Premier | Amorf Ördögök: Bevezetés az Amorf Ördögökbe mix

Operettek, sanzonok, és az ezredfordulós hangmintázós, játékos elektronika: Amorf Ördögök
Operettek, sanzonok, és az ezredfordulós hangmintázós, játékos elektronika: Amorf Ördögök

Két telt ház után közeledik a harmadik! Mivel a november 11-i és november 12-i koncertekre már minden jegy elkelt, ezért november 10-én, csütörtök este is feltárul az Amorf Ördögök világa. Az első magyar kacatpop-zenekar ezúttal a 2000 őszén megjelent Betyár a Holdon című lemezét fogja három egymást követő estén előadni. A koncert apropóját adja az a kilenc albumból álló gyűjtemény is, amely a régi Amorf Ördögök-demókat, otthon készült lemezeket és koncertfelvételeket tartalmazza, és amely november 2-án kerül ki a digitális zeneáruházakba – de Erik Sumo (azaz Tövisházi Ambrus) jóvoltából a blog olvasói már kaphatnak egy kis ízelítőt belőle egy különleges, az A38 Hajónak összeállított minimix formájában. Ennek kapcsán pedig ki is faggattuk őt, titkosított aktákról, professzionalitásról, nosztalgiáról és még sok másról.

Számtalan okot mondtatok arra vonatkozóan, hogy miért szüntette be a működését az Amorf Ördögök közel tíz éve: nem forrotta ki magát a zenekar élőben, Péterfy Bori egyre kevésbé tudott részt venni benne a Krétakör miatt, hiányzott a dalokból a profizmus, túlságosan nagyra nőttetek. De mi volt a döntő ok?

Az igazi okról nem beszélhetek, titkosítva vannak az akták. Húsz évre, az mostantól még tíz.

2007 óta jóval professzionálisabb zenészek lettetek, Borinak ráadásul ott van a szólókarrierje is, aminek keretében teljesen másmilyen színpadi karaktere van. Mennyire volt nehéz emiatt visszahozni az Amorf-hangulatot? Egyáltalán, cél volt hogy megmaradjon a kacatpopos hangulat? 

Nekünk Tariska Szabival ketten nem volt nehéz, mert ez volt az első igazi zenekarunk, fejből megy minden szöveg, nagyon keveset kell gyakorolni. Borinak pedig az Amorfban sokkal könnyebb dolga van, mert csak az egyik karja a száz karú behemótnak. A hangszereléssel viszont rengeteget dolgozunk. A kacatpopos hangulat – én őszintén remélem – mélyen benne van a dalokban. A mostani koncertsorozaton kevés kivétellel igyekszünk olyan módon korhűen megszólaltani ezeket a számokat, hogy a lemez  játékos hangzását a lehető legjobban visszaadjuk élőben is. Ez régen nem igazán sikerült, most sokkal jobbak vagyunk benne.

Mennyire visszaigazolás számotokra, hogy tavaly és – várhatóan – idén is három egymás utáni nap adtok teltházas koncerteket? Hogy érzitek, ennyire lelkesen fogadnának az emberek egy rendes sorlemezt is, vagy a jegyvásárlókat inkább a nosztalgia hajtja?

Valószínűleg nem az a lényeg itt, hogy melyik lemezt játsszuk végig, hanem hogy az Amorf Ördögök újra színpadra áll. Úgy látszik, hogy a dalok valahogy beragadtak az embereknek. Ennél nagyobb örömet nem is lehetne nekünk okozni, mint hogy a majdnem húsz évvel ezelőtti dalainkra még most is emlékeznek az emberek.  Igazad van, nosztalgiakoncertek ezek, hiszen semmi újat nem csináltunk ezen a néven 10 évig. Viszont ilyen fickós, dögös nosztalgiakoncertek, mert ilyen jól még nem játszottuk soha el a dalainkat. Ebben egészen biztos vagyok.

Említetted egy interjúban, hogy onnantól hogy 2006-ban elindult a Youtube, a zenében megállt az idő, mivel minden elérhetővé és megtanulhatóvá vált, onnantól kezdve ugyanolyan érvényes egy ötszáz évvel ezelőtti zene, mint egy öt perccel ezelőtti. Hogyan alakította át ez szerinted a zeneipart?

