Jónás Vera | A megírás után új életet élnek a dalok

Interjú az A38-as koncert előtt

Jónás Vera
Experimentális, mégis popos, mély és megindító, ugyanakkor könnyen befogadható – leginkább így tudnánk jellemezni Jónás Vera zenéjét. A London és Budapest között ingázó énekesnő tavaly jelentette meg első, Game című bemutatkozó albumát, ezt követte idén a Wanted című EP. Persze Vera a két lemez között sem tétlenkedett – elindított egy utcai mobilstúdió projektet (Street Studio Project), együtt játszott a San Francisco-i Cello Street Quartettel és persze fellépett az A38-on, ahova december huszonhatodikán visszatér egy másik kiváló zenekar, a Pegazusok Nem Léteznek társaságában. Ennek kapcsán faggattuk az énekesnőt a személyes könnyűzene jelentéséről, az itthoni és a külföldi zenei felsőoktatási intézmények különbségeiről, hatásokról és rockzenekarokról.

Olvass tovább

PG Csoport | Lendületes rockműsorral készülünk

Beszélgetés Jantyik Zsolt dalszerző-frontemberrel

4986747511_c216527bb3.jpg

Évadzáró koncertre készül a nyolcvanas-kilencvenes évek legendás zenekara, a mai napig rendkívül aktív, debreceni PG Csoport: összegyűjtött egy csokor lendületes PG-dalt és megünnepli Jantyik Zsoltnak, a zenekar frontemberének és dalszerzőjének ötvenedik születésnapját is. A PG Csoport erre az estére olyan ismert zenész-vendégeket hív a színpadra (is), akikkel az elmúlt évtizedekben együtt koncertezett, gondolkozott, barátkozott, és Zsolt többnek – Artisjus- és eMeRton-díjasként – dalokat és szövegeket is írt. A december 10-i PG Csoport koncertről, az új lemezről és sok minden másról beszélgettünk a zenekar frontemberével, Jantyik Zsolttal. 

Olvass tovább

Mélanie Pain | Törekszem arra, hogy egymásra hangolódjunk a közönséggel

Mélanie Pain
Sokkal személyesebbnek kell lennem: Mélanie Pain

 A Nouvelle Vague bűbájos énekesnője, Mélanie Pain tavaly már tartott egy elsöprő sikerű koncertet, és december tizenharmadikán visszatér, hogy saját zenekarával adott koncertje mellett régi barátaival, azaz a Budapest Bár zenekarral és a Quimby-frontember Kiss Tibivel is fellépjen az A38 Hajón. Igazi karácsony előtti különlegesség, ahogyan Magyarországon még nem láttuk-hallottuk se Mélanie Paint, se a Budapest Bárt! Szerencsére  a bűbájos, őzikeszemű, mindig vidám és kedves Mélanienek a koncert előtt még arra is maradt ideje, hogy meséljen nekünk arról, hogy miért választotta kezdetben a politikatudományi tanulmányokat, milyen emlékei vannak Budapestről és a The Smiths iránti rajongásáról.

Olvass tovább

Kistehén | Kifordított szerelmes dalok

Dalpremier és interjú Kollár-Klemencz Lászlóval
Kistehén
Kollár-Klemencz a jegygyűrűs

November huszonhetedikén jelenik meg a Kollár-Klemencz László vezette Kistehén hetedik albuma, a Szomjas nők, amelyet a zenekar még aznap este be is mutat az A38 Hajón, egy klipforgatással egybekötve. A férfi-női kapcsolatok tematikájára felfűzött “progresszív pop-rock album” kapcsán beszélgettünk a frontemberrel (a képen jobbról a második) a személyes dalszövegek fontosságáról, költészetről, az új album keletkezési körülményeiről és az Erdős Virággal közös munkáról. A cikk végén pedig megmutatunk egy új számot az albumról!

Olvass tovább

Yelle | A kulcs az energia!

Interjú Julie Budet-vel
Yelle
Üde elektro-csajpop: Yelle

Üde elektro-csajpop: a francia Yelle pár évvel ezelőtt már jó néhány slágerével berobbantotta a tánctereket – és most itt a várva várt új nagylemez, az interjúban is meghallgatható Complètement Fou, aminek bemutató turnéja november huszadikán Budapestre is eljut. A trió egyszerre vidám és zúzós elektrója felszabadult estét ígér, a hozzá remekül illő magyar Adori Office-szal (őket itt mutatjuk be) együtt. A koncert előtt Franciaország legextravagánsabb énekesnőjével, Julie Budet-vel beszélgettünk a saját kiadó fontosságáról, a francia nyelv előnyeiről, és hogy mit is takar pontosan a zenekar neve.

Olvass tovább

Emilíana Torrini | Minden budapesti koncertünk emlékezetes

Interjú az izlandi énekesnővel, A38-as fellépése előtt
Emilíana Torrini
Sosem kötött kompromisszumot: Emilíana Torrini

A csodás hangú izlandi énekesnő, Emilíana Torrini idén csak pár helyen lép fel a kontinensen, így igazán különleges alkalom november 19-i koncertje az A38 Hajón. A Jungle Drum, a Gollam-dal előadója, Kylie Minogue Slow-jának szerzője és producere, a Thievery Corporation emblematikus énekesnője a novemberi klubkoncert előtt mesélt nekünk kedvenc izlandi albumairól, Nick Cave-hez fűződő viszonyáról és azt is elárulta, hogy változtatta meg az anyaság.

