Elefánt | Szürreális, képzeletbeli élet
A sajátos, változatos „posztsanzont” játszó Elefánt zenekar 2012-ben alakult, és a napokban jelentette meg Gomoly című, második nagylemezét (ami teljes egészében meghallgatható a szöveg alján). A lemezbemutató koncert március 14-én lesz az A38 Hajón (ahol az Esti Kornél társaságában lép fel az együttes). Ennek alkalmából beszélgettünk az egyik alapítóval, Szendrői Csaba dalszerző-frontemberrel a kezdetekről, az új albumról és az inspirációkról. Bercely Judit interjúja.
A zenekar történetének két fontos városa Szombathely és Budapest. Meséljetek a kezdetekről, hogyan találtatok egymásra?
Andrissal (Tóth András gitáros) körülbelül akkor kezdtünk el zenélni, amikor én húszéves lehettem, ő talán tizenhat. Valahogy rögtön találtunk valami olyan közös hangot a zenében, ami miatt gyakorlatilag azóta folyamatosan együtt maradtunk így vagy úgy, idestova nyolc éve. Aztán az Elefánt szombathelyi időszakában is közösen tevékenykedtünk, persze többedmagunkkal. Szombathely egy elég inspiratív város, teljesen máshogy, mint mondjuk Budapest. Van valami szolid melankólia benne, ami engem mindig is lenyűgözött. Aztán idővel a banda tagok földrajzilag eltávolodtak egymást, volt olyan időszak amikor a Skócia–Szombathely-tengelyen tartottuk mi ketten a szálakat, de akkor is, ha itthon járt Totya, mindig kerítettünk időt a közös zenélésre, csináltunk az akkor megírt dalainkból többnyire telefonnal rögzített felvételeket,és milyen szerencse, hiszen a magányos című miatt figyeltek fel ránk Marciék (Szimler Bálint és Rév Marcell, a Kodály Method nevű „kísérleti klipsorozat” alkotói), és a Kodály Method miatt egyszer csak fenn találtuk magunk Budapesten, ahová aztán fel is költöztünk a zenekar miatt.
Nagyon vegyes a tagok zenei múltja. A dobosotok sokáig horvát népzenét játszott, a basszusgitáros reggae-t, van, aki a cigány jazzben érzi otthon magát. Mennyire nehéz összehozni egy albumban ezt a sok világot?
Amikor zenét írunk nem azokat a stílusokat keressük amiket egyébként szeretünk, vagy amiben nagyobb a tapasztalatunk. Mostanra kialakult valamiféle közös tudatosság, együtt írunk olyat, amit mind szeretni tudunk, amiben időnként akár fel is tűnhetnek az említett elemek, de szeretünk teljesen tőlünk stílusidegen zenét is csinál, hiszünk benne, hogy minden stílusban lehet jót alkotni.
Nyilvánvaló, hogy számodra nagyon fontos a szövegek mondanivalója, teljesen egyedül felelsz ezért, vagy a többiek is hozzá teszik a magukét?
Kikérem a véleményét természetesen a srácoknak, de szabad kezet kapok. Egyébként is elég maximalista vagyok, ami a szöveg minőségét illet, a Gomoly esetében több közeli barátom és olyan ember véleményét is kikértem (Závada Peti, vagy Kemény István), akiknek a szavára adok. A tanácsok egy részét megfogadtam, de volt olyan is, amikor ragaszkodtam az eredeti elképzeléshez. Igyekszem addig gyúrni a kis anyagot, amíg az legfeljebb ízlés szintjén kritizálható, figyelve nyilván arra, hogy ne legyen a produkció sem öncélú, sem üres.
Kik azok az előadók, akik akár szövegileg, akár zeneileg inspirálnak?
