Deti Picasso | Csak a bátraknak engedelmeskedik a tenger

Interjú Gaya Arutyunyannal, a Deti Picasso és a Wattican Punk Ballet frontemberével
Örvény népzene artrockkal ötvözve: Deti Picasso
Örvény népzene artrockkal ötvözve: Deti Picasso

A Magyarországon élő örmény testvérpár által alapított Deti Picasso már-már legendásnak számít a világzenei-folkrock rajongók számára. Az együttes hosszú hallgatás után, némileg átalakulva tér vissza, hogy új lemezét, a Motherlandet bemutassa az A38 Hajón. Előzenekarként pedig egy remek osztrák folk-punk-metál kvartett, a Gasmic Gilmore lép fel. Az alapító Arutyunyan-testvárpár egyik felével, az énekesnő Gayával beszélgettünk országváltásról, a több éves szünet okairól, a crowdfunding-kampányukról és még sok másról.

Országot és várost váltani magánemberként sem, művészként sem egyszerű dolog. Miért érkeztetek annak idején Budapestre, miért adtátok fel a korábbi életeteket? Mit adott vagy vett el, egyszerűbben: mit változtatott látásmódotokon és művészeteteken az új lakóhely?

Oroszországban van egy mondás: „csak a bátraknak engedelmeskedik a tenger”. Az
első külföldi fellépéseink után (köztük az első Szigetes fellépés) kiderült, hogy nem csak a hazánkban, de Európában is van érdeklődés a zenénk iránt. Ugyanakkor ezek a turnék rengeteg adminisztratív nehézségekkel jártak, meghívókat kellett szerezni, vízumokért sorba állni, ata carnet-kat töltögetni, messze utazni, stb. Ebben az időszakban sok magyar zenésszel dolgoztunk együtt, gyakori vendégeink voltak Moszkvában Grencsó István, vagy a Másfél zenekar, több magyar ismerősünk és barátunk segítette a munkánkat. Így kerültünk Budapestre. A legtöbb hatást pedig az együttműködésekből merítettük. Budapesten ugyanis nem csak magyar zenészekkel dolgoztunk együtt. Itt vettünk fel közös lemezt a norvég Schtimm zenekar tagjaival, itt léptem fel először a Rotfront zenekarral, vagy itt stúdióztunk együtt Alex Hackével az Einstürzende Neubautenből és még sorolhatnám. És a legfontosabb, hogy itt hoztuk létre öcsémmel a Wattican Punk Ballet freak rock cabaret duót.

Viszonylag hosszú szünet után tavaly tértetek vissza. Miért volt szükség a több éves leállásra? Mi inspirálta a visszatérést?

Mi mindig családként tekintettünk a zenekarra, de 2010-ben a dobosunk családi okok miatt Moszkvában maradt, a brácsásunkat pedig felvették a genfi zeneakadémiára, így ideiglenesen leállítottuk a zenekart. Négy évig kerestük a budapesti zenészek között azokat, akik az új felállást képeznék, de megőriznék a családi feelinget. Egyszer csak rátaláltunk ezekre a zenészekre a dobos Porteleki Áron és a hárfás Anasztázia Razvaljajeva személyében. Ezzel egy időben találtunk rá egy régi családi hangfelvételre, amit még az öcsémmel vettünk fel egy katolikus örmény faluban. Eme két eseménye egybeesése inspirált minket a visszatérésre.

Az újrainduló Deti Picasso zenéje kevésbé rockos, karcos, sokkal szellősebb, akusztikusabb, folkosabb. Mennyire volt tudatos választás az, hogy más irányba indultok el?

Történt-e veled olyan, hogy a szekrényedben egy olyan ruhára találtál, amit még egyetemista korodban hordtál és most rosszul áll rajtad? Ez történt a zenekarunkkal is. Sok idő telt azóta, felnőttünk, megváltoztunk és nem tudjuk önmagunk tízéves mását imitálni. Mostani zenénkkel sokkal óvatosabban nyúlunk a hagyományos örmény népdalokhoz és ez a része tudatos.

Mennyi idő alatt, milyen munkamódszerrel készült el az új lemez? Adott-e, jelentett-e valami speciális inspirációt?

Amikor a barátaim rávettek, hogy indítsak el egy crowdfunding kampányt az új lemez készítésére, nem teljesen bíztam a sikerben. Ez egy olyan kampány, ahol a hallgatók különböző bónuszokért cserébe megtámogatják egy zenekar kiadványát, ezzel ők helyettesítik a kihalóban lévő kiadók funkcióját. A sikeres kampánynak köszönhetően előkerültek a régi rajongóink és megtámogatták a lemezt. Amíg régebben akár egy évig is ülhettünk a felvételeinken, addig most három hónap alatt készült el a teljes anyag. Büszkék vagyunk a végeredményre, megható és egységes lemezt adtunk ki a kezünkből.

Melyek voltak kedvenc lemezeid, filmjeid, könyveid az elmúlt egy-két évben? 

Budapesten újrakezdtem olvasni az orosz klasszikusokat, Tolsztojt, Bulgakovot, Nabokovot. Lemezek közül most hirtelen a Goat két albuma, a Gallon Drunk utóbbi két lemeze és nagy kedvenceim, a Wildbirds and Peacedrums jutnak eszembe. Koncertek közül például legutóbb a Best Bad Trip nevű magyar jazz zenekar tetszett igazán. Filmek helyett inkább filmrendezőket emelnék ki, akiket szívesen követek, köztük Jason Reitmant, Paolo Sorrentinót, Woody Allent, Atom Egoyant és Fatih Akint.  

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid? 

Miután az öcsémmel majdnem vízbe fulladtunk egy tóban, visszatérő rémálmom az árvíz. Noé újonnan épülő bárkájára pedig nem biztos, hogy én vagyok az első jelölt. Nagyon nagyon régi vágyam pedig, hogy közös lemezt készítsek egy szimfonikus-, vagy kamarazenekarral.

 

Leave a Comment