Visszatér az A38 Hajóra a The Ocean

ocean2013.jpg

Májusi, a Cult of Luna vendégeként adott koncertjét követően november 21-én immáron főzenekarként tér vissza az A38 Hajó fedélzetére a The Ocean legénysége. Napjaink egyik legfontosabb európai progresszív metalzenekara a május 1-i koncert előtt épp egyetlen nappal megjelent friss albumot, a Pelagialt hirdeti majd egy egész estés programmal és megújult színpadképpel: a közönségi és kritikusi visszajelzések alapján pedig aligha kételkedhetünk abban, hogy a három éves csendet megtörő friss anyag eddigi pályafutásának legjobb évével ajándékozta meg Robin Stapsékat. A nyár folyamán a banda a méltán patinás Summer Slaughter Tour egyik fellépőjeként Amerikát is végigkoncertezte többek között a most vasárnap szintén az A38-on fellépő The Dillinger Escape Plan, a Norma Jean, a Periphery vagy az Animals As Leaders oldalán. A zenekar (melynek legutóbbi koncertje a Duna Televízióban is adásra került, ahogy azt a lenti kedvcsináló is igazolja) ezúttal két vendéget hoz magával: a lengyel Tides From Nebula ezen a héten jelenteti meg friss nagylemezét, a már végighallgatható Eternal Movementet, a post-rock banda előtt pedig az ‘Ocean-dalszerző Robin kiadójának szárnyai alatt ténykedő svájci Abraham bizonyíthat majd, akiket aligha kell bemutatni a Neurosis, a Breach és a Mastodon világáért rajongóknak. Jegyek elővételben 2.900 forintos áron válthatók, a hajtás után pedig mutatunk három videót, amelyek méltán igazolják, hogy kihagyhatatlan eseményről van szó.


Szólj hozzá!