Therapy? | Nagy rajongója vagyok Tarr Bélának és Víg Mihálynak

Interjú Andy Cairns énekes-gitáros-alapítóval
Akik sportot űznek a kiszámíthatatlanságból: Therapy?
Akik sportot űznek a kiszámíthatatlanságból: Therapy?

A modern metál egyik alapvető, kiszámíthatatlan, mindig megújuló zenekara az északír Therapy?, ami az énekes-gitáros Andy Cairns vezetésével több mint huszonöt éve ontja a lemezeket. A legfrissebb tavaly tavasszal jelent meg, és a bevallottan az együttes legsikeresebb albumát, az 1994-es Troublegumot folytató Disquiet turnéján a Therapy? ismét Magyarországra látogat – ezúttal azonban nem fesztiválfellépésre, mint eddig, hanem súlyos klubkoncertre az A38 Hajón, január huszonegyedikén. Ennek kapcsán beszélgettünk a frontemberrel az eddigi karrierükről, az egyes lemezeikhez fűződő viszonyáról és a Tarr Béla iránti rajongásáról.

Többször is felléptetek már Magyarországon, milyen emlékeitek vannak ezekről a koncertekről?

Minden magyarországi koncertünket nagyon élveztem, legyen az egy Sziget fesztiválos fellépés, ahol rengeteg embernek játszhattunk és hatalmasat partyztunk, egy szólóest, intim környezetben és szűk közönséggel vagy mint most, egy klubkoncert, ahol semmi nem áll közénk és a rajongóink közé. Ráadásul nagy rajongója vagyok Tarr Bélának és Víg Mihálynak, így mindig próbálok annyit megtapasztalni a kultúrából, amennyit csak tudok.

A legfrissebb albumotok, a Disquiet bevallottan a Troublegum (az együttes 1994-es klasszikusa) folytatása.

Az emberek folyton azt kérdezték, hogy miért nem írunk egy újabb Troublegumot, ami halálosan irritált. Így elkezdtem feltenni magamnak a kérdést: mit tenne most az album főhős-narrátora? Elképzeltem, hogy érezné magát most, huszonkét évvel később. Szép lassan jöttek a szövegek és a dallamok, amik hasonlítanak ugyan a Troublegum dalaira, de mégsem ugyanolyanok. Remélhetőleg a Disquiet segít majd azoknak a Therapy?-rajongóknak, akik csak a Troublegumot szeretik, hogy megbékéljenek magukkal.

A Troublegum írásakor gondoltad volna, hogy húsz évvel később nem csak megírod a folytatását, de aktívan zenélsz és turnézol még?

Nem! Lenyűgöz, hogy még mindig csinálom és hogy jobban szeretem most, mint amikor még ‘nagyobb’ zenekar voltunk. Azt hiszem, megtanultam értékelni.

Mi változott az elmúlt több, mint húsz évben?

Ha! Rengeteg dolog. Akkoriban nagy zenekarnak számítottunk, majd elkezdtünk szokatlan albumokat csinálni és egy kisebb kultzenekarrá váltunk. Az idők során elvesztettünk tagokat, de jöttek újak, párat ki is rúgtunk, találtunk egy dobost, aki egyben a zenei lelkitársunk is és az elmúlt pár évben egy stabil, magabiztos csapattá értünk. Rengeteg addikcióval harcoltam az elmúlt húsz évben és rájöttem, hogy egyes dolgok fontosabbak, mint mások! Ja, és rengeteg kiadót is elfogyasztottunk!

Bár a mostani turnétok a Disquietre fókuszál, néhány különleges alkalommal eljátszátok a teljes Infernal Love albumot (a zenekar Troublegum utáni lemeze). Milyen emlékeid vannak az írásáról? Hogy jött az ötlet, hogy több, mint húsz évvel a megjelenése után teljes egészében eljátszátok?

