Sorbonne Sexual | Ösztön-tudat balansz

“Minden elgondolás bepattant a helyére”: Sorbonne Sexual

Június 7-én a Jáde Nyúl társaságában mutatja be új lemezét az egyik legegyedibb hangú-hangzású magyar zenekar, a Sorbonne Sexual. A valahol a Primus és az Arctic Monkeys közötti térben alkotó négyes énekese, Karádi Gergő ennek kapcsán mesélt nekünk az ösztönösség és a tudatosság arányáról a zeneírásban, a Kifutás gondolati szálairól, valamint arról, hogy mennyire terveznek előre, és még sok minden másról.

Meséljetek a kezdetekről, mikor és hogyan alakult a zenekar? 

2010-ben kezdtünk el csörömpölni a budafoki kocsiszínnél lévő próbatermünkben. Tipikusan úgy alakultunk, ahogy szerintem kell: tervek, koncepciók, görcs nélkül, csak az intuícióra hagyatkozva. Hozzá kell tenni, hogy az én fejemben már alakulgatott hogy kik fognak játszani az álomzenekaromban, de ez egy ideig idealista elgondolásnak tűnt. Vitit (Vitányi Dávid basszusgitáros) eleinte nem érdekelte annyira a dolog, csak ilyen kiegészítésnek érezte a Killahfokdem mellett – ami egy reggae/hip-hop formáció volt, ahol együtt játszottunk – de aztán egyre inkább a Sorbonne-t tekintette a fő csapásiránynak. Bagamatyival egy középsuliba jártunk, kb. ugyanazokat a magyar pankzenekarokat szerettük, ezért adekvátnak tűnt hogy egy zenekarban is játszunk, aztán persze később kiderült, hogy mégsem egyet akarunk, és ő kivált a zenekarból. Dörőt nehéz volt elérni, illetve kapcsolatba lépni vele. Csendes gyerek volt, nem cigizett, nem ivott (ez ma már nincs így), viszont olyan szuggesztív színpadi jelenség volt, hogy mindenképpen azt gondoltam – Green Day és Foo Fighters neveltetés végett – hogy ő fog dobolni.

Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?

Nekem a Green Day az első nagy hatás, az első olyan zenekar, ahol az önazonosságot megtapasztaltam, illetve majdnem mindegyikünknek volt Kispál-korszaka természetesen, hatott ránk a 30y, az Isten Háta Mögött még a magyar színtérről. Viti nagyon a grunge-ból és a progból jön, nagy kedvence a Primus, Oliról tudom, hogy nagyon élte az első Arctic Monkeys dalokat, a Dörő pedig abszolút pankrock arc, illetve nagyon vágja és szereti az összes modern, alternatív kezdeményezést.

Zeneileg és a szövegek tekintetében hogy viszonyul egymáshoz a debütalbum, a Fáma és a folytatás, a Kifutás?

Igazából nem a Fáma a debütalbum, előtte volt már egy kislemez, az Évek Vastüdőn, bár igazad van valahol, azt nem tartjuk olyan „igazi” kiadványnak, de természetesen minden percét felvállaljuk. A két anyagnak nincsenek viszonyulási pontjai, illetve csak annyi hogy mind a kettő Sorbonne Sexual lemez. A Fáma nem szól jól, a Kifutás jól szól. A Fámával sokat dolgoztunk, mégis van rajta pár fölösleges dal, a Kifutáson – a mostani távlatból rátekintve – nincsen. A Kifutás sokkal kísérletezőbb és nincsenek rajta kompromisszumok, valahogy minden megmozdulása, minden elgondolás bepattant a helyére, a Fámán még van valamilyen görcs, túlságosan arra figyeltünk hogy minden jó legyen, túldolgoztuk magunkat agyilag, már amennyire túl tudja dolgozni magát agyilag egy feltörekvő zenekar.

Már a Fáma kapcsán sokat beszéltetek az ösztönösség és a tudatosság arányáról a zeneírásban, változott most az arány?

Erről mindig beszélni kell. A létrehozásban, az alkotásban fajsúlyos kérdés az ösztön-tudat balansz, például abban a tekintetben is, hogy az alkotó szánja-e valahova egyáltalán azt, amit létrehoz, átgondolja-e az alkotás aktusa közben , hogy kinek küldi azt az esetleg bemondást, amit mindenképpen egy ösztönös valami indított be. Talán annyiban más a Kifutás ebben, hogy a tudatosságunk kezd felzárkózni, és nem csak szerzői tekintetben, hanem a zenekari történések, a lényegi zenekarcsinálásban. Alapvetően én csak akkor kezdek el gondolkodni abban, hogy hol a helye a dalnak, amikor már megtörtént, mikor már van egy „kész állapot”.

A Kifutás állításotok szerint „majdnem szigorú tematikus lemez, de aztán mégse lett az, csak egy enyhe fonalat tart mindig maga előtt” – kibontanátok ezt a gondolatmenetet?

Nem egy egész történetet mesél el, nem állnak össze a szálak, inkább egy gondolati szál van, ami a kifutás aktust mutatja fel, tehát minden dalban fellelhető egy-két olyan sor, ami erre hajaz. Konkrétan arra, hogy milyen olyan szintű kilátástalanságban lenni, hogy az ember magában a menekülés aktusában kell hogy átgondolja a hogyantovábbot.

A Sorbonne Sexual egyik fő jellemzője a nagyon markáns, azonnal beazonosítható szövegvilág. Ilyen téren voltak előképeitek, hogyan alakult ki a saját hangotok?

Nagyon erős a kontinuitás a magyar alternatív zene történetében. Én Bereményitől indultam, megálltam kicsit Menyhártnál, tovább léptem Müllerre, aztán Lovasi volt a király, a romboló nihilizmusával, abba szerettünk bele, miközben Beck epikája a lírában, és Szűcskrisz bemondásai határoztak meg. Valahogy mindig kell a magaskultúrára törekednie egy dalszövegnek is, persze nyilván úgy hogy nem próbál meg a teljes alanyiság felé fordulni, és nem zárkózik be abba a híres elefántcsonttoronyba. Körülbelül ezek mentén alakult ki.

Mennyire gondolkodtok előre, mi az az eredmény, amivel már elégedettek lennétek?

Most már félévre előre megpróbáljuk megtervezni, hogy mi fog történni a zenekarral, hol szeretnénk játszani, mivel szeretnénk kijönni. Ha elégedettek lennénk, akkor nem csinálnánk így, valószínű. Mindenképp szeretnénk önazonos zenekar maradni, és ezzel a beállítódással lyukat törni a magyar könnyűzene elefántbőrén.

Tervek, álmok, rémálmok?

Rémálmaink mindig vannak. Egyszer azt álmodtam, hogy szaxofonozom egy nagyszínpadon és kinevetnek, és miközben megszégyenülve megyek le a színpadról, potyognak ki a fogaim. Lehet, hogy annyira nem álmodunk, csak egyszerűen megéljük ezt az egészet, és megpróbáljuk összegezni a jelenlegi reflexióink. Terveink pedig mindig vannak, de most még az új lemezt zárjuk le magunkban, fújunk egyet, és gurítjuk tovább.

A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu

Leave a Comment