Olvass tovább

“Nem gondoljuk túl a dolgokat” – The Picturebooks-interjú

Chopperek, csajok, végtelen országutak és zsigeri, nyers rock ‘n’ roll – a Picturebooks maga a megzenésített Americana-életérzés. Négy évvel ezelőtti, Artificial Tears című lemezéért egyaránt lelkesedtek a kritikusok, a Sziget közönsége (a zenekar négy éve az A38 színpadon lépett fel) és a koszos, bluesos alapú rock ‘n’ roll rajongói. Most pedig itt az új lemez, az Imaginary Horse, ami mellé pedig egy újabb magyarországi koncert dukál: a zenekar november ötödikén a Kadavar előtt játszik majd, mely koncertre kombinált jegy is váltható, ami érvényes a bő egy héttel későbbi Airbourne koncertre is. A fellépés apropóján beszélgettünk a zenekar tagjaival a csináld-magad mentalitás előnyeiről, házi stúdiójukról, és elárulták azt is, mely zenékre a legjobb gördeszkázni. 

olgas-rock-festival-2010__the-picturebooks.jpg

Olvass tovább

Naked Woods | Kétely, elhagyatottság és megsemmisülés

Interjú Polyák Eszterrel, A38-as koncertje előtt
Naked Woods
Nemrég jelent meg az új lemez, a Darkness

Polyák Eszter 2008-ban alapította folkos-akusztikus zenekarát Naked Woods néven, és 2012-ig főleg budapesti klubokban, de kiállításmegnyitókon és a MüPa hangulatkoncert sorozatában is többször szerepelt. 2013-tól Eszter már szólóban folytatta a zenélést, és december 31-én jelentette meg első, kilencszámos albumát. Ezt követte idén októberben a Darkness című, minden téren befordultabb, melankolikusabb második album, amit az interjú végén meg is lehet hallgatni, és amelyet november 19-én mutat majd be az A38 Hajón, Emilíana Torrini előzenekaraként. (Emilíana Torrinivel itt olvasható interjú) A koncert kapcsán kérdeztük ki inspirációiról, az angol nyelvű szövegek jelentőségéről és mélypontokról, elmesélte, hogy lett a Naked Woods zenekarból szólóprojekt, és hogy kik fogják kísérni a lemezbemutatón.

Olvass tovább

Middlemist Red | Nem bántunk meg semmit

Interjú a zenekar lemezbemutató koncertje előtt
Middlemist Red
Díjnyertes vintage-rock: Middlemist Red

A Middlemist Red 2012 végén alakult, zenéje a heroikus hatvanas évek pszichedelikus őserejéből és a beatből táplálkozik – a zenéjüket hallgatva elkerülhetetlen, hogy az emberek fejében megjelenjenek a bakelitsercegéssel és színes poszterekkel telített woodstock-i víziók. Hogy ezt nem csak mi gondoljuk így, azt jól mutatja, hogy májusban a francia streamingszolgáltató Deezer Young Guns című tehetségkutatóját 182 ország zenekarai közül a budapesti vintage-rock banda nyerte. A négyes novemberben jelenteti meg a debütalbumát, melyet november 7-én az A38 Hajón mutat be, a brit Disraeli Gears társaságában. Ennek apropóján egy exkluzív premier keretében bemutatjuk az album egyik számát, valamint kifaggattuk a zenekar dobosát, Ürögdi Ábelt (a képen balról a második) és basszusgitárost, Deli Somát (jobbról az első)  a kezdetekről, az angol nyelvű szövegekről és a stílus nyújtotta szabadságról. A koncertet a Cseh Tamás Program támogatja.

Olvass tovább

Kerekes Band | Nehéz ellenállni a rockzene csábításának

Interjú és dalpremier
Kerekes Band
Megmozdul alattad a Hajó: Kerekes Band

 

Kerekes Band új, ötödik nagylemeze november harmadikán jelenik meg, és a zenekar a Live at A38 című koncertalbumot november elsején mutatja be az A38 Hajón. Mindebből kiderül, hogy a Kerekes Band a lemezanyagot is a hajón vette fel, magától értetődik hát, hogy a hajó blogján mutat be egy kis exkluzív ízelítőt az albumból. Az új lemezről, a koncerten vendégként fellépő Mégötlövésről és FunkyD-ről, a koncert alatt is kóstolható új “zenekari borról”, a Waszlavik “Gazember” Lászlóval közös számukról és még sok másról kérdeztük Fehér Zsombor furulyás-frontembert (a képen középen) és Fehér Viktor dobost (a képen balról a második). Az új album két részlete, a Csángó Boogie és a Mr. Hungary koncertverziója a két interjúalany kiegészítéseivel az interjú végén hallgatható meg. A koncertet a Cseh Tamás Program támogatja.

Olvass tovább