
Hazánk legjobb popmetal zenekara tavaly szintén az A38-on mutatta be diszkográfiája legfrissebb darabját, az Idő vant, amely már akkor minden várakozást felülmúlt. Megdöntötte a Deezer hazai albumhallgatási rekordját, elővételben elkelt az összes jegy a lemezbemutatóra, miközben a korong (és a popszakma) egyik ősslágerét, a Ne is figyelj rám című dalt toplisták élére repítve rotálták rongyosra a rádiók. Idén pedig rádupláznak a jóra, hiszen március 25-i koncertjükre már most nem lehet jegyet kapni, így másnap is maradnak a Hajón, és pontosan egy évvel a lemezbemutató után még egy bulit tartanak. Az Idő van újrajátszó koncert megünnepli a hihetetlenül sikeres album első születésnapját, a zenekar faltól falig eltolja a lemezt, utána pedig a legnagyobb slágereket zúzzák el a második felvonásban, a besztof szekcióban. Ennek kapcsán beszélgettünk Senior Hallal, a zenekar frontemberével profánságról, webkettes jelenlétről, rádiós slágerekről és még sok másról.