Új lemez | Apey: Foxes

Közvetlenség és költőiség: Apey (Fotó: Baksa Gábor)
Közvetlenség és költőiség: Apey (Fotó: Baksa Gábor)

Áron András, azaz Apey május 21-én mutatja be hosszú ideje várt visszatérő nagylemezét az A38 Hajón. Az Apey And The Pea frontember-éneke-gitárosa zenekarának erőteljes stonerje helyett szólóprojektjében inkább a költőiségre és a közvetlenségre épít. Az új lemez, a FOXES nagyon személyes és nagyon meghitt anyag lett. Minden hangszeren Apey játszik, a felvételek is saját otthonában készültek. A lemezen tizenegy szám szerepel, melyek András elmondása alapján a saját alvás- és életviteli problémáiból születtek: a dalok esténként köré gyűltek, mint a rókák. Mivel Apey a FOXES-t az A38 Hajón mutatja be, adta magát, hogy az album premierje is a hajó blogján legyen – a dalszerző-előadó kommentárjaival kiegészítve.

Apey a következőképp kommentálta a Foxest: “Ez életem mestermunkája, mind a tizenegy szám hatalmas része a jelenlétemnek ebben a világban. Nem tartalmaz üres másodpercet, hazugságot, minden egyes szó fontos és igaz. Sok mindenkinek szól, elsősorban önmagamnak, a múltamnak és annak, aki most vagyok, de azoknak is, akik szeretnek és azoknak is, akik nem ismernek. Ennyire még egy lemez sem tett próbára, se emberileg, se fizikailag, se mentálisan, de biztos okkal történt minden. Kezdve egészen onnan, hogy az elején abban sem voltam biztos, hogy újra képes leszek egyedül létrehozni egy ilyet. Az utolsó napokig halálra aggódtam magam, hogy minden készen van-e rajta, egyáltalán nem volt az sem biztos, hogy elkészülök vele időre.

Zalaszentgróton Bánházi Gabikával (összes Apey & The Pea-lemez, Operentzia, R33) kevertük a FOXES-t, kályhával fűtés, kizárólag napelemmel létrehozott áram, éjjelente rókák sikolyait, üvöltéseit próbáltuk rögzíteni, amikor elfáradtunk hajnalban, átsétáltam egy másik kunyhóba aludni, ahová egy 50-100 méteres sötét út vezetett, miközben vittem magammal a tüzelni valómat, és üvöltöttek rám a rókák a komor hegyoldalból. Miután hazaértem Pestre, egy teljes hétig negyven fokos lázam volt a kimerültségtől és a hidegtől, de végighallgatva ezt a lemezt, minden egyes percét megérte.”

Az egyes dalokról pedig a következőt mesélte:

Flying to Alaska:

Őt tavaly írtam egy keserves hosszú meló után reggel mérgesen, szerelmesen betépve. Van egy eredeti demója, ami nekem valahogy jobban tetszik de sikerült elkapni a makacs és szarkasztikus hangulatot ami azon a reggelen volt.

Personal Demon:

A&TP próbateremben írtam egy húrozás után, ez szintén egy kissé rohadtul szarkasztikus darab, leginkább önmagamnak egy hatalmas fel- illetve beolvasás, illetve azért természetesen mindenki másnak is (nevet). Gitárszólónak gigantikus yee, igazából azt sem tudom hogy sikerült ilyen jól, nem tudnám újra eljátszani (nevet).

Where All the Dogs Die:

Őt kb tíz évvel ezelőtt írtam (2006), rajta volt a 2008-as első demo lemezemen (Smoke & Pretty Kettle). Egy filmben hallottam először arról hogy az öreg kutyák elmennek és keresnek maguknak egy helyet meghalni, ez lenyűgözött és le is döbbentett nagyon, innen kapta a címét. Szövegileg leginkább azokról a dolgokról szól amikkel én szembe néztem csikó koromban.

Goldmark:

Az utcáról szól ahol felnőttem, nagyon imádtam és a mai napig megnyugtató néha arra járni, ez az egyik kedvencem a lemezről, nagyon megmozgat ahányszor hallgatom.

Foxes:

A leadási határidőm utolsó napjaiban pottyant be elég váratlanul. Amikor kész lett tudtam hogy ő lesz a “Foxes”. Szövegileg az egyik kedvencem, borzasztóan őszinte és egyszerű dolgokról szól, a világvége tökéletes aláfestő zenéje.

Throw All My Shoes & Put Aside to Rest:

2012 körül írtam enyhén bepiálva egy reggelen, de leginkább élőben létezett eddig illetve a Balcony TV-s felvételen amit jobban szeretek picit. Ez inkább egy katedrális verziója.

Frozen Tart:

A rohadt első demoja (nevet) azt bírom, de itt meg imádom ahogy a végére kinövi magát és forgat magával az a rengeteg minden ami együtt szól de összekapcsolódik, még az általános iskolás furulyám is szól rajta (nevet). Nagy köszönet Bánházi Gabikának aki hatalmas munkát végzett hogy ilyen teátrálisra sikerüljön a hangzás, imádom.

Cold River:

Az a baj hogy nem emlékszem mikor írtam, de nagyon szeretem a gitárok és a szám egyszerűségét.

Arabrab in Red:

Letagadhatatlanul a legpoposabb, pedig nem direkt (nevet) és igen ez egy szerelmes szám. A nyálacska mellet azért bírom benne hogy szerkezetileg meg pont teljesen anti pop és rádió.

The Fox:

Kutyasétáltatás közben jött az ötlet erre. Ezt eredetileg az utolsó szám (True Star) legelejére terveztem, de inkább külön választottam.

True Star:

Ez A legjobb szám amit valaha írtam.. lenyűgöz akárhányszor hallgatom, ez A kedvenc, imádom a szövegét, egy elbeszélés az emberiségnek, három részből áll a szám, első a pusztulás, második a megszűnés, harmadik az újjászületés. Imádom hallgatni. Gigantikus köszönet Bánházi Gabikának itt is a tökéletes befejezésért, így ez a leghosszabb szám amit valaha írtam (nevet).


A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu