„A középréteg kihull a zeneiparból” – The Boxer Rebellion-interjú és nyereményjáték

A brit indie egyik jellegzetes és klasszikus együttese, „a kétezres évek Radioheadjének” is nevezett The Boxer Rebellion első magyarországi koncertjét adja majd november nyolcadikán az A38 Hajón, a We Are Rockstars társaságában. Rockos gitárzene és elszállós álompop – a Keane-nel, az Editorsszal, a Killersszel és Lenny Kravitz-cel is turnézó The Boxer Rebellion nem csak kiváló koncertzenekar, hanem egy olyan együttes, aki mindent túlélt már – ahogy ők fogalmaztak, „minden lehetőségük megvolt, hogy abbahagyják az egészet” – a kiadója megszűnésétől kezdve a tagcseréken át a súlyos betegségekig. Nem volt kérdés tehát, hogy kikérdezzük a zenekar énekesét, Nathan Nicholsont (a képen balról a második) finoman szólva is kalandos karrierjükről, a zeneipar jelenlegi helyzetéről, a függetlenséggel járó előnyökről és hátrányokról és sok másról. A cikk végén pedig azt is eláruljuk, hogyan nyerheted meg a zenekar Promises című, tavalyi lemezét!

Mit jelent, mire utal a banda neve? Miért ezt választottátok?

A Boxer Rebellion, azaz a boxerlázadás egy nagyjából száz évvel ezelőtti felkelés elnevezése, ami során Kína fellázadt a Nyugat ellen. Őszintén szólva nincs semmi kapcsolat a név és köztünk, és amikor először felmerült, nem is tudtunk róla sokat. Már régóta kerestünk egy új nevet, ami nem egyszerű mutatvány, egy politikai szótárban rábukkantunk erre, és azonnal megkedveltük. Tulajdonképpen az első név volt, amit tényleg kedveltünk.

A Promises (a zenekar tavalyi albuma) az első album, amit a saját stúdiótokban vettetek fel. Mennyiben volt más így dolgozni a számokon?

Igazából csak néhány részt vettünk fel ott, a legtöbb munka Los Angelesben zajlott. Azért hoztuk össze a stúdiót, hogy most először legyen lehetőségünk kiváló hangminőségben felvenni. Amit abban a teremben vettünk fel előtte jórészt abból állt, hogy együtt zenéltünk, aztán elővettünk két mikrofont, hogy felvegyük, főleg hogy ne felejtsük el. Mára teljesen megváltozott a dalszerzésünk folyamata. Képesek vagyunk egy dologból ötletelni – ez általában egy akkord a szintetizátoron vagy egy ritmus a dobon – és erre építjük a többi dolgot ahelyett, hogy azzal fárasztanánk magunkat, hogy különböző dalszerkezeteket játszunk. Ez határozottan felgyorsította az írás folyamatát, ami nagyon jó.

Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy amikor nekikezdtetek a felvételeknek, az élő koncertjeitek voltak a szemed előtt. Mit gondolsz, sikerült megfogni a koncertjeitek lényegét?

Szerintem ez az első album, ahol nem azon gondolkodtunk, hogy majd minden élőben is játszható legyen. Az egyértelműen visszafogja az embert attól, hogy olyan zenét csináljon, amilyet akkor éppen akar. Más módot találtunk arra, hogy életre keltsük a számokat, mint az előző albumokon. Míg kicsit többet rétegeztünk a Promisesön, szerintem még mindig van egy jó kis élő része, főleg a ritmusszekcióban.

  

Mik az előnyei és a hátrányai annak, hogy függetlenek vagytok? Miért hagytátok el a főbb kiadókat?

