Gyilkos | A zenére koncentrálunk

Interjú a nyers és fogós zenét játszó trióval
A punk és a metál határán: Gyilkos
A punk és a metál határán: Gyilkos

A thekillingscreens romjain alakult trió, a Gyilkos alapvetően a Cancer Bats-Black Tusk-vonalat erősíti, de inspirálták őket az olyan hazai bandák is, mint az Apey and the Pea, a Stubborn vagy a New Dead Project a metál és a punk közötti határmezsgyén mozogva. Június huszonnyolcadikán ők fűtik majd a hangulatot az éppen búcsúturnén lévő New York-i hardcore legenda Boysetsfire előtt (akikkel szintén interjúztunk), ennek kapcsán kérdeztük őket a hazai színtérről, a trió felállás előnyeiről, kezdeti hatásokról és még sok másról.

Meséljetek a kezdetekről, hogyan alakult meg a zenekar?

Sefcsik Márton (gitáros-énekes): Miután az előző zenekarunk kifutott 2013 végére elég szarul éreztük magunkat… Valahogy nem találtuk a helyünket, üres volt minden, szóval elég egyértelmű jel volt ez, hogy van még bennünk pár év zene, csak a mikor, meg a hogy volt a kérdés. Kidobtuk a korábbi sémákat, riffeket, mindent és nulláról kezdtük újra a zenekarosdit, úgy, hogy amit lehetett, máshogy csináltunk, mint korábban. Kipróbáltunk pár dobost, végül a netről „letöltöttük” a Dávidot (dob) 2015-ben és akkor azt mondtuk, hogy oké, ez egy jó alap, kezdjük el így.

Hudák Máté (basszusgitáros-énekes): Egyértelmű volt, hogy a korábbiakhoz képest súlyosabb zenét szeretnénk játszani.

Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?

Markó Dávid (dob): Kvelertak, Red Fang, The Haunted, Katatonia, Elder, Redneck Rampage, J.D. Overdrive, és így tovább. Utóbbi időben meg eléggé rápörögtem a Mutoid Man munkásságára. Hazaiak közül, akiket mindenképp megemlítenék, az a Haw, Shapat Terror, Apey and the Pea, Thy Catafalque, Witch Bone Garden.

SMÉlőben látni a Black Tusk-ot a Tündérgyárban, a Power Tripet-et a Dürerben, vagy a Bane-t bárhol, bármikor. Fejet fogni az Apey and the Pea-re a Showbarlangban, vagy a leesett állunkat keresni Stubborn után az A38-on, hogy hazai zenekarok ilyet tudnak csinálni. Csalódni az utolsó Gallows, vagy Cancer Bats albumokban… Újra és újra megnézni a Noisey NOLA sorozatát.

HM: Ha elvonatkoztatunk a zenétől, pont az alakulásunkat megelőzően láttuk a True Detective című sorozatot, ami eléggé magába szívott, itt-ott visszaköszön a számainkban is.

SM: 444.hu Rapháború, ha már itt tartunk! Alap.

A korábbi zenekaraitokhoz képest miben más trióban játszani?

MD: Az előző zenekarral két évig nyomtuk trióban, aztán két évig 4-es felállásban. Az így eltelt 4 év alatt szerzett tapasztalatom a tagok számosságát illetőleg annyi, hogy hárman kényelmesebben fértünk el az autóban.

HM: Voltak olyan ötletek, hogy kellene még egy gitáros a GYILKOS-ba, de adott pillanatban mindig úgy éreztük, hogy ez inkább ártana a chemistry-nek. Szóval maradtunk trió.

A hazai színtéren belül hova pozícionáljátok magatokat? Mi lehetne jobb benne?

SM: Sehova. Ez nem póz, nincs ebben kívülállóskodás, szerintem nincs színtér, maximum haverok, akik összetartanak. Jó volt látni, hogy annyian összejöttek a Dürer kertben a Mező jótékonysági buliján (mi is csak látásból ismerjük), nem mellesleg nagyon odarakta magát mindenki, de szerintem ez a maximuma ennek. Amikor anno elkezdtük, nem ismertünk senkit, sőt, most is csak épp, hogy; minden kinyújtott kézért, vagy pacsiért megküzdöttünk és jól van ez így. Azért ne járjon senki koncertre, meg nézzen meg zenekarokat, mert a színtér miatt ezt muszáj. A zenére koncentrálunk, nem kifele, hanem befele figyelünk. Minden más mellébeszélés.

HM: Post-színtér zenét játszunk. Viccet félre téve, szerencsére sok brutálisan jó zenekar most Magyarországon a HC-tól kezdve a doom-ig. Ez jó.

Mi inspirál titeket a japán kultúra megjelenítésében?

SM: Semmi. Magyar a név, angolul vannak a szövegek, gondoltuk csavarunk még egyet a dolgon, hogy a lemez címe japánul lesz ’gyilkos’. Van még ötletünk ezzel, aztán vagy végigvisszük, vagy nem… Konzekvensek vagyunk, de ha nem tetszik már egy ötlet, hamar túllépünk rajta.

Meséljetek a debütáló anyagotokról, a „キラー”-ról!

SM: Egy éve vettük fel a Supersize studióban Dexternél. Régóta szerettünk volna ott és vele stúdiózni és nagy súlyt vett le a vállunkról azzal, hogy végre volt valaki, akinek nem kellett magyaráznunk, hogy hogy és mit akarunk. Beköltöztünk egy hétvégére és felrántottuk, mint egy rossz csíkot. Nyilván ezer dolgot csinálnánk máshogy, de alapvetően még mindig szeretjük és elégedettek vagyunk az anyaggal. Nem agyalunk rajta, már a következőre készülünk.

Június huszonnyolcadikán a Boysetsfire előtt léptek majd fel, miért várjátok az estét? Ki előtt lépnétek fel még szívesen az A38-on?

MD: A Boysetsfire-re sokan fognak megmozdulni, és ha csak 10-20 ember megjegyez minket, belehallgat a lemezünkbe, esetleg eljön a következő koncertünkre, már elégedetten fogom álomra hajtani a fejemet.

SM: A hajó nagyszínpada a legjobb hely, ahol valaha játszottunk (még az előző bandánkkal), soha nem szóltunk befele olyan jól, mint ott (nyilván kifele sem). Majd most túlléphetünk ezen is! A Kvelertak előtt is szívesen játszottunk volna, haha, de amikor megtudtuk, hogy a Wasted Struggle-é a lehetőség, na, pont tőlük nem sajnáltuk. A Guillotines az egyik kedvenc hazai lemezünk, szóval baromira megérdemelten nyitottak ők. A korábban említetteken túl is egy rakás banda jut még eszembe, mint a Mastodon, Body Count, Electric Wizzard, csak az ezzel a baj, hogy az üres gitártokjukat vihetnénk maximum roadoláskor.

HM: Hogy kisebb bandákat is említsünk, szívesen állnék egy színpadon a Code Orange, Baptists, vagy például a Trap Them zenekarokkal.

MD: Bármikor kezdenék a Wo Fat, a Kamchatka, az Orange Goblin, vagy az Uzipov előtt.

Tervek, álmok, rémálmok?

HM: Nincsenek rémálmok.

MD: Tökös számokat írni, emlékezetes koncerteket adni.

HM: Minél több bólogatós koncertet csinálni, meg Budapesten kívülre is menni végre.

SM: A punk-metal Action Bronson-jának lenni. Az király lenne.


A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
cstp-logo-web-smallnka_hu

Leave a Comment