Évekig gyűlöltem azt az albumot, az akkori életemet, az évet, amelyben készült, 1995-öt. Szörnyű emlékeim vannak akkoriból. A zenekar tagjai nem beszéltek egymással, folyamatos nyomás alatt voltunk a kiadónk miatt, akik azt szerették volna, hogy írjunk egy újabb Troublegumot és szinte minden nap kiütöttem magam. Csak arra emlékszem abból az egész időszakból, hogy nagyon szomorúnak éreztem magam, szomorúnak és izoláltnak. Talán most, így húsz évvel később, a koncertek révén békét kötök majd vele.

NYEREMÉNYJÁTÉK
Oszd meg Facebook-faladon a koncert FB-eseményét, és írd meg privát üzenetben a hajó oldalának! A résztvevők között kisorsolunk egy példányt a zenekar tavalyi, Disquiet című albumából, a nyertest üzenetben értesítjük.

Az Infernal Love-on hallható cselló és szaxofon is, valamint ambientes átvezetők. Hogy fogadta ezt a közönségetek?

A kilencven százalékuk utálta. Lényegében az Infernal Love miatt elvesztettük minden esélyünket, hogy még nagyobb zenekar legyünk, mint akkor voltunk, sőt, sok ember ellenünk fordított. Nagyon megdöbbentő volt ezeket tapasztalni, azt hittem a közönségünk ennél nyitottabb.

Szinte minden Therapy? albumon vannak irodalmi utalások: a Crooked Timberen és A Brief Crack Of Lighton például Kantra, az új album pedig Fernando Pessoa The Book Of Disquietje után kapta a címét.

Állandóan olvasok, segít megőrizni a szellemi élénkségem. Elveszett lennék könyvek nélkül, vagyis… könyvek, zenék, filmek és futball nélkül. Amikor beleszokok a turnézás – otthon töltött idő rutinba, az olvasás segít abban, hogy új ötletekkel álljak elő és gyakran egy jó könyv ihleti a számainkat. Elég egy jó mondat ahhoz, hogy elinduljon bennem valami.

Több interjúban is hangsúlyoztad, hogy a legnagyobb tévedés a Therapy?-val kapcsolatban az, hogy ti mind hatalmas heavy metál-rajongók vagytok. Mit mondanál, miért alakult ki rólatok ez a kép, mikor olyan albumaitok voltak, mint az előbb említett Infernal Love vagy a punk-rockos Anxiety?

Hm, a lusta újságírókat leszámítva, nem nézek ki túl elbűvölően, szóval általában azt feltételezik rólam, hogy ignoráns vagyok. Persze hatott ránk a heavy metál is, de nem túlzottan. Rockzenekar vagyunk, de nem csak a szó heavy metálos értelmében. Ha azt szeretnél hallgatni, nos, arra vannak nálunk sokkal megfelelőbb bandák is!

Sokszor adsz szólókoncerteket. Milyen érzés úgy játszani a Therapy? dalokat, hogy nincs más csak te, a gitárod, egy mikrofon és a közönség?

Ha túl sokáig vagyok otthon vagy épp nem turnézok, hamar elkezdek unatkozni – az akusztikus koncertek pedig jó apropók arra, hogy utazzak, kipróbáljam magam valami újban és hogy kisebb helyeken játszak, lényegében a közönség gyűrűjében. Szeretem elmesélni az egyes dalok történetét, összekapcsolódni a közönséggel és látni a reakcióikat. A zenekar többi tagját viszont általában hiányolom a színpadról.

Az elmúlt több, mint húsz évben feldolgoztátok többek közt a Joy Divisiontól az Isolationt, a Hüsker Dütől a Dianet vagy a Turbonegrotól a Denim Demont. De kire esne a választásod, ha arról lenne szó, hogy más zenekarok dolgozzanak fel Therapy? dalokat?

Mondjuk a Queens Of The Stone Age újraértelmezhetné a Lonely Cryin’ Only-t, Víg Mihály pedig a Bowels Of Love-ot.

Leave a Comment