Nem mondanám, hogy ez egy tudatos döntés volt. Akkoriban a kiadónk épp széthullott, mi meg kicsit magunkra lettünk hagyva, és csak a zenénk vitt minket előre. Néha elcsodálkozunk azon, hogyan tartottunk ki amíg kijött a második album, de örülünk, hogy így történt. A függetlenség előnyei egyértelműek. Mi rendelkezünk minden felett, amit csinálunk, mi választjuk ki, kivel dolgoznuk, amikor kiadunk valamit vagy turnézunk, a menedzsmentünnkel karöltve, akikkel eléggé közel állunk. Hatékonyak vagyunk kis kiadóként és mi négyünk sokkal többet jár utána a dolgoknak, mint akármilyen más bandában. A hátrány az, hogy nem ér mindenhová a kezünk. Sok banda engedheti meg magának, hogy időt és pénzt áldozzon egy-egy területre, arra várva, hogy megragadjon ott a zene, legyen az állandó turnézás vagy nagy költségvetésű reklámok, stb. Mi egyszerűen nem engedhetjük ezt meg magunknak, és nagyon nehéz kiszolgálni az egész rajongói bázist. A zenekar egyértelműen egy vállalkozás, amit nem tud finanszírozni más, mint a saját létezése, nincs semmi más, amivel nagyot kaszálhatnánk. Pont ezért nem is foglalkozunk kiegyenlíthetetlen számlákat. Szeretjük így csinálni a dolgainkat, és még szórakoztató is.

Mi a véleményed a zeneipar jelenlegi helyzetéről és a lemezkiadókról általában?

Úgy érzem, hogy a zeneipar monstanában inkább reagáló, mint cselekvő, főleg az Egyesült Királyságban. Hatalmas változások voltak az utóbbi néhány évben, és nem mindenki kezelte ezt jól. Már nem tud működni pusztán a lemezeladásokból, és a függetlenek közül azok nyernek, akik hajlandóak kiállni és újítani a profit és a létezésük érdekében. Mindig azt mondjuk, hogy ha húsz évvel ezelőtt lettünk volna a jelenlegi helyzetünkben, sokkal több pénzt kerestünk volna, mint most, de valójában az egész nem a pénzről szól, vagy nem arról kellene. A veszteség számomra az, hogy kevesebb a kockázat, kevesebb dolog kap olyan lehetőségeket, mint amilyenek 15 éve voltak, és a nagyobbak igazán meg tudják magukat szívni. Mindig ott lesznek a küzdő kreatívak, akik nullát, vagy kevesebbet keresnek, de a középréteg kihull a zeneiparból, ez pedig szerintem nem jó dolog a közízlés és a minőség tekintetében.

 

Úgy tűnik, mintha a karrieretek kezdetétől fogva valami rossz dolog követne: Nathan Nicholson betegsége, a kiadó szétesése az első albumotok után, hogy a Union nem került fel a listákra, mert a digitális kiadások nem számítanak – hogy tartottad magad?

Minden lehetőségünk megvolt, hogy abbahagyjuk az egészet. A dolgok időzítése az első album készítése, turnéja és reklámozása közben nem volt jó. Nagyjából olyan volt, mint egy lista arról, mit hogyan ne csinálj. Igen, voltak nagyon szerencsétlen események, mint Nathat betegsége, de olyan dolgok is történtek, amiket kierülhettünk volna, mint például rossz kiadóhoz, rossz időben leszerződni. De tapasztalatlanok voltunk, de cserébe annyit tanultunk abban a tizennyolc hónapban, ami az album kiadása körül volt, hogy az segített minket oda, ahol most vagyunk. Egyedül azt bánom, hogy az Exits közel sem kapott annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelt volna. Nagyon büszke vagyok arra az albumra. Az meg, hogy a digitális kiadásokat nem vették figyelembe a Union esetében, inkább a hasznunkra vált, hiszen több figyelem hárult ránk, mit amit el tudtunk képzelni. Mindig erős kapcsolat volt köztünk. Nem együtt nőttünk fel, pusztán a zene miatt jöttünk össze, és az vitt minket előre, hogy hogy a második albumunk minőségében. Tudtunk, hogy a termék jó, és hogy jelentőségteljes lehet. Az együtt töltött éveink közül a legnagyobb megelégedést az adta, ahogy végignéztük, mi történik vele.

