Semmit sem bántam meg | Szabó Tamás Tonyó, The Moog

Igazából már nem létezik, de néha színpadra lép a hazai indie nagy éveinek alapzenekara, a Moog. Például most májusban az A38 Hajón. Szabó Tamással, Tonyóval, a zenekar énekesével beszélgettünk az alkalmi visszatérésről, a legszebb amerikai élményekről, arról hogy mit kellett és mit nem kellett volna másképp csinálni, és arról hogy mi van vele és a zenével most.

A Moog ugyan organikusan működő zenekarként nem létezik, de néha összeálltok. Mi ad apropót ezekre az alkalmakra?

Igazából csak két fellépésünk volt értelmezhetően nem NAGYON régen, azaz 2019-ben. Eredetileg csak egyet terveztünk volna a Kolorádó fesztivál nagyszínpadán, de aztán beesett egy koszovói felkérés még azon a nyáron, és ezt nem tudtuk visszautasítani. Mivel már összepróbáltuk a koncertprogramot, ezért kalandvágyból ellátogattunk a HardH Festivalra is. Egyrészről az a gondolat, hogy Koszovóban léphetünk fel (ahol egyikünk sem volt még, elképzelni sem tudtuk milyen lehet) és sok ezer ember előtt játszhatunk (ez így is történt) elég vonzó és abszurd volt ahhoz, hogy csináljunk egy „ráadás” koncertet.

Ezen felbuzdulva született meg az ötlet, hogy ha már volt két fesztiválos fellépés, akkor jó lenne egy klubkoncertet is csinálni, ami után jó sokáig megint elhallgatunk. Az A38-as koncertet korábbra terveztük, de a Covid különböző, egymás sarkában topogó hullámai a tervezett dátumokat mindig elmosták. Pedig már volt egy meghirdetett event is, és természetesen aki arra jegyet vett, az a május 27-ei koncertre is bebocsátást nyerhet.

Lesz-e még valaha regulárisan működő Moog? Vagy maradnak ezek az egyszeri alkalmak?

Soha ne mondd, hogy soha! Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy a Moog a klasszikus értelemben „visszatérjen”. Bár nagyon bírjuk egymást, minden tag élete és zenei érdeklődése is már nagyon más irányokba mutat. Ezt azért érdemes tiszteletben tartani és nem erőltetni olyasmit, ami úgysem menne.

Mi okozta a zenekar „rendes” működésének felfüggesztését? Mi fogyott el vagy nem ment tovább?

Több dolog is és nagyjából egyszerre. A valódi törés az USA-ból való visszaköltözés volt, ahova a harmadik lemez megjelenésekor mentünk ki. A visszaköltözésnek több oka volt és nyilván szerepet játszott benne az is, hogy elfogyott a pénz, egyre kilátástalanabb volt kint élni, egymást egy lakásba zárva elviselni, stb. A konfliktusok kiéleződtek zenekaron belül és a kiadóval, menedzserrel egyaránt. Ugyanakkor voltak pont a legsötétebb pillanatokban biztató jelek is, mint hogy turnézhattunk a B52’s-zal, illetve új dalok is születtek kint. Ezt sajnos viszont felülírta, hogy én édesanyám halálos betegsége miatt hirtelen hazaköltöztem és mivel már amúgy is nagyon nehéz helyzetben voltunk kint, jöttek nem sokkal utánam a többiek is.

Ezután még volt egy-két próbálkozás új dalokkal, klippel, de a lendület elfogyott és a klasszikus értelemben vett „indie szcéna” is eltűnt Magyarországon. Ráadásul ekkor már Bajor Ádám sem gitározott a zenekarban, ami szintén rányomta a bélyegét a hangulatra és a jövőképre is. Szóval egy bizonyos ponton be kellett látni, hogy már nem tudjuk ezt az egészet úgy csinálni, hogy az mindenki számára kielégítő legyen. Pláne úgy, hogy Dorozsmai Gergő és Szabó Csabi már közösen egy másik zenei világban gondolkodtak, amiből aztán megszülethetett a Gustave Tiger együttes.

Van-e valami, amit mai fejjel másképp csinálnál a pályátokon? Akár a hazai, akár a külföldi dolgokban.

Tulajdonképpen nincs. Biztos sok mindent lehetett volna profibban, átgondoltabban és higgadtabban csinálni, de alapvetően én semmit sem bántam meg. Biztos, hogy jobban lehetett volna megnyerni a hazai „piacot” magyar nyelvű dalokkal, profibb hangosítással, nagyobb médiajelenléttel és hasonlók, de igazából soha nem volt ez nálunk cél. Külföldön is lehetett volna talán jobban pénzt spórolni és Európára koncentrálni, azon belül is Németországra, de tulajdonképpen talán minden úgy volt jó, ahogy volt. Többször körbeturnéztuk az USÁ-t, Németországot, Spanyolországot. Volt dalunk a Vészhelyzetben, a Shamelessben, sőt még több horvát reklámban is (ez utóbbit én sem értem). Turnéztunk és haverkodtunk is a B52’s-zal, voltunk Meg White házibulijában, feleseztünk Lady Gagával, harmonikázott nekem Ron Jeremy a Rainbow Barban, mexikói gengszter tinik ki akartak nyírni minket Austinban és mindemellett koncerteztünk egy rakás menő klubban és fesztiválon, kiadták a lemezeinket Magyarország mellett Japánban, az USÁ-ban, Németországban és még Spanyolországban is. Ezeken ráadásul olyan nemzetközileg jegyzett producerekkel dolgozhattunk együtt az Amerikában, mint Jack Endino, Ken Scott, vagy Mark Needham.

Hogyan látod visszamenőleg a Moog szerepét a korabeli magyar zenei színtéren?

Szerintem mi leginkább egy fellángolásként lehetünk értelmezhetőek. Viszonylag hirtelen jöttünk és „zenetörténeti” értelemben, hirtelen távoztunk is. Ugyanakkor talán abban lehetett pozitív szerepünk, hogy létünkkel segítettünk a hazai indie színtér megszilárdulását a 2000-es évek második felében és sok ember számára kinyithattunk egy ablakot olyan zenék felé is, ami nem a 80-as évek magyar alterjában gyökerezik, nem metal, de mégis gitároznak benne és slágeres.

Mivel foglalkozol mostanában zenészként, zeneíró-alkotóként? Mi érdekel mostanában a könnyűzenében?

Elég sok úgy nevezett produkciós zenét csinálok. Ez röviden a film- és reklámfilmzenéket jelenti. Ezt lassan már 10 éve nyomom és emellett még zenélek egy Maneuver Maneuver nevű szintis duóban Szilágyi Mátéval. Őt és a közös zenélést is amúgy nagyon szeretem és sajnáltam, hogy a Covid alatt eléggé leálltunk a „szekértolással”. Reményeim szerint ez most meg fog változni. Készülünk egy klipet csinálni, ami körülbelül két hónap múlva lesz kész, kiadunk új számokat és a koncertezést is újrakezdtük.

Szólj hozzá!