A szerelem és a háború is foglalkoztat | Szabó Benedek és a Galaxisok

Karrierük eddigi legfelső szakaszában a gitárra írt dalok után zongorára hangszerelt albumot adott ki a Szabó Benedek és a Galaxisok. Bátor húzás volt ez, és nem kockázatmentes, de a megjelenés után néhány héttel fellélegezhet a zenekar: működik az új irány mind a szakmánál, mind a közönségnél. Először élőben az A38 Hajó közönsége hallhatja majd, ennek apropóján kérdeztük a Lehet, hogy rólad álmodtam készítéséről és jelentéséről Szabó Benedek frontembert.

Egy év telt el a legutóbbi, még teljesen máshogyan hangszerelt lemezetek megjelenése óta. Hogy lehet ilyen gyorsan, a korábbiaktól ennyire más hangvételű teljes albumot írni?

Pont a Focipályákon sétálsz át éjszaka megjelenésekor kezdtem el intenzíven zongorázni. A zongoraórák hatására kinyílt a világ, elkezdtem egészen máshogy gondolkodni a zenéről, illetve megérteni, hogy mit csinálok. Zeneileg ez a változás oka, hangulatilag pedig az, hogy a Lehet, hogy rólad álmodtam írása közben egészen más dolgok foglalkoztattak, mint az előző lemeznél.

„A világ háborúra készül” – énekeled a nyitódalban. Ha vehetjük szó szerint, reálisnak tartod, hogy átéled majd a dalban megénekelt éjszakát?

Az az éjszaka most van. Egyszerre gyűlölöm és félem az erőszakot, de ha akár az utcán, akár az országban körülnézek, azt látom, hogy egyre több az indulatos, agresszív ember, mindenkinek szinte pattanásig feszülnek az idegei. Érvekre, normális beszélgetésekre egyre kevesebb igény van, a diskurzus helyét átvette a „velünk vagy ellenünk” fekete-fehér, nüanszok és kétségek nélküli csordaszelleme. Ez globális probléma, az élet minden területén egyre inkább jelenvaló. Nem sok esélyt látok rá, hogy ennek ne valamiféle kataklizma legyen a vége.

Honnan jött a zongoraközpontúság? Most került hozzád annyira közel a hangszer, hogy már tudtál vele lemezt írni, vagy más oka van?

Ahogy már említettem, tavaly tavasszal kezdtem el zongorázni. Egyik nap feküdtem az ágyban és rájöttem, hogy kamaszkorom óta nem tanultam semmi újat, nem sajátítottam el egyetlen új készséget sem. Dalszerzőként szűkösnek éreztem a kereteimet, szerettem volna új miérteket és hogyanokat megismerni. Elmentem Novai Gáborhoz, aki nagyon sokat tanított nekem a zenéről, aztán Horváth „Tojás” Gáborhoz, aki tulajdonképpen megtanított zongorázni. Persze még rengeteget kell tanulnom, de nagyon élvezem.

Mesélj a dalírás-alkotás-készítés folyamatáról! Melyek a lemez mögött meghúzódó fő zenei, és nem zenei hatások?

A zongora mellett az álmok voltak nagy hatással az új számokra. Öt éve kezdtem leírni az álmaimat, több ilyen bejegyzést is átemeltem a szövegekbe. Szerettem volna az álmok valóságban gyökerező, mégis megfoghatatlanul varázslatos világát valahogy átültetni a zenébe; ebben sokat segített a zongora, mert alkalmasabb az egyes hangulatok megzenésítésére. A szerelem és a háború is foglalkoztat – hogyan lehetünk boldogok, ha közben szétmegy körülöttünk a világ.

Egy kritika szerint ezzel a lemezzel léptetek be az alkotói felnőttkorba. Ezt hogy látjátok?

Nem tudom, hogy ez mit jelent. Szerintem egy zenei életmű legyen olyan, mint egy élet: egymást követő, egymáshoz gyakran semmiben sem hasonlító korszakok összessége. Ahogy az életben, úgy itt is elképzelhető, hogy egyszer visszatérünk ahhoz, ami volt, de az is lehet, hogy soha nem csinálunk több gitárközpontú lemezt. Lehet, hogy a következő albumon csak szintik lesznek. Meglátjuk.

Személyesen mennyire vagy elégedett az anyaggal? Melyek a kedvenc dalaid róla?

Ezen a lemezen van a legkevesebb rossz sorom, ennek nagyon örülök. Zeneileg is tetszik, örülök, hogy egy kicsit kevésbé sűrű, mint az eddigiek, de ebben a tekintetben azért van még hova fejlődnünk. A kedvenceim a Prága, a Szédülés, a Hexanol és az Előestéjén.

Nem csak a Galaxisok lemezbemutatókkal, a Sallai-Szabó projekttel is felléptek a Hajón egy autistákat segítő jótékonysági rendezvényen október 28-án. Egyéb zenekaraitok mellett mik azok a zenei gondolatok, amelyeket nem tudtok máshova, csak a Sallai-Szabóba ültetni?

Lacinak ott van a Felső Tízezer és a Somersault Boy, nekem a Zombie Girlfriend és a Galaxisok, a komoly terveinket ezeken keresztül valósítjuk meg; a Sallai-Szabó célja elsősorban az volt, hogy jól érezzük magunkat és eljátsszunk pár számot, amit szeretünk. Régóta ismerjük egymást, barátok vagyunk, szeretünk együtt zenélni. Sajnos ritkán tudunk próbálni, ezért az utóbbi időben több saját számot is kénytelenek voltunk beépíteni a programba, de dolgozunk rajta, hogy ez ne így legyen.

Jelent számotokra valami plusz izgalmat az dupla koncert, vagy ez ugyanolyan, mint amikor két egymást követő estén léptek fel közeli városokban?

Érdekes, mert Baján volt már dupla koncertem, valamikor 2009 környékén; egyik nap a Gyökkettővel, másnap az UFF! nevű zenekarral léptünk fel ugyanott, de mivel a tagság megegyezett, tulajdonképpen egy zenekarral dupláztunk. Az egy emlékezetes hétvége volt – ha a mostani csak fele olyan jó lesz, állok elébe.  Egyébként nem szeretném ugyanazt a programot játszani mindkét este, szóval várhatóan lesznek változások.