Önazonosság és alkalmazkodás | Az A38 Hajó tizenöt éve, az alapító szemével

Az A38 Hajó a napokban ünnepelte tizenötödik születésnapját. E másfél évtized alatt a – sokaknak egyszerűen csak – Hajó a budapesti kulturális élet emblematikus pontja, egyik legnagyobb forgalmú és változatos programot adó koncerthelyszíne, zenei klubja, bemutatóhelye lett. Ezt a tizenöt évet próbáljuk meg összefoglalni, amiben a legautentikusabb forrás, az A38 ötletgazdája, megteremtője és a mai napig vezetője, társtulajdonosa, Bognár Attila volt segítségünkre.

Ezerkétszáz tonna a Duna-deltából

Az A38 Hajó alapját adó ötlet természetesen még a hajónál is régebbi: 2000-ben volt egy magyar kulturális fesztivál Párizsban, ami egy ma is üzemelő hajón, a Batofaron zajlott. A Batofar, ez a kedves, vörösre festett kis bárka egyszerre volt hangulatos, bár szűkös koncerthelyszín és jelkép: a Szajna és Párizs kapcsolatának szimbóluma, a Mitterrand-könyvtár négy hatalmas, nyitott könyvre emlékeztető tömbje alatt.

Az eredetileg gépészmérnök Bognárt azonnal lenyűgözte az ötlet, és apósa – aki egykor az újpesti hajógyár főmérnöke volt – összehozta az egyik hajógyár-utódvállalat, a Ganz Danubius Vitla tulajdonosával. Szabó Endre az egyik legnagyobb tudású hajóépítő mérnök, világszerte számtalan kikötőben és flottán dolgozott. Ha valaki, ő biztosan tudta, hogyan lehet egy hajótestbe új funkciókat helyezni.

Bognár ezután kezdett közösen gondolkodni két építésszel, Miltenberger-Miltényi Miklóssal és Váncza Lászlóval, akik a mérnöki-gépészeti megoldásokon túl a hajó építészeti-belsőépítészeti kialakítását megtervezték.

Persze ehhez előbb hajótestet is kellett találni. Végül a Duna-deltában, egy Vilkovo melletti hajótemetőben akadtak rá a megfelelő jelöltre: a kijevi Lenin Hajógyár Tripolje nevű, Artemovszk-osztályú nehézteher-szállító hajója több tucatnyi társával együtt várta a pusztulást. Az egykor szebb napokat látott Tripolje 1968-ban épült, két monumentális SKL dízelmotorjával, 1200 tonnás raksúllyal járta a Dunát és Fekete-tengert egészen 1999-ig, amikor a NATO légicsapásai megsemmisítették a szerbiai Duna-hidakat, és romok lehetetlenné tették a vízi teherszállítást.

Ezt a hajótestet szerezték meg, és vontatták fel Komárno-Révkomáromba, ahol az ottani hajógyárban elkezdődött az újjáépítés.

Bognár – aki akkor a Bahia bolthálózat, kiadó és szervezőügynökség tulajdonosa volt – hatalmas koncertszervezési tapasztalattal bírt, ezért nagyon pontos elképzelései voltak arról, hogy mitől lesz jó egy koncerthelyszín, zenésznek-közönségnek egyaránt. „Volt egy funkciólistám, amit egy feszített fémtestbe igyekeztünk beültetni” – mondja. Az építés közben zajlott az engedélyeztetés, a vita az elhelyezésről, és persze pénzt is kellett szerezni. „A belváros felé semmi esélyünk sem volt, de ez nem volt nagy baj – teszi hozzá Bognár –, Párizsban a Batofar számára is ehhez hasonló, kissé kívül eső helyen adták meg az engedélyt. Én szinte örültem ennek, itt nőttem fel a hajó jelenlegi helyének közvetlen közelében, az anyámék erkélyéről ideláttam. A halom engedélyeztetési papír mellett a közművesítés is egy kaland volt, a BME-nél hat emelet mélyre mentek le bányászok, hogy lehessen itt víz, villany és áram. Két évig tartott a procedúra, bankhitelt vettünk fel a megépítésére. Nemrég nosztalgiából elővettük az akkori üzleti tervünket: gyakorlatilag semmi sem úgy és akkor valósult meg, ahogy terveztük.„

Végül sikerült a hajótestbe mindent begyömöszölni, ami egy jó helyszínhez kell: a legnagyobb kihívások egyike az akusztika volt, ezt egy másik világhírű szakember, Arató Éva tervezte (az ő nevéhez fűződik a Müpa térkialakítása is). Speciális „ház-a-házban” rendszerrel egy hangszigetelt „dobozt” helyeztek az egykori raktérbe: ez ma a koncertterem. Erre épült rá az étterem, ami fölött egy tetőterasz fut végig. Bognár funkciólistája nem volt rövid, de végül alig kellett valamit lehúzni.

