Palotai Zsolt, az underground királya emlékére

Palotai Zsolt volt nekünk Bartók, Kossuth, Lennon és Basquiat, de még náluk is sokkalta több: a magyar underground legérzékenyebb művésze, legokosabb analitikusa, legszelídebb lelke és legsegítőbb szíve, amely most megszakadt, s így a miénk is.

A fenti szavak csak azok számára tűnnek nagyzónak, akik nem ismerték. Mert akik ismerték, mind tudják, hogy egy hatalmas, az egész generációnkból, szcénánkból, korunkból, mozgalmainkból, eszméléseinkből messze kiemelkedő világítótorony volt ő. Az egykori Tilos az Á klub szédületes tudású és jóindulatú szervezője és vezetője, a Tilos Rádió mentora, mozgatórugója, legnagyobb szólistája, megannyi nemzetközi fesztivál szupersztárja, a zenék, és főleg a legrejtőzködőbb csodabakelitek örök kutatója, keresője, bemutatója, örök Mozartja, a minden közös zenei, művészeti, színházi darabban helyét, feladatát, szerepét zseniálisan megtaláló társalkotó, és még hosszan sorolhatnánk.

Nem véletlen, hogy ő avatta fel az A38 Hajót, s indította el a legeslegjobb új zenék vízein, majd lett annak legfontosabb, legtöbbet játszó, legrangosabb DJ-kapitánya. Legendás és felejthetetlen hajós bulik legnagyobb pörgetője, adagolója, irányítója és lélekemelője, a zenei katarzis legnagyobb ismerője.

Az A38 Hajó 20. szülinapi buliján is természetesen ő játszott, mely fellépése előtt sokat beszélgettünk. Felidéztük a 80-as éveket, amikor a Szentkirályi utcai lakásán látta vendégül azokat a külföldi barátait, akik a Tilos az Á-ban léptek fel, így minket is. Mesélt fellépéséről a Burning Man fesztiválon a Nevadai sivatagban és más elképesztő helyeken. Felidéztük közös európai turnéninkat, élményeinket, közös munkáinkat, amely neki szinte mindenkivel volt. S kedvenc helyének, második otthonának mondta akkor is a hajót.

Sajnos azt is elmondta, hogy már hosszú ideje nem boldog, mert úgy látja, hogy az a kultúra, az a közeg, azok a lehetőségek, az az oldottság és igényesség, gondtalanság és optimizmus, amelyben ő lubickolt, élt, s amelyet maga is megtestesített, jórészt kihalt a budapesti éjszakából és a magyar valóságból. 
De ezt is csak úgy, félig mosolyogva jegyezte meg, hogy azután zseniálisan belepörgessen, s küldje nekünk zenéiben a még finomabbakat, még különösebbeket, még ritkábbakat, még szívhezszólóbbakat, a zene örök Kolumbuszaként mindig újabbnál újabb világokat fedezve fel és tárva elénk.

Drága Zsolti! Végtelenül szomorúak, megszégyenültek, tanácstalanok és védtelenek vagyunk a halálhíred hallatán, mert te voltál az origó, a rang, a védőszárny, a tudás, a kíváncsiság, a mosoly, a biztatás, az örök katarzis, amelyre egész életünk során vágyunk.
Nehéz, nagyon nehéz lesz az elvesztésedet feldolgozni, megemészteni, beletörődni, ha egyáltalán lehetséges. 
Azonban egyetlen dolog még ebben a rettentő helyzetben is bátorít minket, amely elvesztésednél nagyobb és sokkalta fontosabb: hogy voltál nekünk, s mindent megmutattál! 
Így tudjuk, mit kell tennünk, hogy az utadon továbbmenjünk.
Nyugodj békében Hatalmas Szív, aki már a mennyben pörgeted ezerrel, s őrjíted meg a közönséged a legeslegnagyobb örök buliban!