Sosem voltam igazán példaképkereső alkat, persze számtalan olyan előadó van, aki akár csak tudat alatt beleépült az ízlésvilágomba. Nagyon szerettem a korai Quimby-albumokat, Cseh Tamást, de szeretem a Tudósokat is, vagy a Bizottságot. Sok Kispál-szöveget is nagyon szeretek. És persze a magyar underground krémje is fontos szempont. Például az Akkezdet Phiai. Külföldi előadókat azért nevezek meg nehezen, mert angol nyelven írt szövegek esetében azt gondolom, teljesen más dolgokra kell figyelni, ahhoz, hogy egy szöveg ne csak értelmes, de énekelhető is legyen. A magyar nyevben a kemény, gyakran mássalhangzóra végződő szavak gyakorisága miatt más szempontok dominálnak. De a Doors, vagy a Pink Floyd szövegvilága, költői képei mindig magukkal ragadtak.
Mit jelent számotokra az „elefántság”, gondolok itt az általatok kreált „posztsanzon” stílusra.
Azt gondolom, egyre inkább egy szürreális, képzeletbeli életet jelent, valami olyan szabadságot, ahol a szöveg által adott tartalom és a zenei világ olyan harmóniában képes együtt létezni, ami miatt bátran játszhatunk mindig olyan zenét, amilyet épp kedvünk diktál.
Célotok, hogy minden albumban kipróbáljatok valami újat és sokat kísérleteztek, mennyiben más a Gomoly a Vérkeringőhöz, vagy a Kék szobához képest?
Célunk az volt, hogy letisztultabb de még sem steril, dinamikus, és elég eklektikus lemezt rakjunk össze, hogy legyen annyi fordulat a dalok között, ami miatt érdemes meghallgatni. Volt időnk foglalkozni a dalszerkezetek kívül azok atmoszférájának kitalálásával is. Dáviddal (Schram Dávid), aki a zenei producerünk és hangmérnökünk, azt hiszem sikerült rátalálni arra a vonalra, ami mentén azt kaptuk, amit szerettük volna az elején visszahallani. Persze a végtelenségig lehetett volna még dolgozni az anyagon. És azt én nem is tudhatom, hogy ez kinek tetszik és kinek nem. Véleményem szerint a Gomoly úgy szól, hogy azok számára is kellemes élmény legyen, akiknek fontos a zenehallgatás minősége. A szakma és a közönség visszajelzései eddig igazán pozitívak.
Mit gondoltok a magyar zenei palettán általában mennyire befogadó a közönség egy olyan zenekarral kapcsolatban, mint az Elefánt, van „tipikus” Elefánt rajongó?
Engem teljesen lenyűgöz, és boldoggá tesz, hogy egyre több ember követ minket, és szereti amit csináltunk. Nem tudom, hogy van-e tipikus Elefánt rajongó. Aki szeret utazni a zenével, aki figyel a szövegekre, aki nem csak szórakozni de gondolkodni is szeret, az általában ráérez arra amit mi csinálunk. Örülök, hogy nem kell szempontnak lennie a népszerűség hajhászásnak, hogy a látszat ellenére elég nyitottak az emberek.
A Vérkeringőn főleg szerelemről szóló számok voltak, a Gomolynak van központi témája?
A Gomoly címe szimbolizálja azt a fajta belső elveszést, amit szerettem volna megfogalmazni. A téma az ember rejtett zugaiba való betekintés, és mivel jobb ha az ember magából indul ki, nyitottunk ablakokat amik miatt talán velünk azonosulva más is megismerheti a saját félelmeit.
Tavaly több nyári fesztiválon is megfordultatok annak ellenére, hogy a számaitok nagy része nem a feel the sunshine-stílusú dal: Hogyan fogadott titeket a közönség?
Nagyon nyitottan, folyamatosan egyre többen tombolnak és sírdogálnak velünk. Igazán nagy ajándék.
Most hogy elkészült az új nagylemez, pihentek kicsit, vagy teljes gőzzel előre?
Én ma épp írtam egy dalszöveget. Szóval így. Az alkotás a legszebb és legkedvesebb része nekünk zenész létnek, aztán pedig azok előadása. Általában kikapcsol minket, ha zenélhetünk, leszámítva persze amikor negyedik napja próbálunk, hogy minden a helyén legyen, akkor vannak holtpontok néha, de a céltudatosság átlendít mindig. Egyébként pedig folyton pörgünk. Koncertezünk folyamatosan, próbálunk, zenélünk amennyit csak tudunk. Arccal a Napba!