Kéknyúl | Izgalmas határmezsgyére merészkedtünk

Január 13-án az élettel teli, egyszerre soulos, jazzes, blues-os zenében utazó nagyszerű koncertzenekar, a Kéknyúl indítja az A38 Hajó 2017-es szezonját a Koncertteremben. Ennek alkalmából beszélgettünk Premecz Mátyás zenekarvezetővel.

Azzal együtt, hogy levetettétek a Hammond Band utónevet, minden bizonnyal a zenekar működése, hangsúlyai, “mission statementje” és repertoárja is megváltozott. Mesélnél erről?
Egy picit elcsúsztak a zenekarban a hangsúlyok. Az igazán elszánt, ádáz orgona-muzsikát kiszerveztem a triómba, amivel 2017 tavaszán fogunk debütálni, legalábbis nagylemez formájában ekkor szeretném megörökíteni azt a munkát, amit immár majdnem 10 éve végzünk a Premecz Mátyás Organ Trióval. A Kéknyúllal pedig egy nagyon izgalmas határmezsgyére merészkedtünk az utóbbi években, olyan zenét alkottunk magunknak, ami meglehetősen sok műfajon átível, mégis (szerintem) elég egységes és jellegzetes tud lenni. Amúgy, a zenekar kezdete óta fennállt ez a műfaji keveredés, sok blues-fesztiválnak túlságosan jazzesek voltunk, máshol meg túlságosan rockosnak vagy blues-osnak panaszoltak minket. A tipikus magyar pop-fesztiválokhoz egy picit túl bonyolultak vagyunk, a tipikus koncerttermekhez túlságosan vidámak és egyszerűek. És akkor a rádiós kifogásokat még el sem kezdtem sorolni.

Egy éve jelentettétek meg legutóbbi nagylemezeteket. “Idén decemberben megjelenő új lemezünkön teljesen új arcunkat szeretnénk megmutatni. Sokkal tudatosabb zeneszerzéssel, rengeteg kollektív munkával készültek az új dalok, ezáltal színesebb, érzelmesebb lett az anyag, sok általunk szeretett stílust ölel fel”, nyilatkoztad akkor. Mesélnél bővebben arról, hogy mi változott akkor a korábbi munkamódszerhez képest?
A munkafolyamatunk nem túl tudatos, de azért igazából van ennek a folyamatnak effektív munka része is. Sok idő kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, az ihlet nem csak úgy nyakon szúr egy ártatlan pillanatban, hanem meg kell adni ehhez a lehetőséget. Időt és teret kell áldozni a munkára. Az elmúlt néhány év eredménye az is, hogy bővíteni tudtam a hangszergyűjteményemet, és a különféle hangok mind más-más világok felfedezésére inspirálnak. Ez a színesedés mindenképpen tetten érhető a lemezen, és nagyon szeretnénk továbbra is fenntartani, gyarapítani a zenénk sokféleségét.

Mennyire “hagyományőrző” zenekar a Kéknyúl, vagy mennyire törekedtek az általatok képviselt zenei hagyomány(ok) modern kontextusba helyezésére?
Összetett viszonyban vagyok a témával, talán azért, mert a “modern kontextus” annyira sokfélét jelent. Az alapvető vonás, ami minden egyebet meghatároz, az talán az, hogy én elsősorban egy zongorázásban járatos, relatíve képzett zenészként tekintek magamra. Tehát nem szinti-guru, nem producer, nem zeneszerző, nem dobgép nyomkorászó, nem DJ, és így tovább. Ennek megfelelően imádok minden olyan friss ötletet, ami abban hoz újdonságot, amiben jók vagyunk, a hangszeres együttjátékban. Ebből talán érezhető, hogy mik azok, amik nem inspirálnak: a kivasalt éneksávok, metronómra húzott dobok, unalomig ismételt frázisok,  teljesen elidegenített énekeffektek, általában véve mindaz, amit csak arra használnak, hogy elleplezzék a zenét előadó hiányosságait. Viszont ami az utóbbi években például keveréstechnikában, vagy az elektronikus zenében hallható, azt forradalminak gondolom. Kedvelem és kifejezetten törekszünk arra, hogy megtaláljuk azt a keveréket, amitől mi is korszerűek, izgalmasak leszünk, miközben egy pillanatig nem kérdés, hogy kijártuk az iskoláinkat. Kicsit más aspektus, hogy a zenélés mellett mérnök is vagyok. Évek óta érdekel az elektronikus hangszerek lelkivilága. Minden hangszeremet én javítom (a digitálisakat kivéve), és végre elkezdtem kísérletezni az effekt-építés ezoterikus művészetével is. Ezeket az egyedi vasakat is be fogjuk építeni a műsorba előbb-utóbb.

Kik azok a hasonszőrű kortárs előadók vagy zenekarok, akik inspirálják a zeneírásotokat, zenekari működéseteket? Mit szólsz az elmúlt évek gazdag neo-soul-, neo-R&B-hullámához?
Sok izgalmas produkció van, amiket nagyon szeretünk, most a kevésbé közismerteket sorolnám fel: Alabama Shakes, Vulfpeck, Sharon Jones, Paul Gehrig, Cory Henry és zenekarai (Funk Aposthols, Snarky Puppy).

Melyek voltak a tavalyi év legfontosabb és legizgalmasabb Kéknyúl-pillanatai?
A tavalyi év izgalmas volt, soha ennyi koncertünk nem volt még. A Crowded Universe című lemezünk olyan kapukat is kinyitott, amik ezelőtt zárva voltak, és emiatt büszkék vagyunk az anyagra. Tavasszal előadhattuk az anyagot a MüPában is, persze néhány remek vendéggel, és elkezdtük végre Magyarország meghódítását is. Mivel az országos média lefedettségünk elég csekély, marad a klasszikus módszer: odamegyünk, és megmutatjuk, mit árulunk. Erdélyben is debütáltunk a nyáron, ott konkrétan azt skandálta a közönség, hogy “Költözzetek ide!”.

A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja támogatta.

Hangfoglaló Program       nka_hu

Leave a Comment