„A varázslat magától megtörténik” – The Necks-interjú

Az őszi CAFe Budapest fesztivál egyik egyedülálló zenei eseménye lesz a Magyarországon először fellépő, negyedszázados ausztrál dzsessz-rock-ambient trió, a The Necks október 13-ai koncertje az A38 Hajón. A minmalizmust monumentális formává varázsoló, apró, leheletfinom variációkból nagyszabású kompozíciókat létrehozó The Necks előzenekara a magyar Jü és a norvég szaxofonos, Kjetil Møster közös produkciója lesz. A koncert apropóján a trió filmzenéket is szerző bőgős-basszusgitárosával, az ausztrál kísérleti színtér kulcsfigurájával, Lloyd Swantonnal (a képen baloldalt) beszélgettünk a zenekar történetéről, annak közös munkájáról Brian Enóval, az ausztrál zenei és kulturális életről, arról, hogy miért tesznek fel a szülészeteken Necks-lemezeket sőt, a Zsolnay porcelánok is szóba kerültek, ráadásul kimerítő tájékoztatást adott az ausztrál labdarúgás jellegzetességeiről is.

Lassacskán harminc éve játszotok együtt. A zenekar fennállása során voltak-e csúcspontok és mélypontok?

Szerencsére nem beszélhetek mélypontokról. A Necks karrierje igazán álomszerűen alakult, hiszen egy elég zártkörű workshopból váltunk világszerte ismert zenekarrá. Csúcspontokból szerencsére volt elegendő; elég sok koncertünk után úgy jövünk le a színpadról, hogy megint sikerült valami remek dolgot alkotnunk, megidéznünk olyan hangokat, melyek minket is transzba ejtenek; ugyanakkor messze nem a legnagyobb koncerteken történnek a legkellemesebb meglepetések. Maga a tény, hogy együtt játszhattunk Brian Enóval, egyértelműen a csúcspontok közé sorolandó.

Melyek voltak a főbb célkitűzésitek a zenekar alakulásánál, és mennyire változtak azok az évek során?

A fő szándékunk az adott pillanat megragadása volt. Feltétlenül szükséges eleme volt a munkánknak, hogy az elején közönség nélkül játszottunk, csak úgy magunknak. Olyan helyzetet akartunk létrehozni, ahol a külső hatásoktól függetlenül tudunk dolgozni. Most már nyilvánvalóan közönség előtt játszunk, de a szándékainkat illetően nem történt változás. Tudjuk, ha hűen tartjuk magunkat az általunk megszabott alapelvekhez, akkor megtörténik a varázslat. Tudjuk mihez kell tartanunk magunkat és a varázslat magától megtörténik. És végül, a Necks a legambíciómentesebb zenekar, ahol valaha zenéltem. Soha nem nyomultunk és nem próbáltuk agresszívan tolni a zenekar szekerét. Szerencsére a felkérések mindig megtalálnak minket, ugyanúgy, ahogy az ihlet is megtalál minket zenélés közben.

A dobosotok, Tony Buck már lassacskán húsz éve Berlinben él, míg te és Chris Abrahams Ausztráliában. Mennyiben hatottak-hatnak a földrajzi távolságok a zenekarra?

Mivel nekünk nem kell állandóan próbálnunk, ezért túlnyomórészt csak pozitív hatása van a távolságnak. Soha nem értünk volna el ekkora ismeretséget Európában, ha Tony nem költözik el a kilencvenes években Berlinbe. Napjainkig ő szerezte az európai koncertjeink túlnyomórészét.

Melyek a legalapvetőbb különbségek az élő és stúdiófelvételeitek között?

Két fontos különbség van. Az elsődleges a hangszerelés, mivel egy pár kivételtől eltekintve élő környezetben mindig a zongora-bőgő-dob akusztikus felállásban játszunk, míg a stúdióban bármit felhasználunk, ami a kezünkbe kerül. A másik az időbeli különbség. Koncerteken mindig egy egész darabot játszunk elejétől a végéig és soha sem tudjuk mikor ér véget. A stúdióban többször nekifutunk ugyanannak a számnak, több hangsávot veszünk fel, így oda-vissza mozoghatunk az időben.

A stúdiólemezek esetében mennyire fontos számotokra az utómunka?

Nagyon. A stúdiólemezeknél sokszor csak a vágás és a keverés stádiumában kristályosodik ki a végső hangzás. A működési módszereink lényege, hogy jóval több sávot veszünk fel, mint kellene, majd a mixelés során elég gyakran alkalmazzuk a „mute gombot” (azaz az „elhallgattató gombot”), és minden feleslegesnek látszó dolgot törlünk.

Az albumaitok többségét CD-n adtátok ki, a 2011-es Mindset lemezetek viszont már bakeliten jelent meg, majd a legújabb, Open című anyagotok ismét a CD formájában látott napvilágot. A számok hossza vagy a közönségetek vásárlási szokásai határozzák meg egy hanghordozó formátumát?