Ezt még most nem nagyon tudjuk, majd ha az aktákat feloldjuk, szóval tíz év múlva megmondom.  Az én életemet úgy alakította át, hogy hiányzik a fókuszált zenehallgatás. Az, amikor egy, hosszú valamit, a legvégéig, és odafigyelve.

Megfogalmazódott egyébként bennetek, ha ismét „rendes” zenekarként működne az Amorf Ördögök? Ha pedig bandák: a három alapítótag közül ki milyen projektekben van jelenleg benne?

Sok dolgot csinálunk közösen is, külön is. Amiben mindhárman benne vagyunk, az a Love Band számára való dalírás, Tariska Szabira továbbra is számítunk szövegíróként az új anyagainknál. Én sok minden mást is csinálok, néha alkalmazott zenéket, és az Erik Sumo dolgot sem teljesen hagytam el, alakul valamiféle szerzői anyag ismét, majd meglátjuk, hogy mikor lesz vele időm foglalkozni, hiszen azért a fő tevékenysége mindenkinek a Love Band.

Mi jut eszetekbe először, ha meghalljátok: Betyár a Holdon?

Az, ami lemaradt a dalból, a harmadik versszak szövege: ‘A holdon senkit nem találok / nevetnek rajtam android lányok’ – ez viszont a szám élő verziójába beraktuk, aki ügyes, az észreveszi, hogyan csináltuk!

Honnan jött a kacatpop mellett a sanzon, mint meghatározó elem az Amorf Ördögök stílusában? És az ikonikus bajusz?

A sanzon az jó. Serge Gainsbourg pedig  a valaha élt legnagyobb dalszerző és előadó.  Mindig lehet tanulni tőle, pedig már régen nem él. A bajusz pedig Tariska Szabinak abból a korszakából van, amikor egy cigány legényt kellett alakítania Szőke András egyik filmjében, és ehhez növesztett bajuszt, pedig legtöbbet életében a hatodik kerület diplomatanegyedében lakott.

A nálunk debütáló minimix előfutára annak az Amorf Ördögök-demókat, próba- és koncertfelvételeket tartalmazó kilenclemezes ritkasággyűjteménynek, amely november 2-án kerül majd a digitális zeneáruházakba. Mesélj erről!

A kilencvenes évek elejétől kezdődik az Amorf Ördögök története, pontosan 93-tól. A gimnáziumunk, a Németh László Gimnázium iskolarádiós stúdiójából származik a zenekar magja, de aztán folytattuk Tariska Szabival ketten, nagyon sokáig tulajdonképpen ketten voltunk a zenekar, és saját magunk szórakoztatására készítettünk kazettákat és lemezeket. Ezek a felvételek soha nem kerültek hivatalos forgalomba, és most a digitális korszakban, amikor mindent egyszerűen lehet feltölteni, eszembe jutott, hogy hülyeség lenne nem feltölteni a Spotifyra és a többi helyre az egészet. Nevetséges hangminőségű, változóan vicces vagy bárgyú vagy zsigeri, de mindenképp életvidám számok gyűjteménye ez, amelyet nem könnyű végighallgatni, mert nem igazán dal formájúak. Viszont a költészet, a keresés, a kísérletezés ösztönös öröme végig hallatszik rajtuk, és  mivel mindenféle érdek és külső kényszer nélkül csináltuk őket, van bennük szeretnivaló, és mai fejjel nekünk is van belőle mit tanulni. A kedvencem az 1997-es A Mina Punk című lemez, amelyet annak idején másolt cédén és színes pszichedelikus fénymásolt borítóval terítettünk, nagyjából 15 példány létezik belőle a világon. Előtte és utána ritkaságok, már megszűnt helyeken való csonka koncertfelvételeink a kétezres évek elejéről (West-Balkán, Kultiplex), és a leállás előtti egyik utolsó koncertünk, a 2006-os A38-as koncert részletei is szerepelnek a gyűjteményben.

A teljes gyűjtemény november 2-tól lesz elérhető az összes digitális platformon. Viszont mivel óriási anyagról van szó, azt gondoltam, a legjobb az, ha  a kedvenceimet összegyűjtöm, és csinálok belőle egy félórás mixet a kedves érdeklődő, nyitott fülű hallgatók számára.  Íme a Bevezetés az Amorf Ördögökbe című mixem, jó szórakozást!

Leave a Comment