Sóley | Jólesett mindent kiadni magamból

A törékeny izlandi énekesnő és multiinstrumentalista, Sóley Stefánsdóttir a 2011-es év egyik legnagyobb felfedezettje volt. Björkből, Zola Jesusból, Laurie Andersonból összegyúrt finom elektronikája, elmélyült, befelé űrhajózós, melankolikus hangulatú, de mindig felemelő zenéje, érett hangja villámgyorsan rengeteg rajongót szerzett neki. Három évvel ezelőtt, első lemezének turnéján Budapestre is eljutott. December negyedikén pedig visszatér az A38 Hajóra, ezúttal a szintén izlandi Mr. Silla társaságában, hogy bemutassa idei, Ask The Deep című albumát. Ennek kapcsán beszélgettünk vele anyaságról, tangóharmónikákról, álmokról és a kedvenc idei lemezeiről. (Egy hónapja megjelent új EP-jét, a teljesen friss dalokat tartalmazó Don’t Ever Listent pedig itt mutattuk be.)

Három éve már felléptél az A38 Hajón, Sin Fang társaságában. Milyen emlékeid vannak arról a koncertről?

Hogy tényleg egy hajón volt a koncert! Ráadásul nagyon jó közönség előtt játszhattunk, élveztem a koncertet – szóval már alig várom, hogy visszatérjek!

Idei albumod, az Ask The Deep előtt még kiadtál egy EP-t (Krómantík), amin csak zongorára íródott, instrumentális tételek voltak. Ez hogy jött?

A „popkarrierem” előtt az izlandi Művészeti Akadémián tanultam zeneszerzést, szóval mindig bennem volt, hogy több instrumentális, experimentális zenét írjak. A Krómantík pedig ennek csak a kezdete, lesz még több hasonló kiadványom is. Nemrég kezdtem el például egy új albumon dolgozni, ami hasonló lesz a Krómantíkhoz, csak zongora helyett tangóharmónikával. Experimentális tangóharmónika-zene, loopokkal és a hangommal; nem lesznek szövegek, csak pusztán az énekhangom.

A Krómantík volt az oka annak is, hogy az Ask The Deepen háttérbe szorult a zongora és előtérbe került az elektronika és a hangod?

Lehet, de nem gondolom, hogy ez ennyire egyértelmű. Mármint, szeretek zongorázni, de az Ask The Deep írásakor úgy éreztem, hogy ki akarok próbálni valami újat, új hangzásokat fedeztem fel a szintetizátoromon és az énekhangomban is és amúgy sem akartam kétszer megírni ugyanazt az albumot.

Milyen hatással volt rád és az albumra az anyaság?

Az Ask The Deep dalait akkor írtam, amikor már terhes voltam a lányommal, illetve a születése után, amikor még tényleg újszülött volt, és az egész egy nagyon érdekes időszak volt. Minden anya életében egy nagyon érdekes időszak az, amikor a gyereke még éppen csak megszületett. Rengeteg érzelem és hasonló dulakodik benned – hormonok és még sok más. Nem mondom, hogy az Ask The Deep nem egy boldog album, mert nagyon örülök neki, hogy anya lettem – de attól még elég erőteljesen megjelennek rajta azok az érzelmek, amik végigkísérték a terhességemet, és az utána következő időszakot; félelem és hasonlók. Jól esett mindent kiadni magamból.

Szóval intenzív élmény volt az album írása?

Abszolút. Pont úgy kellett kijönnie mindennek, ahogy végül történt. Sok értelemben borongós lett az album, de ilyennek kellett lennie – így éreztem magam akkoriban.

A szövegek tekintetében az Ask The Deep központi karaktere az ördög. Mit jelképez a számodra?

Igen! Leginkább a tudatomat, azokat a dolgokat, amik ellen néha nem tudsz küzdeni, amiken gondolkodsz, ahogy érzel, ilyenek. Néha biztosan érezted már úgy, hogy az elméd átveszi az irányítást minden fölött, például hogy fizikailag hogy érzed magad. A lehető legfurcsább dolgok jutnak eszedbe és elkezded megkérdőjelezni magad: „úristenem, meg fogok őrülni?” – és úgy érzed, ennek sosem lesz vége. Bezárul a kör.

Mi foglalkoztat az álmokkal kapcsolatban?

Szerintem az álmok nagyon érdekes dolgok, elképesztően szürreálisak. Például álmodban elmész valahova vagy vagy valahol, találkozol emberekkel, de aztán mondjuk kilépsz az ajtón és hirtelen egy teljesen másik helyen találod magad – és amikor álmodsz, nem gondolkozol olyanokon, hogy ez a valóság-e vagy sem, de aztán felkelsz és rájössz, hogy „hű, ez aztán egy furcsa álom volt„! Például egyszer azt álmodtam, hogy Izlandon vagyok és aztán hirtelen Afrikában. Szóval szeretek azzal játszani, ami a való életben furcsa lenne, de az álmainkban tökéletesen normális.

Mesélj az Ask The Deep borítójáról!

Egy jó barátom, Ingibjörg Birgisdóttir munkája. Ő készítette két korábbi albumom, a Theater Islands és a We Sink borítóját is. Szeretem a stílusát és nagyon jó vele együtt dolgozni, így most is őt kértem meg. Sosem adok neki konkrét utasításokat, hogy mit szeretnék látni a borítón vagy hogy mik az elképzeléseim, mindig ő áll elő az ötleteivel. Egyedül annyit kérésem volt, hogy nem szerettem volna, hogy az arcom tisztán kivehető legyen a borítón.

Miért?

Nem akartam, hogy mindenhol ott legyen az arcom!

A szólókarrieredhez képest miben más a Seabear tagjának lenni?

A Seabear tagjának lenni olyan, mintha az ember egy zenekarban lenne, mindenki egyenlő, mindenki hozhatja a saját ötleteit. A szólóprojektemben pedig csak én vagyok, legalábbis abban az értelemben, hogy én döntöm el, mit akarok csinálni, én vagyok a főnök. Két különböző dolog, de mindkettőt szeretem.

Mely idei lemezeket szeretted/várod a legjobban?

Még nem hallgattam meg az idei kedvenc lemezemet, de már úton van, nemrég rendeltem meg! A kedvenc zenészem, a hárfás Joanna Newson idén adott ki egy új albumot (Divers), eddig még csak két számot hallottam róla és nem akarom illegálisan letölteni, szóval megrendeltem és most várom, hogy megérkezzen Izlandra! Imádok mindent, amit ő csinál, szóval biztos vagyok benne, hogy ez lesz az egyik kedvenc kiadványom az idei évből. Emellett nagyon szeretem mindkét új Beach House albumot (Depression Cherry, Thank You Lucky Stars) és Sufjan Stevens idei albumát (Carrie & Lowell) is. Plusz van még egy izlandi lány, Mr. Silla, akivel turnézom majd – Budapesten is ő lesz az előzenekar és nemrég jelentetett meg egy csodálatos albumot. Meg biztos van még ezer másik album, amit még nem hallottam.