Szabó Benedek // Galaxisok | Az interaktivitás nagyon fontos

A Zombie Girlfriend és a Gyökkető frontembereként ismertté vált Szabó Benedek és Galaxisok nevű zenekara idén jelentette meg második, A legszebb éveink című albumát. Akárcsak a két évvel ezelőtti Kapuzárási Piknik, a folytatás is köznapi, generációs hangulatokat mutat be a frontember személyes szűrőjén keresztül, de gazdagabban hangszerelt, optimistább, szellősebb, mint az első lemez. A zenekar idei első fővárosi koncertjét az őszi szezonban A38 Hajón adja december másodikán, ennek a kapcsán beszélgettünk a párizsi eseményekről, a kazetta formátum előnyeiről és az aktuális közhangulatról.

Az idei, A legszebb éveink című lemezed sokkal optimistább, mint a 2013-as Kapuzárási Piknik. Mi ennek az oka?

Valószínűleg nem éreztem olyan rosszul magam, miközben írtam. Egyébként érdekes, mindenki azt mondja, hogy sokkal optimistább meg lendületesebb, de ha ez jön ki először, szerintem erre is azt mondták volna, hogy szomorú, csak van egy összehasonlítási alap – a nagyon szomorú Kapuzárási Piknikhez képest valóban optimistább. Amikor ezt írtam, nem volt igazán rossz periódus az életemben, csak a dalszerzésre tudtam koncentrálni, ez meg is látszik a végeredményen.

A kettő közül melyikhez kötődsz jobban? Melyik az, amelyiket jobban szereted?

Most, hogy kijöttek a kazetták, meghallgattam mind a két lemezt, és rájöttem, hogy a Kapuzárási Pikniken elképesztően lassúak a számok. Nagyon régen nem hallottam azt az albumot egyben, koncerten meg ugye azért sokkal gyorsabban és lendületesebben játsszuk őket – döbbenet volt például, amikor újra meghallgattam a Kapuzárási Piknik című címadó dalának lemezverzióját, ami most már nagyon lassúnak tűnik. Úgyhogy szerintem élményre a másodikat jobb végighallgatni. Viszont érdekes módon az első lemezen van a legtöbb olyan szám, amit a mai napig nagyon szeretek élőben játszani, a másodikon pedig – hiába játsszuk azokat kevésbé régóta – van pár olyan szám, amit, bevallom, kicsit unok.

[bandcamp width=100% height=120 album=455260967 size=large bgcol=ffffff linkcol=0687f5 tracklist=false artwork=small]

Melyek ezek a számok?

Nem akarok címet mondani, mert lehet, hogy valakinek pont az a kedvence. Olyan szám nincs, amit igazán utálnék. Ennek nem érzelmi okai vannak, hanem zenei; minden zenekarnak vannak olyan számai, amik egyébként tök jók, csak eljátszani nem olyan jó őket.

Most, hogy szóba kerültek a kazetták is: miért pont ezt a formátumot választottátok?

Én igazából bakelitet akartam. Nagyon szeretem a bakelitet, a barátnőmmel gyűjtjük is őket, de nagyon drága legyártani, egyelőre nem tudjuk megcsinálni. A CD-t én igazából feleslegesnek tartom; a kazettának és a bakelitnek sem az a lényege, hogy feltétlenül mindenki minden körülmények között meg tudja hallgatni, ezek inkább gyűjtői darabok. Feltételezem, hogy akik megvették a kazettát, egyébként is jól ismerik a lemezeket, és elsősorban streamelik vagy letöltötték őket mp3-ban. Nem hiszem, hogy lenne bárki, aki főleg kazettán hallgatná. De nagyon örültem, hogy megcsináltunk. El is fogytak, pont ma kellett nullára húznom Bandcamp-oldalunkon a készletet, nem lehet már rendelni.

A zenekar mennyire vesz részt a dalszerzésben? Együtt írjátok a dalokat vagy egyedül dolgozol?

Amikor az első lemezt írtam, még nem volt zenekar. A második lemez idején már volt, de akkor is egyedül írtam a számokat. Jobban szeretek egyedül írni. Nagyon régóta így csinálom, és amikor megpróbálok másokat bevonni, az – valószínűleg az én hibámból – nem annyira szokott működni. Ez valószínűleg így lesz most már mindig. De az, hogy Ákos, Laci és Soma benne vannak a zenekarban, rengeteget dobott a hangzáson, ahhoz képest is, amikor még trióban, zongora-dob-gitár felállásban játszottunk, még az elején. Nélkülük egyáltalán nem lenne ilyen élőben. Szóval a többiek egyáltalán nem session-zenészek, inkább úgy mondanám, hogy élesen elkülönül a hangszerelés és a dalszerzés. Nagyon sok olyan megoldás van, ami a próbák közben alakult ki, és együtt találtuk ki.

Ha már a koncerteknél tartunk: nagyon sok helyen jártatok idén. Melyik volt a kedvenced ezek közül?

Idén minden korábbinál többet játszottunk, de igazából még mindig nem hiszem, hogy sokat koncerteztünk volna. Igaz, én mindig úgy érzem, hogy túl keveset játszom. Az idei évben igazából alig volt rossz koncertünk. Talán egy-kettő, ahol valamiért a hangulat nem alakult úgy. De akkor sem volt tragikus, csak nem annyira sikerült. Viszont mindenképpen kiemelkedő koncert volt a lemezbemutatónk a hajón, amikor először éreztük azt, hogy tényleg miattunk jött le ennyi ember. Be is voltunk szarva előtte, pedig nem jellemző, de akkor nagyon izgultam, mert láttam, hogy ezek az emberek miattunk vannak itt, és már nem lehet elmismásolni a dolgot.