Közben Bognárék szervezni kezdték a munkatársi gárdát is, melynek gerincét a régi Bahiások adták. „A csapatban mindenkinek kultúros attitűdje volt. Ha egy kocsmáros azért szervez koncerteket, hogy többen járjanak hozzá inni, az determinálja a programot. Minket nem ez érdekelt” – mondja Bognár.

A küldetés: a kultúra szabadsága

A „kultúros attitűd” meg is határozta az irányvonalat. A Tripoljéről Artemovszk 38-ra, azaz A38-ra átkeresztelt hajó (az Artemovszk hajóosztály harmincnyolcadik egysége a mai napig ex-Tripoljeként szerepel a hajózási könyvekben) 2003. április 30-án nyitott meg, James Brown és Prince szaxofonos-hangszerelője, Maceo Parker monumentális, négyórás koncertjével. A dátum azóta emblematikussá vált: egy évvel később ezen a napon csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz, amit az A38 egy Európa Kiadó-koncerttel ünnepelt meg – egy évtized után az elsővel. A fellépést abban az évben még hét telt házas Európa Kiadó-koncert követte, az A38 születésnapja meg azóta is szorosan összekapcsolódik az európaiság ünnepével.

A kezdetek óta szabad, szabadságszerető és európai helyszín vagyunk

– mondja Bognár.  – Nem véletlen, hogy az uniós zászló is ott leng az A38-on. Én európai állampolgár is vagyok, és erre végtelenül büszke.” Bognár erősen hangsúlyozza a szabadság és nyitottság szerepét az A38 legfontosabb értékei között. „Én fiatal felnőttként éltem meg a hetvenes-nyolcvanas éveket, ezért meg tudom becsülni, hogy mi a különbség egy valódi diktatúra és a pillanatnyi helyzet között. Tudom milyen, amikor határok választottak el minket más országoktól. Létezik az internetszabadság és az utazás szabadsága. Nyilvánvaló, hogy lehetne más és jobb, de nevetségesnek tartom, ha valaki azt emlegeti, hogy micsoda szörnyű hely most Magyarország. Bármilyen információhoz hozzáférek, nem büntetnek a véleményemért, és szabadon elhagyhatom az országot. A szabadság szempontjából legfontosabb elemek jelentős része rendelkezésre áll ma, a munkánkban is. Nem nagyon találkozunk cenzúrával, saját magunk döntünk a saját programunkról. A munkafeltételek lehetnének jobbak, fel tudnék vázolni egy ideális városvezetést, de úgy gondolom, hogy lehet dolgozni.” Ha három dolgot kellene kiemelni, akkor azt mondaná: az A38 független, kulturális, értékorientált helyszín.

Az A38 programjának két elvi pillére van: a kultúra szabadsága általában és a munkatársak szabadsága konkrétan. „Az itt dolgozók zöme a saját területén biztosan jobb képességű, mint én – ismeri el Bognár –, ezért én nem tudok beleszólni a munkájába. Maximum a hosszú távú hatásokat látom jobban, vagy azt, hogy a tevékenységének mi a hatása ránk nézve.” Talán ennek is köszönhető, hogy a hajón meglepően alacsony a fluktuáció: a tulajdonosi kör tizenöt éve változatlan, ahogy ugyanazok a személyek vannak a legfontosabb posztokon: a vezető programszervező, a technikai vezető, az ügyvezető, a stúdióvezető, a személyzetet irányító infófőnök egyaránt itt dolgozik a kezdetek óta. „Iszonyú nagy öröm, hogy a stáb zöme jóformán tizenöt éve együtt van.„

Mindennek az is a következménye, hogy tizenöt éve stabilan képes működni az A38: „Nagyon-nagyon sok okos ember dolgozik itt – teszi hozzá Bognár. – És szerencsére nem nagyon tudok olyat, akit szerettem volna, hogy itt dolgozzon, és nem dolgozik itt. Megtaláljuk egymást.” És ebből a szabadságból fakad az is, hogy „tudásalapú működést preferálunk: ezért jól pályázunk Európában és Magyarországon is úgy, hogy sosem voltunk túltámogatva, a költségvetésünk kis százaléka jön ilyen forrásból, ezért mindig rá voltunk kényszerülve a piaci magatartásra. Nem kényelmesített el minket, hogy bárki nagyon mögénk állt volna. Ha megtalált minket egy feladat, akkor azt meg tudtuk valósítani. Nyitott és feladatorientált közeg vagyunk.„

