfedések nyilván azok, amik főképp a stílusunkba beleszólnak. Ilyenek például a Red Hot Chili Peppers, a Rage Against the Machine, az A.E. Bizottság és a korai punk bandák. Rengeteget jártunk Szerbiába meg úgy a balkánon, már jó páran a zenekarból. A balkáni elemekkel például így találkozhattunk, de igazából minden minket érő hatást befogadunk és próbáljuk a saját hangunkra alakítani. És pont ezért fontos, hogy ne legyen stílus meghatározás, hiszen akkor rengeteg dologra nemet kéne mondanunk, ami már nem férne bele a műfaji besorolásunkba.
Szinte színházi színpadi megjelenésetek a zenekar egyik elengedhetetlen és esszenciális kelléke. Mindez a 80-as és 90-es évek magyar underground szcénájára emlékeztet és olyan zenekarokra, mint az A.E. Bizottság, a Tudósok és még sokan mások. Éreztek-e bármilyen kapcsolatot velük?
Természetesen igen. Imádjuk ezeket a zenekarokat, de attól függetlenül, hogy inspirálnak, minket nem célunk kifejezetten hasonlítani rájuk. Jó kivéve ef Zámbóra, mert ő nagyon szexi.
Nagyon sok fiatal magyar zenekar angolul énekel, nyugati példaképeiket próbálja másolni. Már alig lehet különbséget tenni egy magyar, egy cseh, vagy egy holland rock zenekar között. Esetleg az akcentusuk más, meg a színpadi kiállásuk. Ti mégis egy másik útvonalon jártok, ami inkább a kelet-európai underground zenei hagyományokat eleveníti fel. Milyen más budapesti zenekarokban éreztek hasonló hozzáállást?
Igen mi nagyon fontosnak érezzük, hogy magyarul szólaljunk meg. Mi mindig azt tapasztaljuk, ha egy magyar zenekar végig nyom egy koncertet, de angolul énekelnek az valahogy okés lesz, de nem fog igazán megérinteni és neked szólni. Az valóban olyan mintha egy nyugati zenekart hallanánk kicsit rosszabb verzióban, akcentussal. Igen van jó pár zenekar, akik erről ugyan így gondolkodnak ilyen például a Csaknekedkislány, (halál;orgazmus), Sorbonne Sexual, Puhító, Elefánt (akikkel szintén interjúztunk) és még sorolhatnám.
Magyarul énekeltek, a szövegi világotok pedig egészen szürreális. Többször előkerül a disznótor, illetve a hurkatöltés, mint téma. Honnan ered ez a vonzódás a magyar gasztronómia iránt?
Az igaz magyar levágja a disznót, megeszi, majd iszik rá egy liter pálinkát. Mocskos, de csodálatos magyar valóság. Ki ne szeretné? Ezúttal is köszönjük a „Belvárosi disznótor” szövegét Kéki Szilveszternek.
Ha egy külföldi újságírónak el kellene magyaráznotok miről, szólnak a Siketfajd szövegei, hogyan írnátok körül?
Angolul.
Hogyan emlékeztek vissza a Talentometer tehetségkutatón való szerepléseitekre? A döntőig jutottatok, mennyire lepett ez meg titeket?
Úgy hogy óriási buli volt. Már az is egy csoda volt, hogy az elődöntőbe bejutottunk, bár úgy vélem, ha nem Papp Szabi és Lévai Balázs a zsűri, akkor nem jutunk be. Ők vevők az ilyen hülyeségekre. Teljesen az esélytelenek nyugalmával léptünk színpadra. Egyébként sem tudtuk volna versenyként felfogni, ha kimegyünk, a színpadra csak nyomjuk, ami jön belőlünk, de itt csak húsz percünk volt rá, ezért úgy voltunk vele, hogy zúzzunk egy óriásit. Rengetegen eljöttek miattunk és beszavaztak minket a döntőbe. Amikor kiderült azt egyszerűen el sem akartuk hinni. Valahogy kicsit vicces is volt, (nyilván csak nekünk) hogy a nálunk jóval magasabb zenei tudással rendelkező zenekar közül pont mi jutunk tovább. A döntő előtt egy nappal, már le volt kötve nekünk egy koncert a Gólyába, így enyhén más- és aznaposan érkeztünk a hajóra. Akkor már végképp nem volt mese. Nekünk minden teljesen mindegy volt. Be is rúgtunk mielőtt színpadra léptünk volna és olyan szinten adtunk ki magunkból mindent, hogy az valami elképesztő jó érzés volt. Arról nem is beszélve, hogy fantasztikus zenekarokat és embereket ismerhettünk meg a verseny alatt.
Mik terveitek, vágyaitok, rémálmaitok?
Tervünk jelenleg egy új lemez. Vágyunk, hogy a szellemiségünket, gondolatainkat minél több emberhez eljutassuk. Rémálmunk a Fran Palermo és az Ivan and the Parazol. Meg Axl Rose.
