A súlytalanság érzése – Beszélgetés Gaja Arutjunjánnal a Deti Picasso koncertje előtt

A kétezres évek első évtizedének egyik legsajátosabb színfoltja volt a Moszkvában élő örmény testvérpár, Gaja és Karen Arutjunján által alapított pszichedelikus etno-rock zenekar, a Deti Picasso. A törékeny finomságot, éteri emelkedettséget súlyos és tömör funkrockkal akár egy számon belül is magától értetődő természetességgel vegyítő, dalaiban az örmény népzenére és az artrock hagyományára egyaránt építő együttes utolsó lemezét közel fél évtizede jelentette meg, és azóta koncertet sem adott. Május 14-én azonban a Deti Picasso jelentősen átalakult tagsággal visszatér, hogy egy akusztikus „lite” koncertet adjon az A38 Hajó kiállítótermében. (Ugyanezen a napon, este 23:25-kor az M2 műsorán Gaja és Karen aktuális duója, a Wattican Punk Ballet koncertfilmje lesz látható.) Ebből az alkalomból az alapító testvérpár leány tagjával, az építész-képzőművész-divattervező-énekesnő Gajával beszélgettünk.

A Deti Picasso tulajdonképpen sosem oszlott fel, de évekig nem volt aktív a zenekar. Mi volt ennek az oka?

Tíz csodálatos évet töltöttem ezzel a zenekarral. De nehéz működtetni egy együttest, melynek tagjai három különböző országban élnek. Mindenféle eszközzel próbáltunk fenntartani a Deti Picassót. Gyakran csak azért jöttünk össze, hogy lenyomjunk még egy turnét, ahol néha sikerült is új számokat írnunk, de a zenészek közötti alkotói és kreatív kapcsolat sajnos megszűnt. Ám egy hosszabb szünet és alapos keresgélés után végre megtaláltuk azokat a helyi zenészeket, Anasztázia Razvaljajeva hárfást és Porteleki Áron dobost, akikkel azonos mélységekbe tudunk ereszkedni. Erről még elhamarkodott lenne bármit is mondani, de akár ez a felállás is lehet a Deti Picasso folytatása.

A Deti Picasso motorja te voltál Karen öcséddel, akivel aztán duót is alakítottál Wattican Punk Ballet néven. Úgy tűnik, hogy ez a produkció nagyon sikeres. Miért gondoltátok úgy, hogy érdemes újrakezdeni a Deti Picassót?

Nem olyan régen, még az év elején végigkutattam a zenekari archívumainkat és rátaláltam egy nagyon érdekes hangfelvételre, amit egy pici katolikus örmény faluban készítettünk egy kis hordozható stúdió segítségével. Amúgy az édesanyám is ebből a faluból származik. A rokonaink és barátaink előadásában nagyon ritka és különleges dalokat rögzítettünk. Nevezhetem ezt akár a hagyományok egyenes és természetes transzmissziójának is, ami a szüleink és nagyszüleink kulturális hagyatékát viszi tovább.

 

A súlytalansággal tudnám összehasonlítani azt az érzést, amit ezek a felvételek kiváltottak bennem. Olyan ez, mint mikor felfedezed a saját arcodat a tükörben. Én örmény vagyok, de Moszkvában nőttem fel, és most Budapesten élek, és csak úgy tudom megtalálni ebben a helyzetben önmagamat, ha a gyökereimhez nyúlok. Ugyanakkor a Wattican Punk Ballet nagyon színes és egységes, aktív projekt, ami párhuzamosan fog működni a Deti Picassóval.

 

Gaja és Karen Arutjunján

 

Sokáig veletek játszott brácsán a híres zeneszerző, Aram Hacsaturján rokona, Ellina Hacsaturján. Vele mi van?

 

Ellina egy hihetetlen technikai potenciállal rendelkező zenész! Ugyanakkor ő mindig is a klasszikus zenében kereste az életcélját. Hatéves korától napi szinten foglalkozik a zenével. Már tizennyolc évesen a Szpivakov-féle Virtuozi Moszkvi (Moszkva Virtuózai) zenekar állandó tagja volt, elvégezte a moszkvai konzervatóriumot, majd továbbképzést szerzett a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Ezek után úgy döntött, hogy Svájcba költözik, ahol egy nagyon kemény felvételi vizsgát követően bekerült a genfi konzervatóriumba. Ellina erőssége abban rejlik, hogy számára nem léteznek határok, se műfaji, se technikai szempontból, és ez a nyitottság párosul egy nagyon egészséges szakmai ambícióval.

 

Bár a „vezéregyéniségek” ti voltatok, a Deti Picassónak nagyon meghatározó eleme volt Bogdan Bobrov jellegzetes dobolása, és a finom akusztikus, illetve a lendületes „erősített” részek hangulati ellentéte. Hogyan lehetséges ezt pusztán akusztikus hangszerekkel visszaadni?

 

Bogdan Bobrov igazán különleges zenész és nagyon jó barátunk, a zenekar nélkülözhetetlen tagja. Hosszú éveken át rengeteg közös turnézás, próba, lemezfelvétel során nőttünk és fejlődtünk közösen. De Bogdan elsősorban a rock, a punk és a Stooges zenéjén szocializálódott, így az akusztikus koncertek nem tartoznak a természetes állapotához. Ő a rock ‘n’ roll hű követője. Mivel Bogdan félig grúz, így a kaukázusi ritmusokat is maximális hitelességgel szólaltatja meg. De mi egy teljesen új formában szeretnénk most bemutatni a Deti Picassót, új célkitűzéseink és feladataink vannak, új zenészeink, akikkel mély vizeken szeretnénk evezni, így a zenénkben nekik is fontos szerep jut, szeretnénk, ha az ő zenei világuk is megnyíljon a Deti Picassón belül. A Deti Picassót nem azért indítottuk újra, hogy nosztalgiázhassunk egy jót.