Nem csak zene

A feladatok pedig csak sokasodtak. Az első, „csonka”, tehát három negyedéves évben 180 program volt az A38 Hajón, 2009-ben 356 programot tartottak és 65 televíziós adást készítettek, 2017-ben pedig már 780 (!) program volt itt, 206 televíziós adással, 300 óra élő televíziós közvetítéssel, több száz órányi online streammel. Az elképesztő növekedés annak is köszönhető, hogy 2010-ben elkészült az A38 új „épülete”. Ezt a modernista kubusformájában is hagyománytisztelő, az egykori dunai teherszállító „dereglyék” formavilága előtt tisztelgő úszóművet szintén Váncza László tervezte. A funkciólista itt is hosszú volt: kiállítótér, tévéstúdió, kikötő és panorámaterasz – ezeket a szinte összeegyeztethetetlen funkciókat kellett belezsúfolni, a lehetetlent kísértve, egyetlen testbe.

Ettől a pillanattól, 2010 novemberétől kezdve az A38 Hajó végleg több lett, mint egyszerű koncerthelyszín: igazi, multifunkciós kulturális központ lett, amely nem mellékesen urbanisztikai küldetést is betölt. A kikötő kialakításával, a kiállítótér teraszához vezető látványos lépcsősorral arra problémára is egyedi válasz született, amellyel már régóta küzd a főváros: a városlakók és a folyó kapcsolatára. Az A38 amellett, hogy kulturális helyszín, egyben összeköttetést biztosít a Duna és a rakpartok között, és a dunai menetrend szerinti hajójárat egyik (legfontosabb) kikötőhelye is.

A változás jelentőségét nem lehet túlbecsülni, mondja Bognár: „a kiállítótér létrejöttével tömegével érkeztek mindenféle rendezvények, hiszen nappal, gyönyörű kiállítási környezetben ez nagyon működőképes, a panorájámával élménytöbbletet adó helyszín. És folyamatosan jöttek azok a meetupok, beszélgetések, filmklubok, konferenciák, amelyek tudáskonverzióra alapulnak. Ilyenkor mindig megemlítem, hogy mióta a Hajó megnyílt, minden miniszterelnök járt már itt hivatalosan. Nem hivatalosan volt, aki többször is. A minisztereket is hosszasan lehetne sorolni, akik konferenciákon, előadásokon, vagy akár magánemberként voltak nálunk.„

Az új hajótesttel megvalósult Bognár régi álma: stabil kortárs képzőművészeti bemutatóhellyé tenni az A38-at: „sokáig működtettem K. Petryst, amely egy kimondottan nem-konformista, kortárs művészeti kiállítás-sorozat volt. Ezt magánemberként, a feleségemmel együtt menedzseltem. A Palotanegyedben, egy szép lakásból indultunk, évekkel később, amikor az úszómű megépült, akkor már kiállítótérként pályáztunk rá, de alkalmassá tettük koncertekre és rendezvényekre is.” Az elmúlt nyolc évben legalább száz kiállítást rendeztek itt. Nemcsak festményeket, hanem rengeteg multimédiás, technológiai alapú installációt mutattak be.

A technológia egyébként is hatalmas szerepet játszik az A38 életében. Bognár számára sosem volt ismeretlen a mozgóképes munka. „Több nagyjátékfilmnek voltam a producere, a filmes ismereteim már megvoltak az A38 indulásakor is – mondja. – A Közgáz Vizuális Brigád tanítványai és munkatársaik beépültek ide, így kialakult itt egy jelentős filmes közeg is.” Kézenfekvő volt már a kezdetekkor, hogy a viszonylag szűkös befogadóképességet televíziós felvételekkel bővítsék, és juttassák el a koncerteket minél több emberhez. Így jött létre egy heroikus, már-már valószínűtlen méretű vállakozás, és Bognár nem is titkolja, hogy erre a legbüszkébb: „Tizenvalahány éve az ország egyik legnagyobb beszállítója vagyunk a közszolgálati televíziónál. Pont a tizenötödik születésnapunkon, április harmincadikán került adásba az 1999. (ezerkilencszázkilencvenkilencedik!) koncertfilmünk.„

Kétezer ötvenperces koncertfilm, emellett képzőművészeti portréfilmek, interjúk, elképesztő méretű archívum, mindez kiegészül egy élő televíziós adások lebonyolítására alkalmas vezérlő- és stúdiórendszerrel. Tényleg nem túlzás az ország egyik legnagyobb mozgóképes műhelyéről beszélni. „Kétezer adással a miénk a világ egyik legnagyobb könnyűzenei archívuma – teszi hozzá Bognár. – Ezt saját magunk kezeljük és tároljuk, szabdaljuk, saját YouTube-csatornákon terjesztjük”.