Egyszerűen csak akartunk egy LP-t is készíteni. A bakelitlemezek csodálatosak, ám a CD-k műsorideje jobban passzol a zenénkhez. Hosszú ideje határoztuk el, hogy a zenei utazásunk egy bő óra alatt teljesedik ki igazán, így a CD-ket pont ránk szabták. Az évek alatt megmutattuk, hogy a Necks rövidebb intervallumokban is tud alkotni, de az alapértelmezett időkeretünk az egyórás műsoridő körül mozog. Terveinkben áll egy új LP kiadása is, sőt nemrég beszéltünk arról is, hogy újra kiadnánk a Chemist című lemezünket egy háromoldalas LP-n, de egyelőre túl magasnak tartjuk a gyártási költségeket.

Az egyik legtöbb eladást generáló Sex című lemezeteket Ausztráliában gyakran alkalmazzák a szülészeti osztályokon mint meditatív, nyugtató zenét. Van arról elképzelés, hogy miért pont ott vált ez olyan népszerűvé?

Nem tudom pontosan megmondani miért épp a szülészeti osztályon használják gyakran a lemezünket, szerintem az élet bármely szakaszának lehet a háttérzenéje a Sex. Többek között sokan a lemezcímhez hűen kötődő célokra is használták már a felvételünket. Voltak olyan gyerekek is, akik azt állították, hogy a szüleik a mi lemezünkre foganták meg őket. Vannak, akik gyermekaltatásra használták a lemezünket, vagy volt egy szívsebész úr is, aki azt állította, hogy csak a Necks lemezeire képes bármilyen sebészi beavatkozást végezni. Úgy látszik, hogy a zenénket gyakorlati célokra is lehet használni, az élet különböző helyzeteiben, ami minket is boldoggá tesz!

Minden koncertetek előtt tartotok egy pár másodperc, néha pedig akár egy pár perc néma szünetet. Ez elsősorban számotokra fontos, hogy egy adott hangulatba kerüljetek, illetve mennyire spontán történik egy koncertkezdés, tudjátok-e előre ki vezeti fel a témát?

Teljes mértékben spontán történnek a dolgok, megvárjuk, hogy ki és milyen ötlettel jön elő. A modus operandink lényege az, hogy megvárjuk kinek van egy ötlete, és az kezd. Ez egy nagyon apró, de lényeges eleme a zenekarnak, ami kijelöli egy adott koncert irányát. A kezdéseknél a kis szünet arra is fontos, hogy felkeltsük a közönség figyelmét. Nagyon hamar rájöttünk, hogy semmi sem csendesíti el jobban a hangos koncerttermet, mint a színpadon halkan álló, cselekvéstelen zenészek jelenléte! Csodálkozom, hogy a zenekarok többsége nem használja ezt a módszert.

Dolgoztatok együtt Brian Enoval is. Hogyan emlékszel vissza az együttműködésre?

Ahhoz képest, hogy egy világhírű zenészről beszélünk, nagyon rugalmasan állt hozzánk és az összes tag egyenrangú szerepvállalását várta el. Nem volt az a zenei diktátorfajta. Brian Eno egy nagyon kreatív zenész, határozottan egyedi gondolkodással; nagyon inspiráló volt vele együtt dolgozni.

Nick Cave-nek, Mick Harveynak, az INXS-nek, vagy AC/DC-nek köszönhetően elég sokat tudunk az ausztrál rockszcénáról. Hogyan jellemeznéd a helyi dzsessz-, kortárs és improvizatív zenei színteret? Van-e jelentős különbség a sidney-i és a melbourne-i színterek között?

Az ausztrál dzsessz-szcéna ugyanazokkal a nehézségekkel küzd, mint a világon bármilyen más hely, de ezt súlyosbítja a nagyon ritka népsűrűség is. Az ausztrálok többsége a két főbb megapoliszban lakik, amik körül szinte semmi sincs. Európával szemben például a nagyvárosokon kívül nincs számottevő zenei élet. Még maguk a nagyvárosok sem generálnak maguktól számottevő közönséget. Mind a két nagyvárosnak megvannak a saját jellegzetes vonásai. Sydney és Melbourne mellett talán Brisbane-nak van még jelentős zenei élete; első sorban azért, mert Queensland tagállamnak hosszú ideig elég reakcionista kormánya volt, mely minden eszközével támogatta a kulturális kezdeményezéseket.

Ez egy másik hátrányos helyzet felismeréséhez vezet engem. Ausztráliában történelmileg alacsony prioritást élvezett a kultúra állami támogatása, így bármilyen szabadabb elvű kulturális tevékenység a maga útját kell hogy járja. Ezért nagyon nehéz kreatív művésznek lenne. Mi a szerencsésebbek közé tartozunk.

Nagyon sok ausztrál zenész társadalmilag és politikailag is aktív. Mely szociális és politikai problémák foglalkoztatnak titeket?

Szülőként a legjobban az foglalkoztat, hogy a gyors ütemű technológiai változások hogyan erodálják a megélhetés hagyományos módszereit. Ausztráliában, ha keményen tanultál és elvégeztél egy egyetemet, akkor a saját szakmádon belül számíthattál egy méltányos és biztos foglalkoztatásra. Nem vagyok abban biztos, hogy ez ma is így van. Ráadásul az aktuális ausztrál kormány ahelyett, hogy enyhítené ezeket a problémákat, még magasabb tandíjakkal terheli az egyetemi hallgatókat. Nagyon aggódom a saját gyermekeim sorsáért, hogy nem kapják meg azokat a lehetőséget, amit az én korosztályom.

