Búcsú a Végső zene tudósától  

Hosszú évek során, az A38 Hajón a zene legkülönfélébb értői, művelői, alkotói, szerelmesei, alakítói, terjesztői voltak a munkatársaink, de csak egyvalaki az első naptól az utolsóig, az első mondatától az utolsóig valamennyi alkotói, szerkesztői, rendezői gesztusában konzekvensen vérbeli zenetudós: most elvesztett szeretett barátunk, Végső Zoltán.
Pályája során találkozhattunk vele a Tilos Rádió legendás Túró Rudi című adásának alkotójaként, a Nápolyi szext remek beszélgetéseinek házigazdájaként, a Haza és haladás társalkotójaként, az Élet és Irodalom páratlanul szakavatott és pengepontosan fogalmazó kritikusaként, a Közgáz Vizuális Brigád tagjaként, filmzeneszerzőként és filmszereplőként, rengeteg zenével kapcsolatos közösségi esemény résztvevőjeként, és még sorolhatnánk, de számunkra mindenek előtt megannyi koncertfelvételünk, zenei adásunk komoly, tudós, elkötelezett és játékos szerkesztőjeként és alkotójaként.
Ami a kezdetektől fogva a legkirívóbb volt vele kapcsolatban, az a végtelenül kiterjedt, gazdag, mély, komoly és állandóan bővülő és megújuló zenei tudás, amellyel mindennapi munkájában a zenéhez viszonyult, s amellyel alakította, értelmezte, magyarázta, ajánlotta és elhelyezte azokat – mert minden érdekelte: a Poptarisznyától Kurtágig, az archaikus afrikai zenéktől a legkísérletezőbb jazz-ig, a Depeche Mode-tól Alban Berg-ig – játszi könnyedséggel hatalmas kozmikus értékrendszerében.
De a belőle áradó szakmai komolyság egy minden porcikájában életörömet sugárzó, vidám, minden iránt nyitott, eklektikus, pezsgő, vicces, vérbeli kelet-európai alkattal párosult, melynek köszönhetően mindig tudtunk vele nevetni a világ megannyi dolgán koncert előtt és után, adásban és vacsoránál, külföldi utazások és hazai forgatások során, vagyis mindig is mindenütt.
Sem rengeteg hétköznapi prózai feladata, elfoglaltsága, fizikai nehézsége, sem a négy gyönyörű gyermekéről és a családjáról való gondoskodás nem lassította le abban, hogy a Zenével a legteljesebb, élő és éltető kapcsolatban, viszonyban maradjon utolsó pillanatáig. A megdöbbentő, fájó hír, hogy ilyen korán vesztettük el páratlanul értékes barátunkat és munkatársunkat, az elképesztően sokoldalú vidám zenetudóst, nagyon nehezen ivódik belénk. Ott lebeg előttünk különös, életvidám alkata és örök képessége, hogy minden nehézségen, bosszúságon, kellemetlenségen, olykor húsba maróan abszurd és nehéz valónkon felülemelkedjen és nevessen.
Utolsó útjához nehéz kitalálni melyiket választaná tengernyi kedvelt zenéje közül. Azt hihetnénk, hogy legjobb kritikáinak tárgyát képező valamelyik szenzációs alkotást a jazz, a világzene vagy a kortárs zene területéről.
De nem valószínű. Amikor a hajóról a zajos, formabontó, elsöprő erejű Peter Brötzman free-jazz koncertje után ballagtunk hazafelé elmondta, kedvence Mozart Ave Verum Corpus motettája, amelyet Mozart élete utolsó évében, mintegy pihenés gyanánt, könnyedén vetett papírra, mely szépségének szerinte a titka az, hogy mai fülünknek már magától értetődő egyszerűséggel és természetességgel tárja elénk a bőrünk alá hatoló hatalmas, végső harmóniát.

Jó utat drága barátunk a Végső harmóniába, melynek mindig is a legnagyobb tudósa voltál!

drMáriás