Olyan innovatív közeget próbáltunk létrehozni, amely zenésznek és közönségnek is megfelelő szolgáltatást nyújt.

Nem csak a zenészeknek és a közönségnek, hanem a professzionális tévétársaságoknak is. Az A38 szinte megnyitása óta együttműködik a Magyar Televízióval, folyamatosan műsorokat gyárt például a Petőfi TV ifjúsági csatorna számára. Bognár erről azt mondja: „A köztévével való együttműködésünk miatt biztos sokan bírálnak, de arra annyit tudok mondani, hogy szerintem a magyar zeneipart végtelenül segíti az a hozzáállás, hogy ilyen sok produkció meg tud jelenni ilyen jó hanggal és képpel. A Petőfi TV-t rendkívüli ötletnek tartom, ott is kialakult már egy stabil működés, ennek köszönhetően épült meg a panorámastúdiónk is; ha oda beültetünk egy külföldi zenészt, akkor egyből lehidal.„

Az innováció és a „tudásalapú működés” nem csupán üres szavak. Az A38-on létrejött komoly szakami tudást és tapasztalatot nem pusztán a hajó szokványos tevékenységében kell kamatoztatni, hanem érdemes továbbadni. Ezért jött létre néhány éve a koncert- és mozgóképtechnikai képzést adó A38 Akadémia. A három szakterületen (koncerthangosító, -világosító és mozgóképgyártó) azóta már több tucatnyi szakember végzett, és kapott komoly elméleti, de legfőképpen gyakorlati képzést. Az évi hétszáznyolcvan program és több száz óra tévéadás tökéletes kiképzőterep, az A38 Akadémia meg egyre inkább akadémiává válik. Fokozatosan magába sűríti mindazt, ami az A38-on a képzésekkel, tudással, innovációval kapcsolatos tevékenység: előadások, konferenciák, szakmai képzések, meetupok és ezernyi más dolog.

Együtt

Az együttműködések egyébként is kulcselemei az A38 Hajó missziójának. Bognár szerint egyenesen ebből következik a hajó tizenöt éves stabilitása: „Mindenkivel az együttműködésre törekszünk.” A hajó része a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a CAFE Budapestnek, névadója a Sziget Fesztivál legnagyobb fedett helyszínének, dolgozott együtt a Titanic Fesztivállal, állandó partnere a Fővárosi Önkormányzatnak és az Újbudai Önkormányzatnak, a Nemzeti Kulturális Alappal együttműködve működtette a Cseh Tamás/Hangfoglaló Programot, jelenleg is működteti a Halmos Béla Programot.

Hatalmas segítséget nyújtottak a nemzeti kulturális intézetek: a legtöbbet talán az Osztrák Kulturális Fórum, a Goethe Intézet és a Francia Intézet, de Bognárt személyesen is baráti szálak fűzik például a Lengyel Intézethez. Szoros az együttműködés a Camoes Intézettel, a Cervantes Intézettel, a Holland Nagykövetséggel, a Cseh Centrummal, a Pro Helvetia alapítvánnyal, a British Councillal és hosszasan lehetne sorolni.

Itt érdemes végigmenni a tizenöt év legfontosabb szponzorain, együttműködő partnerein: az évek alatt az összes nagyvállalalat járt az A38-on: a Telekom, a MOL, az MVM, az OTP, a General Electric, az American Express, az Erste Bank, a Szerencsejáték Zrt., a Diákhitel és így tovább. „Mindenkivel tudtunk dolgozni – szögezi le Bognár – megtanultuk, hogyan kell együttműködni empatikusan multikkal, és azt, hogy ők meddig viselik el a szabadságunkat.„

Önazonosság és alkalmazkodóképesség: egy, a piaci viszonyok között működő független kulturális központ másfél évtizedének ez a záloga. Bognár fáradhatatlanul sorolja a példákat: „Büszke vagyok arra is, hogy minden kormánnyal és önkormányzattal együtt tudtunk dolgozni. A legnagyobb multik is elismerik a munkánkat, támogattak minket. Nagy dolog az is, hogy a külföldi koncertszervező ügynökségek is elkezdtek bennünk bízni, és jobbnál jobb produkciókat kapunk. Nagy szó, hogy az A38 rajta van az európai turnétérképen, és a zenekarok maguk is szeretik az A38-at.„

