Kőváry Péter halálhírére

Ahogy a rockkal közvetlen viszonyban lévő generáció nem fiatalodik, sajnos hozzá kell szoknunk ahhoz, amihez lehetetlen: hogy elveszítjük szeretteinket. Így van ez a most elvesztett Kőváry Petinkkel is, akinek a karizmája, tehetsége, kulturáltsága, stílusa, jó ízlése olyan egyértelmű, természetes és magától értetődő volt, hogy nem is tudunk hirtelenjében mit mondani.

Sokszor lépett fel az A38-on kitűnő formációjával, a Peter Kovary & The Royal Rebels-szel, amelyről így utólag nem, nem fogjuk a The Stranglers-t idézni, s az Everybody Loves You When You Are Dead számukat, sokkal inkább David Bowie utolsó lemezét érezzük magukhoz közel jönni, a Black Star-t, avagy azt a dimenziót, amelyet egy végtelenül színes élet alkonyán Bowie megalkotott rátéve addigi munkássága ijére a pontot, fejére a kalapot, avagy fölé a glóriát.

Amikor Péteréket a hajón hallgattam, valamiért mindig Bowie járt az eszemben, talán azért, mert Péter is ugyanez az egyszerre értelmiségi, szuperművelt, olvasott, képzett figura volt egyrészt, másrészt az éjszaka sötétjében, az árnyékvilág rejtélyes tudásában és érzékiségében ugyanúgy jártas alkat: vérző szív, száguldó gondolat és örök mosoly, egyszerre és egyaránt.

De hallottuk őt zenéről beszélő nagy tudású rockerként a bárpultnál, vidám dj-ként megannyi buliban, különösen felejthetetlen hangulatúak maradnak az esték, amikor DJ Kovary néven elektróval és house-szal őrjítette meg a népét, de zenésztársait bátorító, segítő, tanácsaival felfegyverző jószándékú zenésztársként is, vagy a gitárból a legzsigeribb akkordokat elővarázsló zenei időutazóként, emellett a rock univerzumának megbecsült polgáraként, nagy tudású örök tanácsosaként és örök laza életörömmel minden napját kikövező boldog romantikus emberként.

Mindössze ötven évesen itt hagyni ezt a világot kegyetlen ítélet, ami különösen igaz abban az esetben, amikor értékes, színes, jószívű barátainkat veszítjük el, akik élhetővé, élvezhetővé, értelmessé teszik azt a világot, amelyben élünk.

Vigasztalódjunk azzal, hogy Peti olyan örök fiatal volt, s maradt, akinek a megöregedéshez nem volt ideje, mert már egy égi koncerten várták fontos szerepkörben, ahol gitárjátéka már most olyan erővel és színekkel szól, hogy a buli csúcsra jár, ami minden bizonnyal így is marad mindörökre!

Búcsúzunk Tőled Peti!

Nem felejtünk el!

Jó utat!

Nagy szólókat!

Szólj hozzá!