Sok sorozatban és filmben felbukkannak a számaitok. Mi a kedvenc zene-jelenet párosításod, legyen az sorozat, film, vagy akár videojáték?

Én személyesen csak egyszer láttam élőben a zenénket egy sorozatban. Ez az a hét volt amikor a Tonight Showban játszottunk New Yorkban először, és először voltunk a Grace Klinikában is. Emlékszem, egy barátunk lakásában gyűltünk össze sörözni az egyik estén, amit New Yorkban töltöttünk. Nem feltétlenül ez volt a legjobb szereplésünk, de számomra ez a legemlékezetesebb, mert mind ott voltunk, hogy megnézzük. Aztán volt pár részeg éjszakánk New Yorkban.

Miért lépett ki Todd Howe, és hogy jött Andrew Smith a képbe?

Nyáron lesz tizenhárom éve, hogy egy zenekarban játszunk, ilyenkor természetes a változás. Todd úgy érezte, hogy tovább akar lépni, nemrég nősült meg Amerikában, ez drámaian beleszól egy zenekar működésébe, és számára elsődleges volt, hogy a családjával lehessen. Nehéz döntés volt, de most más dolgok történnek vele, és mi örülünk, hogy ő boldog. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit elértünk vele az évek során. Andrew besegített már a basszusszekcióba tavaly ősszel az európai turnénk, a Christof alatt. Tudtuk, hogy tehetséges zenész, és főleg gitáros, szóval amikor először kellett valaki, aki gyorsan beugrik a Todd távozása utáni koncertekre, felhívtuk és rögtön be is állt. A nyár nagy részét azzal töltöttük, hogy megismerjük, és meglássuk, tudunk-e együtt alkotni vele. Augusztusra eldöntöttük, hogy a legjobb döntés, ha bevesszük, és most nem is lehetnénk boldogabbak.

 

Úgy néz ki, mintha lenne egy különleges kapcsolatotok az iTunes-zal, sok albumotok kizárólag az iTunes-on jött ki. Hogy jött ez?  

Őszintén szólva szerencsések voltunk. Végülis egy srácnak köszönhetjük az iTunest, Damon Mazarnonak. Volt egy kis lemezboltja Connecticutban, és nagy rajongója volt a korai anyagunknak amit a Poptones-zal adtunk ki. Sok időt töltöttünk a Unionnal (a zenekar második, 2009-es albuma), ő meg mailezett velünk, hogy van-e második albumunk. Nos az anyag már készen volt, de szinte semmi sem történt szóval már azt fontolgattuk, hogy feltesszük ingyen az oldalunkra. Örülök, hogy nem így tettünk, mert néhány hónappal később az iTunes, főleg Damon és a kollégája, Jay Liepis, akivel azóta is jó barátok vagyunk, úgy döntött, hogy megér egy nagyobb kiadást, így felvették a store-ba, az Evacuate pedig világszerte ki lett adva, mint a hét száma. Tényleg egyik napról a másikra változtatta ez meg a karrierünket, és nagyon hálásak vagyunk nekik, és közel is maradtunk egymáshoz, innen van a máig tartó munkakapcsolatunk is.

Minden egyes kiadással más zenei irányba tartotok. Vannak már terveitek, milyen lesz a következő anyag?

Már 18-20 számot megírtunk a következő albumra, szóval igen. A nyarunk nagy részét ezzel töltöttük. Még demo állapotban van, és a dolgok mindig határozottan más irányt vesznek, ha oda jutunk, hogy fel is vegyük ezeket, szóval még nehéz megmondani. Ki kell várnod és majd meglátod!

Interjú: Kollár Bálint, Szarvas Réka

—–

Ha szeretnéd megnyerni a The Boxer Rebellion tavaly megjelent, Promises című, alább teljes egészében meghallgatható lemezét, nem kell mást tenned, mint megírnod a hajónak egy üzenetben, hogy mikor jelent meg a zenekar első albuma. A koncert napján sorsolunk, a nyerteseket pedig üzenetben értesítjük.