Mérföldkő, újrafestve

Az A38 ott van az európai turnétérképen, de hol van Budapest életében? Bognár legendásan sokat utazik, és az útjain szerzett tapasztalatait igyekszik beépíten a hajó kulturális koncepciójába. „Engem a városi kultúra érdekel” – szögezi le. „A városokat szeretem, a városok dinamikája érdekel, de ezek mellett a hagyomány is. Végtelenül fontos, hogy egy városban legyenek fix kiindulópontok, stabil mérföldkövek.” Bognár ezzel szemben azt fájlalja, hogy a budapesti helyek elég sűrűn alakulnak át. Van néhány mérföldkő: az Akvárium, az A38, a Barba Negra és a Dürer Kert, a Trafó, ezért a helyzet nem feltétlenül rossz, csak a helyek zöme a felsoroltakon kívül vendéglátás alapú, nem kultúra-orientát. Körülbelül 8000 szék van a városban – az Opera, az Erkel, a Müpa, az Operett –, van három stabilan üzemelő jazzklub. Vannak elemek, de egy ekkora méretű és ennyi turistát vonzó városban a kulturális kínálatnak ezt az ágát Bognár sokkal kisebbnek tartja, mint az lehetne, az államilag finanszírozott intézmények pedig túlkínálatban vannak.

„Ezért üdvözlöm a Ligetben a Zene Házát, – mondja Bognár – amire azt mondja az állam, hogy megértette, hogy akkor fog egy bécsi típusú, szállásra, gasztronómiára és egyéb szolgáltatásokra többet költő réteg idejönni, ha valaki a gyerekeivel együtt el tud tölteni a városban három intelligens napot. Nem az őrjöngésben vesz részt éjfél és öt között, hanem a nappali kínálatban, és ezt fel kell építeni. A Liget projekt vezetése, a Müpa, a Sziget, a Trafó, a Design Terminál és sok más, partnerünknek tekinthető szervezet és vezető érti a problémát, és tudják, hogy mit kell tenni azért, hogy

ne mi legyünk az új Dublin, ahol egy Guinness nyolc font, egy koncertbelépő kettő, de mindenki csak iszik.

Az A38 Hajó fontos célja volt az elmúlt tizenöt évben, hogy ilyen „mérföldkő” legyen: stabil, kiszámíthatóan magas minőséget képviselő kulturális intézmény, amelyre nem csak a „zeneipar”, hanem a turizmus, a tágabb értelemben vett kreatívipar is odafigyel.

Tizenöt év persze hosszú idő, fenyeget az el- és kifáradás veszélye. A stabil munkatársi gárda nagy előny, de Bognár látja a hátulütőit is: valamilyen módon „jeleznünk kell, hogy egyáltalán nem vagyunk elfáradva. Akikkel én kezdtem, most negyven-ötven évesek, és folyamatosan kerestem a tehetséges húszéveseket, akik a generációs eltérésből fakadó tudásukkal társulnak be a mi tapasztalat- és értékkészletünkbe. Az idősebbnek meg egyébként már szerintem megvagyunk, a huszonkét évesekből álló zenekarok huszonkét éves rajongóit kell becsatornáznunk. A közönségünk ugyanis fokozatosan öregszik.„

Ez a magyarázata az A38 Hajó mostani arculati megújulásának is. A korábbi jellegzetességeket megtartva újratervezték az egyik alapító-tulajdonos, Miltenberger-Miltényi Miklós legendás logóját, új betűtípust kapott a hajó, új honlapot és teljesen új dizájnelemeket. Mindennek szükségességét Bognár egy rövid történeti áttekintéssel magyarázza: „Az ötéves születésnapunkra megkaptuk a Műcsarnokot, ahol egy A38 történelmi kiállítás tartottuk, párhuzamosan egy kortárs művészeti kiállítással. Amikor 2013-ban tízéves volt az A38, nem éreztem úgy, hogy érdelmes lenne hasonlóba belevágni. Gyakorlatilag a tízéves jubileumon nem volt nagy hangsúly. A tizenötödik évnél viszont úgy éreztem, hogy már egy lassan nagykorú projektnél időszerű lenne. Sok olyan kolléga érkezett hozzánk mostanában, akik a harmadik évezred tudását hozták be, és most jó alkalom volt ennek kihasználására. Minden brand megérdemli, hogy alkalmanként átfésüljék. A kampánnyal valójában azt az üzenetet is küldjük, hogy itt lesz következő tizenöt év is.„