Más kortárs és dzsesszelőadókhoz képest nektek minőségi és könnyen navigálható, informatív honlapotok van. Ugyanott szerepel egy zenekari nyilatkozat, miszerint nem vezettek se Facebook-, se Twitter-, se egyéb közösségi oldalt. Mi a te személyes viszonyod a közösségi médiához?

Én személyesen nem szeretem a közösségi oldalakat. Technikailag talán én vagyok a legkevésbé jártas a zenekarban, de mégis én vagyok az, aki szerkeszti és napi szinte frissíti a honlapunkat! Még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy a közösségi oldalak előnyei meghaladják a hátrányait. Azt szeretném, ha a zenekarunk csak a zenéről szólna és semmi másról. A Facebook elég hamar sajátos útra terelne minket, amit nem szeretnénk.

A Necksen kívül milyen más zenekarokban játszol még?

Saját zenekarommal, a Catholicsszal már lassacskán 20 éve keresztezzük a dzsesszt a global dance stílussal. Jelenleg az Ambon címet viselő megaprojektemen dolgozom, mely a nagybátyám életét dolgozza fel, aki a II. világháború alatt japán háborús túszként hunyt el Ambonban (jelenleg Indonéziához tartozó Maluku-szigetek  része). Ezen kívül több ausztrál zenekarban szerepelek vendégzenészként, ám hosszabb turnékat már nem tudok velük bevállalni.

Október 13-én a budapesti A38 Hajón léptek fel, két nappal később pedig a legendás no wave zenekar, a Swans fog nálunk vendégeskedni. Ausztráliában nem egyszer játszottatok velük egy színpadon. Mennyiben hasonlít a két zenekar egymáshoz, figyelembe véve azt, hogy különböző közegből érkeztek és eltérő zenei szcénákhoz tartoztok?

A Swans óriási zenekar, Michael Gira pedig mindenben támogatott minket. De erre a kérdésre talán Tony tudna a legjobban válaszolni, mivel ő ismeri közülünk a legjobban a Swanst.

Lelkes gyűjtője vagy az ausztrál bennszülött művészetnek. Milyen műtárgyakat gyűjtesz, régiségeket, vagy az újabb művészek közül merítesz?

Sajátos érdeklődési körömet a városi bennszülött művészet képezi, mely az ausztrál őslakosok urbanizálása során alakult ki. Azért izgat igazán ez a művészet, mert megjeleníti az ellentmondásokat és nehézségeket, valamint a előnyeit, annak ha valaki a huszadik és a huszonegyedik századi Ausztráliában bennszülött háttérrel rendelkezik.

A bennszülött művészeten kívül kortárs kerámia- és porcelántárgyakat is gyűjtesz. Ha már Magyarországon játszotok, hallottál-e a Zsolnay porcelángyárról?

Nem hallottam róla, de most hogy rákerestem az interneten egy pár képre, rájöttem, hogy láttam már Zsolnay porcelánt. Csodálatosak. A Zsolnay alapítója a neves felmenő rokonom, Theodore Deck kortársa lehetett. Theodore Deck a francia a kerámiaművészet egyik emblematikus alakja volt, munkái a klasszikus stílus és az Art Nouveau közötti átmenetet tükrözik,erős Közel-keleti és ázsiai hatásokkal.

Másik nagy érdeklődési köröd az ausztrál foci.

A Sydney Swans a kedvenc csapatom, mely még 1874-ben alakult South Melbourne Swans néven és 1982-ben lett mesterségesen áthelyezve Sydneybe (Sydney nem egy hagyományos ausztrál futball város; történelmileg, a „futball” Új-Dél-Walesben és Queenslandben a Rugby Liga és Rugby Szövetség része volt, míg az Ausztrál Futball inkább a deli államokra volt jellemző). Kamaszként láttam először ausztrál focit a tévében és azonnal beleszerettem. Amikor 1982-ben a Swans Sydneybe költözött, lett is egy saját csapatom, mely ráadásul az utóbbi tíz legsikeresebb csapata volt. Azért szeretem az ausztrál focit, mert elég atletikus és irgalmatlanul gyors. Minden szabály arra van kitalálva, hogy büntessék a fenntartó, a mozgást gátló játékot.

Sokan Magyarországon először találkoznak októberben a Necks zenéjével. Mit ajánlasz, melyik öt Necks-lemezzel kezdjék az ismerkedést?

Nagyon büszkék vagyunk minden hanganyagra, ami a kezeinkből kikerül; soha sem adnánk ki olyan lemezt, amivel nem vagyunk elégedettek, de a személyes kedvenceim között a következőket említeném: Aether, Open, Silverwater, Hanging Gardens és Townsville, mivel ez az öt lemez egy elég változatos képet formál arról, hogy mi is valójában a Necks.