Tavasszal Szegeden a JATE klubban játszottuk a Vad Fruttik előtt, ősszel pedig a Rongyban. Én Szegeden voltam egyetemista, és mindig szerettem volna a Jatéban játszani, ráadásul fantasztikus közönség volt. A Rongy is nagyon jól sikerült, csak elég hideg volt, meg is fáztunk. A Bánkitó a helyszín és a hangulat miatt volt különleges, idén ősszel pedig végre csináltunk egy hihetetlenül jó bajai koncertet, ami mindig nagyon-nagyon fontos, ráadásul az öcsémmel beszálltunk pár Gyökkettő-számba is. De szerintem mi kegyelmi állapotban vagyunk, mert majdnem minden koncertünk nagyon jó mostanában.

A Facebook-oldalatokon viszonylag aktívak vagytok, mindig megosztjátok az aktuális olvasmányotokat, a kedvenc számaitokat, a közönséget is bevonva. Fontosnak tartjátok, hogy megosszátok, mi inspirál éppen titeket?

Nagyon örülök, hogy megkérdezted ezt, mert erre tök büszke vagyok, sokan mondják, hogy jó az oldal. Ugye a legtöbb zenekarnál annyi a Facebook-oldal, hogy „fasza volt a tegnapi koncert, találkozunk Kerepestarcsán, vegyetek jegyeket”. Persze ez is nagyon fontos, mi is csináljuk, de én azt mondtam, hogy ha már van körülbelül kétezerötszáz lájkolónk, akkor miért ne osszuk meg azt, hogy mit hallgatunk, mit olvasunk, mit nézünk. Ők is megírják nekünk, hogy mit szeretnek, tanulhatunk egymástól. Szerintem az interaktivitás nagyon fontos. A dialógus érdekesebb a monológnál.

Mik a kedvenc idei lemezeid?

Rengeteg van, most raktam össze a provizionális év végi listát, amiből majd válogatni fogok. Ami kiemelkedő, az szerintem a Faith Healer idei lemeze, a Cosmic Troubles, meg is van bakeliten, nagyon jó lemez. Most nagyon tetszik a Cheatahs új lemeze is. Az az igazság, hogy tényleg rengeteg új lemezt hallgatok, van is egy ilyen problémám, hogy január elsején azt mondom, hogy innentől nem érdekelnek a tavalyi albumok; ez egyébként nagyon nagy baromság, csak a régi újságírói reflexek dolgoznak. A Grooms idei lemeze is nagyon jó volt, a Comb The Feelings Through Your Hair. A Smoking Trees iszonyat jó, aztán ott van még Lou Barlow szólólemeze, a Painted Palms, a Wolf Alice, ilyenek. Az Ambsace James Elkingtontól és Nathan Salsburgtól, ami egy teljesen instrumentális gitárlemez, és én nem szeretem az ilyesmit, de azt vettem észre, hogy hónapok óta hallgatom.

[bandcamp width=100% height=120 album=1703236596 size=large bgcol=ffffff linkcol=0687f5 tracklist=false artwork=small]

 

Vannak terveid, megvalósításra váró álmaid a következő évre?

Vannak. Jövő ősszel szeretnék kihozni egy új lemezt. Tudom, hogy ilyen világban élünk, de nekem nagyon nehéz hozzászoknom, hogy idén áprilisban jött ki a lemez, és máris azt kérdezgeti mindenki, hogy mikor lesz új. Én még úgy nőttem fel, hogy kétévente bőven elég kihozni egy lemezt, és ehhez is igyekszem tartani magam, mert egyelőre nincs mit mondanom. Viszont vannak már számkezdemények, úgyhogy szerintem jövő szeptember-október környékén szeretném megcsinálni a harmadik albumot. És több fesztiválon szeretnék játszani jövő nyáron. Meglátjuk majd, hogy sikerül-e. De ha most nem, mikor? Szerintem mindent megtettünk ezért. Egyébként pedig a szokásos: tavasszal és ősszel is turnézni szeretnénk.

Valami, amit mindenképpen el szeretnél érni?

Erről eszembe jutott, hogy jövőre lesz – vagyis lenne – tízéves a Gyökkettő, ami talán a legfontosabb zenekarom volt, anélkül biztos nem lett volna Galaxisok. Öt évig létezett, 2010-ben oszlott fel. Az októberi bajai koncertünkön egy olyan zenekar játszott előttünk, ami csak Gyökkettő-számokat játszott, ott merült fel, hogy jövőre kéne csinálni két Gyökkettő-koncertet, egyet Baján, egyet Pesten. Isten tudja, hogy megvalósul-e. Az öcsémet is meg kell még győzni.

Beszélhetünk még egy kicsit Párizsról? (Az interjú egy nappal a párizsi Bataclan klubban történt mészárlás után készült.)

Tegnap, amikor hallottam, hogy mi történt, az volt az első gondolatom, hogy én nem is jövök holnap koncertre, hát itt félni kell. Nem vagyok bátor ember. Aztán rájöttem, hogy dehogynem jövök, hát nehogy már féljünk koncertre járni, mert akkor egyértelmű, hogy nyertek. Nem engedek semmit abból a jogomból, hogy én bármikor elmenjek koncertre, bulizni vagy meccsre, vagy bárhova a haverjaimmal, ha akarok. Engem nem érdekel, senki sem fog a mozgási szabadságomban korlátozni, ezentúl is el fogok járni, ma is itt vagyok. Szerintem ha az ember elkezd félni, akkor eleve veszített.