 

 A Deti Picasso öt évvel ezelőtt nagyon sikeres zenekarnak számított, jelentős rajongótáborral. Mi az oka, hogy nem egy nagyobb helyen, mondjuk az A38 koncerttermében lép fel, hanem az aránylag kis befogadóképességű, korlátozott technikai lehetőségekkel bíró kiállítótérben?

 

Az a helyzet, hogy a visszatérésünket lassú lépésekkel szeretnénk megtenni. Egy teljesen új akusztikus programmal kezdjük, ami nagyon eltér a Deti Picasso partibomba-hangulatától. Ezért fontosnak tartjuk, hogy felkészítsük a közönségünket egy sokkal több figyelmet igénylő, „ülős” kamarahangzásra. Erre pedig nincs jobb helyszín, mint a Duna panorámájával rendelkező hajós kiállítótér.

 

Hogyan találtátok meg az új tagokat? Hogyan viszonyulnak a Deti Picasso-hagyományhoz?

 

Ez egy hosszabb történet. Még hét évvel ezelőtt, mikor Budapestre költöztünk, aktívan kerestünk helyi zenészeket, hogy beépítsük őket a zenekarunkba és megalapítsuk a zenekar helyi felállását. Tízesével hallgattunk meg basszusgitárosokat, dobosokat, hegedűsöket stb. Akkor még kevés magyar zenésznek voltak fent anyagai a Youtube-on, így mindenkit személyesen kellett meghallgatnunk. Ez egy nagyon fárasztó és időigényes folyamat volt. Nagyon nehéz volt olyan embereket találni, akik egyszerre lettek volna jó zenészek, társak és kollégák is. Két év alatt végül is összeállt az új tagság. Most viszont tudtuk, hogy nem lesz se időnk, se energiánk az új tagok keresésére, így abban maradtunk, hogy kivárunk és csak akkor indítjuk újra a zenekart, ha belefutunk azokba az új zenészekbe, akikkel ugyanúgy szívesen dolgozunk. Egyáltalán nem volt fontos, hogy ezek milyen zenészek lesznek, lehettek basszusgitárosok, hegedűsök, pozanosok vagy zongoristák, tehát nem a hangszer volt a meghatározó, hanem a belső gyémántok jelenléte, ami csak az igazán jó zenészeknél van meg. Mi megtaláltuk ezeket a zenészeket, Anasztázia Razvaljajevát és Porteleki Áront, és meghívtuk őket. Úgy érzem, hogy ők is jól érzik magukat az új szerepkörben.

 

Az „újjáalakuló” koncerten nem csak régi számokat adtok elő, hanem részleteket is az új anyagból. Hogy áll ez? Lesz belőle lemez? Ha igen, mikor?

 

Mi a minőség fanatikusai vagyunk, perfekcionistáknak tartjuk magunkat, akik nem tudnak a bevett szisztéma szerint dolgozni. A zenekarok többsége bemegy a stúdióba, egy-két nap alatt felveszi a lemezt, majd két hét alatt elvégzi a keverést és a masteringet, és kész. Mi nem tudunk így hatékonyan dolgozni, és sose tudnánk egy gyorsan összerántott anyagot kiadni a kezünkből. Nekünk minimum tíz-tizenkét hónapra van szükségünk a felvételekhez, egy olyan stúdióban, ahol nincsenek technikai korlátok, használhatjuk az általunk olyannyira kedvelt vintage hangszereket. A stúdiómunkát is annyira élvezzük, mint az élő fellépéseket. Ezért a tervünk az, hogy előbb lejátsszuk ezt a koncertet, amit amúgy rögzít a hajó és majd műsorra kerül a közszolgálati televízióban is, aztán körvonalazzuk a perspektívákat és a projekt jövőjét.

 

Gaja, te is, Karen is évek óta Magyarországon éltek, előtte Moszkvában laktatok. Milyen a viszonyotok a szülőhazátok kultúrájával? Miért fontos számotokra az örmény, kaukázusi népzenei hagyomány, amelyre nagyon erősen épül a Deti Picasso zenéje?

 

Az örmény az egyik legősibb nemzet a földön. Heródestől Xenophónig rengeteg ókori említés létezik az örményekről. Az örmények elsőnek vették fel a kereszténységet államvallásként. A végtelen háborúk és a szomszéd államoktól eredő állandó veszélyforrások ellenére az örményeknek sikerült megőrizniük a nyelvüket, a vallásukat és a hagyományaikat. Mi ennek a kultúrának a hordozói vagyunk egy olyan világban, ahol minden összemosódott, ahol már nem ritkaság egy Amerikában élő afrikai gyökerekkel rendelkező buddhista szerzetes. A globalizációs folyamatokat senki sem tudja leállítani, de abban sem tudnak minket meggátolni, hogy a szüleink és a nagyszüleink által énekelt dalokat továbbadjuk a következő nemzedékeknek.

 

A Deti Picasso hosszú idő után először lép fel, május 14-én az A38 Hajó kiállítótermében.