Oldal kiválasztása

Páratlan kincsre bukkantunk a Bahia Music archivált weboldalán 2003-ból, indulásunk évéből. Alapítónk, Bognár Attila a bolthálózat – és többek között lemez- és könyvkiadással, koncertszervezéssel is foglalkozó vállalkozás – társalapítója volt. A Hajóhoz több szálon kötődő Bahia is hírt adott az indulásunkról 17 éve, Maceo Parker április 30-i nyitókoncertje előtt néhány héttel. Czabán György korabeli írását változatlanul közöljük.

Heteken belül beindul Budapest legújabb kulturális és kortárs összművészeti központja. Az egykori ukrán szénszállító hajó, az Artemovszk, immár a legújabb digitális technológiákkal felszerelve fogja szolgálni a közönséget három szinten koncertekkel, kiállításokkal, bulikkal, filmekkel, színházi előadásokkal. A több mint nyolcvan méter hosszú hajó, mely egyesek szerint a legnagyobb a Dunán, a Petőfi híd budai lábánál lesz kikötve, s alkalmas lesz a legigényesebb újzenei és digitális technológiákat igénybevevő színházi előadások bemutatásától a high-class zárt fogadások megrendezéséig minden igénynek megfelelve.

Az alsó szinten, a hajó gyomrában lesz a mobil színpaddal felszerelt nagyterem, ahol a fő események fognak zajlani – koncertek, színházi előadások, filmvetítés, tánc, fesztiválok, irodalmi estek, művészeti oktatás – bárral és társalgóval társítva, hogy a lazulás is biztosított legyen. A középső szinten lesznek a társasági jellegű események: tárlatok, sajtótájékoztatók, költői estek, s mindaz, amit a szalonhangulat elbír egy kiváló étterem kényeztetésével. Ugyanezen a szinten lesznek a vendéglátó művészek vendégszobái, további bárok, társalgók. A legfelső szint lesz a panoráma terasz, mely a nyári buliknak, filmvetítéseknek, koncerteknek, kísérleti színdaraboknak ad majd helyet.


Az A38 Hajó látványtervei, még a Tetőterasz nélkül

A hajón végzett átalakítási munkálatok hamarosan befejeződnek, s kulturális erődünk, művészeti bulihajónk hamarosan kifut azokra a nemzetközi vizekre, melyek talpunk alatt folynak. Gazdagabbak leszünk, s boldogabbak! Várjuk!

Czabán György Oldalas az Artemovszkról: Nem biztos, hogy a víz az úr. A hajó maga a viszonylagosság, a kaland. Vagy a víz viszi, vagy az árral szemben úszik, vagy a hullámok dobálják, de ha ki van kötve, akkor is mozog alatta a víz. Valamihez képest van ott, ahol van. Víz, part, hajó. Honnan jövünk, mik vagyunk, hová megyünk? Az egyetlen fix pont az esthajnalcsillag.

A hajó egy szimbolikus tér, a civilizáció, a háború, a szállítás, az utazás eszköze. Homérosztól Felliniig nagy költők jutnak el a hajón keresztül a transzcendenciához. Mítoszok szövődnek e toposz köré, az öreg halász nyomorúságos csónakjától, a Búvár Kundon át a Titanicig. Noé, Ahab, Onedin kapitány, Fa Nándor és megannyi jeles hajós kelt útra különböző lélekvesztőkön, hogy megtalálják önmagukat.


Felújítás Komárno-Révkomáromban, 2002-ben

A hajó élő organizmus, és mint ilyen, története van. Ez a lenini iparosítás büszke eredményeként Ukrajnában készült, és az európai sztenderdnél nagyobb gyomrában talán vasércet szállított Dunapentelére. Közben sok víz lefolyt a Dunán, feltalálták a lézervezérlésű bombákat, és lebombázták velük a hidakat Újvidéknél, ami ellehetetlenítette a hajózást. Ezért aztán most Komárnóban van, ahol új funkciójának megfelelően átszabják.

Ezután a szolgáltató szektorban fog dolgozni a világ egyik legszebb pontján. Artemovszk néven fogja szolgálni a kultúrát az új egyetemi negyed előtt, szemben a Nemzeti Színházzal, és ha a kapitány fülkéjéből észak felé nézünk, látszani fog még a Parlament is. On the way to Europe.

Cz. Gy. Oldalas