Max Cavalera | My Bloody Roots

A legendás brazil thrash metal zenekar, a Sepultura húsz éve jelentette meg kultikus, egyben a klasszikus felállás utolsó nagylemezét, a Rootst. Bár ennyi idő alatt a legelkötelezettebb rajongók is feladták a reményt, de az évfordulón újra egy színpadra állt az együttes-alapító testvérpár, Max és Igor Cavalera. A nyári fesztiválok óriási sikere nyomán ősszel a brazil metáltesók európai turnéra indultak, hogy teljesen egészében eljátsszák a lemezt. A koncertkörút – hetek óta telt házas – budapesti állomása november 21-én lesz az A38 Hajó szervezésében a Barba Negra klubban. Erre az időpontra időzítve jelenik meg magyarul Max Cavalera önéletrajzi kötete, a címében szintén a klasszikus lemezt megidéző My Bloody Roots. Az ismert zenei újságíró, Dudich Ákos által fordított könyv lényegében közösségi finanszírozásból készül el, és november 8-ig előrendelhető a fordító honlapján. Az előrendelt könyveket a jeggyel rendelkezők akár már a koncerten átvehetik! Ezen felül az előrendelők nevét a könyvbe is belenyomtatják. Az A38 Hajó blogja most bemutat egy rövid exkluzív részletet Max Cavalera önéletrajzi könyvéből, stílszerűen a Roots felvételeinek időszakából.

Felvertük a táborunkat, és kipakoltuk a cuccainkat. Első éjszaka annyi rovar nyüzsgött a föld alatt, hogy szinte hullámzott a talaj. Félelmetes volt, Gloria be is parázott tőle: – Atyaúristen! Ez meg mi a jó élet? Mindjárt előtörnek, és élve felfalnak minket!

Másnap összegyűlt a törzs, és megvendégeltek bennünket. Tapírhúst szolgáltak fel, ami egyfajta „dzsungeldisznó”. Bírtam Cipasse-t, egy kedves, negyvenes éveiben járó fickó volt, príma formában. Kaja után focizni kezdtek a tűző napon, a 45 °C-os hőségben, miközben mi az árnyékban próbáltunk túlélni. Tökéletes összhangban éltek a dzsungellel: festették a testüket, és vadásztak, hogy legyen mit enniük.

Aztán Cipasse azt mondta, hogy szeretné hallani a zenénket. Ez volt a legfurább jammelésünk, amit valaha megéltem. Úgy 300 xavante bennszülött ült körbe minket. Andreas és én akusztikus gitáron játszottunk, Paolo és Iggor pedig doboltak. Előadtuk nekik a Kaiowast a Chaos AD albumról. Amikor befejeztük, mind ugyanazt a szót ismételgették, ami – mint kiderült – azt jelentette, hogy „még!” Cipasse hozzánk lépett, és arra kért, hogy folytassuk. Ezt jó jelnek vettük.

A xavante indiánok teljesen elszigetelten éltek. Földművelők és vadászok, ami ki is tölti a napjaikat. Egyik nap elmentünk velük halászni. Egy hatalmas hálót merítettek a folyóba, mi pedig mellettük úsztunk a vízben. A gyerekekkel cápásat játszottunk. Maga volt a földi mennyország. Nagyon élveztük ezeket a napokat.

Úgy döntöttünk, hogy a közös felvétel megkezdése előtt teljesen át kell lényegülnünk indiánná, ezért kifestettük magunkat. A xavanték törzsi színeit használtuk: vörös és fekete. Tiszta őrület volt az egész! Két idősebb férfi állította elő a festéket: a fő összetevő a nyáluk volt. Aztán tetőtől talpig bekentek minket. Ross teljesen rosszul volt tőle. Minket, többieket nem zavart, mert úgy láttuk, hogy tiszta a nyáluk. Végül meggyőztük Rosst, ne legyen már nyuszi, és ne tegyen tönkre mindent, csak mert irtózik a nyáltól. Még Gloriát is összemázolták. Aki engem festett, lehetett vagy 80 éves, mégis elképesztően fittnek és erősnek tűnt, mint aki most lépett ki az edzőteremből.

Dudich Ákos fordítása