WATTICAN PUNK BALLET:PLAYGROUND – BUDAPEST LEGDÖGÖSEBB ROCK DUÓJÁNAK ELSŐ NAGYLEMEZE
A budapesti örmény testvérpárost, Gaya és Karen Arutyunyant nem kell bemutatni a hazai közönségnek. Deti Picasso nevű pszichedelikus ethno rock zenekarukkal és a Másfél tagjaiként is többször játszottak az A38 Hajón és rendszeresen visszatérő fellépői voltak a Sziget fesztiválnak. A másfél éve alapított Wattican Punk Ballet duójukkal pedig már a hazai rock szcéna egyik legkülönlegesebb színfoltjává váltak, mellyel külföldön is nagy sikereket értek el. A zenekar első, Playground c. stúdiólemezét az A38 Hajó adja ki. Cikkünkben a napokban megjelenő albumról, a zenekar történetéről mesélünk, valamint bemutatásra kerül egy pár élő koncert videó a WPB tavalyi Hajós fellépéséről.
Az Arutyunyan testvérpáros nem kis földrajzi és alkotópályai utat tett meg azért, hogy duóvá alakulva és egy teljesen új kihívást vállalva megalapítsa a Wattican Punk Balletet. Gaya és Karen közös zenei pályafutása a Moszkvában alapított örmény-orosz Deti Picasso pszichedelikus rock zenekarukkal kezdődött, mellyel először Oroszországban futottak be komoly karriert, majd Európába költözve hamarosan az örmény rockzene nagykövetei lettek. A Deti Picasso még hosszú ideig budapesti székhellyel rendelkezett, de miután egyik tagja Moszkvában, másik pedig Genfben élt, a zenekart ideiglenesen be kellett fagyasztani. Így történt, hogy 2011-ben Gaya és Karen nem kerestek maguknak új zenészeket, hanem megalapították Wattican Punk Ballet nevű duójukat, mellyel röpke másfél év alatt bejárták fél Európát, hazánkban is rengeteget koncertezve, illetve az A38 Hajó gondozásában most adták ki első nagylemezüket. Ahogy a zenekar neve is elárulja, a WPB zenéje teljesen eklektikus, stilisztikailag behatárolhatatlan és tele van váratlan fordulatokkal. Az első nagylemez címe (Playgorund) is arról árulkodik, hogy ez egy játszótér, ahol két őrülten jó zenész fantáziája elszabadulhat és szabadon alkothat. A lemezről Morvai Zsolt írt friss kritikát a Phenomen’onra, illetve az album egyik számát (Over) a Recorderen lehet meghallgatni. Ugyanakkor a saját magát freak rock duónak tituláló zenekar legerősebb oldala a koncertezés, ahol a hihetetlenül változatos zenei műsorhoz egy páratlan, mondhatnánk színházias jellegű előadásmód párosul. Erről bebizonyosodhatunk az alábbi A38 Hajós válogatásból is:
vagy a Kodály Method által tavaly készített live videóból:
Aki pedig élőben szeretné látni a zenekart, annak javasoljuk, hogy az alábbi tavaszi dátumok közül valamelyiken mindenképp csípje el őket:
Május 1. Mediawave fesztivál (Monori erőd, Magyarország)
Május 9. Akvárium klub (Budapest, Magyarország)
Május 14. Kawarnia Naukowa (Krakkó, Lengyelország)
Május 15. Firlej (Wroclaw, Lengyelország)
Május 16. Hangar49 (Berlin, Németország)
Május 17. Weltecho (Chemnitz, Németország)
Május 18. Potrva (Prága, Csehország)
Május 19. Zsolnay Fesztivál (Pécs, Magyarország)
Május 24. Flex (Bécs, Ausztria)
Június 1. KC Dunaj (Pozsony, Szlovákia)
A zenekar Playground c. lemeze az A38 Hajón, illetve a Wave lemezboltban kapható.