Emilíana Torrini | Minden budapesti koncertünk emlékezetes

A csodás hangú izlandi énekesnő, Emilíana Torrini idén csak pár helyen lép fel a kontinensen, így igazán különleges alkalom november 19-i koncertje az A38 Hajón. A Jungle Drum, a Gollam-dal előadója, Kylie Minogue Slow-jának szerzője és producere, a Thievery Corporation emblematikus énekesnője a novemberi klubkoncert előtt mesélt nekünk kedvenc izlandi albumairól, Nick Cave-hez fűződő viszonyáról és azt is elárulta, hogy változtatta meg az anyaság.

Milyen emlékeid vannak az eddigi két budapesti koncertedről?

Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor fellépsz egy új helyen, remekül érzed magad, és azután vissza- és visszahívnak egy újabb koncertre. Minden budapesti koncertünk emlékezetes – remek közönségünk van, az ételek és a borok pedig isteniek.

Mi vonzott az operában, és hogyan változtatták meg a konzervatóriumban töltött évek a zenéhez való hozzáállásodat?

Megtanultam bizonyos technikákat, amik az idők során berögzültek. Olyan ez, mint amikor gyerekkorod óta balettozol, és felnőttként már nem is kell figyelned a helyes tartásra, magától jön. Kezdetben például a mondat utolsó szavában mindig levittem a hangsúlyt – ami borzalmas szokás, kiráz a hideg, ha valamelyik énekesnő ezt csinálja!

Szerinted milyen irányba változott az izlandi zenei színtér az évek során?

Sokat változott és szerencsére jó irányba – egyre több a jó zenekar és nagyobb is az érdeklődés irántuk. Én eleinte hotelekben és éttermekben énekeltem slágereket pár részegnek, és ha szerencsém volt, két sztenderd közé becsempészhettem egy-egy saját számomat. Manapság pedig az emberek azért járnak koncertekre, hogy hallják az adott zenekart játszani.

Milyen hatással volt rád az anyaság?

Több lettem. Egy csodálatos, letaglózó és őrült időszak volt, teljesen fejreállította azt, amit addig hittem és gondoltam, és ezeket a változásokat szerintem jól tükrözi a Tookah [az énekesnő eddigi utolsó, tavaly megjelent albuma] is. Muszáj zenélnem, ez az egyetlen módja annak, hogy rendszerezzem a gondolataimat és az érzéseimet, hogy kiengedjem a gőzt. A fiam amúgy a legkreatívabb teremtmény, akivel valaha is találkoztam, ő inspirál jelenleg a legjobban.

Mi jut eszedbe először, ha visszatekintesz az eddigi albumaidra?

Az, hogy büszke vagyok rájuk. Rengeteget tanultam a készítésük alatt. Örülök, hogy mindig azt tettem, amit helyesnek éreztem és nem kötöttem kompromisszumokat. Nem túl gyakori dolog a zeneiparban, hogy egy előadó két albuma közt évekre eltűnjön, de én már csak ilyen vagyok. Minden album olyan számomra, mintha elölről kéne kezdenem az egészet. Szerencsés vagyok, hogy a rajongóim ennek ellenére kitartanak mellettem.

Több interjúban is említetted, hogy számodra a dalok legfontosabb elemei a szövegek – nem lenne egyszerűbb számodra izlandi nyelven énekelni?

Nem igazán. Gyerekkorom óta beszélek angolul, olyan számomra, mint egy második anyanyelv. Szégyellem bevallani, de jobban beszélem már, mint az izlandit.

Rengeteg művésszel dolgoztál már együtt, Kylie Minogue-tól a GusGusig, van esetleg valaki, akivel szeretnél de még nem jött össze?

Nick Cave! Még a demóit is szívesen feldolgoznám.

Melyek a kedvenc izlandi albumaid?

Nincsenek igazán kedvenceim, inkább csak olyanok, amelyeket gyakran hallgatok, de ha már választanom kell:
Daníel Bjarnason: Processions
Ásgeir Trausti: Dýrð í dauða þögn
múm: Green Grass Of Tunnel
Megas: Á bleikum náttkjólum