Hodosi Enikő (Manoya, neo) | MINDEN IDŐK

Manoya lemezbemutató április 29-én az A38 Tetőteraszon

Április 29-én az A38 Hajó Tetőteraszán lép fel a neo énekesnőjeként is ismert, Manoya néven dalszerző-énekesnőként is aktív Hodosi Enikő. Élete zenéiről és zenei élményeiről mesél.

Életed zenészei és lemezei, akik, és amelyek miatt hangszert ragadtál és dalokat írsz?
Máris érzem, hogy kihagyok valaki fontosat, de akkor egy rövid lista, ahogy bejelentkeznek az emlékek, kb. 12 éves koromtól kezdve: a „vicces” hatás: Debbie Gibson (Összesen 1 dalát ismertem meg 6 évesen, de amiatt kezdtem el bátrabban dallamokat gyártani magamban már akkor.). Sandra, Samantha Fox és Sabrina, illetve Linda (Görbe Nóra) ‘fantasztikus’ dalai (kislányként hallgattam őket, ezért nem annyira ciki, mint amilyen. 🙂 Az első háromnak köszönhetően kezdtem el angolul tanulni, mert bosszantott, hogy nem értem, amit éneklek! 🙂 Lindának köszönhetően érdekel azóta is a harcművészet!

A vállalható hatások többféle műfajból: Sly and the Family Stone, Jackson 5, Stevie Wonder, Elton John (Tumbleweed Collection album), David Bowie, Leonard Cohen, Michael Stipe, John Lennon, George Michael, Air, Portishead, The Charlatans, Beck (Odelay), Kula Shaker, Turin Brakes, Blur, BRMC, Faith No More, Depeche Mode, Radiohead(!), The Cardigans, Planet Funk. Erick Satie, Pat Metheny, Liszt, Beethoven, Dvorzak, Stravinsky, és Claude Chalhoub.

Hölgyek közül: Sinead O’Connor, Fiona Apple, Nina Simone, Sheryl Crow, KT Tunstall, Goldfrapp, Moloko.

Hazai fronton:  Cseh Tamás, Máté Péter, LGT, Demjén (V-Moto Rock), Bródy János, Halász Judit, Európa Kiadó, VHK, Laár András (Elsősorban a Lábvíz és a Nyálon lőtt lány című remekművek és humora miatt! ). Meghatározóak és inspirálóak voltak számomra zeneileg bizonyos rock operák , főleg a J.C. Superstar, a Hair, a Gospel, a Les Miserables.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?
Paul McCartney: The Long And Winding Road
Radiohead: Pyramid Song, Burn The Witch
Zero 7: Home
Goldfrapp: Utopia
neo: Renard

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Nézőként: Blur koncert a Szigeten (A kedvenc dalom, a ‘Tender’ alatt váltam menyasszonnyá, ami azóta is tart!), Ian Brown koncert Nürnbergben (Ez nagyon zavarbaejtő koncert volt. Hajnal 3-ra tolódott valami közlekedési káosz miatt, így rendesen megfogyatkozott a nézőközönség. Mi a barátaimmal így könnyen az első sorba kerülhettünk, én pedig valahogy pont szembe Ian-nel, tőle kb. 6 méterre. Egész koncert alatt farkasszemet nézett velem, amikor épp nem a kezét csavargatta csuklóból – mert van egy ilyen vicces pantomim mutatványa. De valójában szerintem nem engem nézett, hanem befelé bámult. Én is szoktam ilyet a színpadon. Szóval olyan volt, mintha végig duóztuk volna a koncertet, mert hát fejből tudtam az összes dalt, és nem énekelni meg nem tudok). Igazából sosem voltam az az igazi önmagát elvesztve rajongó típus, de azért izgalmas volt a Black Rebel Motorcycle Club tagok kechupos sültkrumpliját tartani és az engedélyükkel beleenni, amíg ők aláírtak nekünk valamit. Nemrég pedig Tricky hozott minket zavarba, az A38-as hajós koncertje után a backstage-ben monológot tartott pár embernek arról, hogy ő ugyanolyan ember, mint bárki más, majd az ülő 5-6 ember mindegyikéből kiszedett egy történetet mondván: “Everyone has a story, you must share it, give something!” 🙂 És el is mondtunk pár rémtörténetet neki.

Előadóként: büszkén és örömmel emlékszem vissza a Duran Duran és a Kasabian előtti koncertjeinkre a neo-val, de azért az embernek végig van egy olyan érzése, hogy a közönség nagy része itt nem rá kíváncsi, hanem a fő fellépőre. Még így is nagy élmény, sőt térdeket remegtető izgatottságot és alázatosságot tud előhozni egy-egy ilyen alkalom. Nemrég volt szerencsém a CSIGO szürreális zajzenei projekttel részt venni egy 7 állomásos amerikai turnén, mely során 3 alkalommal Mac Golehon trombitással hármasban improvizálhattunk egymásra. Az utolsó New York-i (Otto’s Shrunken Head nevű kultikus helyen megrendezett) előadás volt számomra az, ami a legnagyobb összhangban zajlott, 20 percig, mintha egy teljesen más dimenzióba kerültünk volna mi hárman.

A Manoya koncertek pedig mind nagyon izgalmasak és egyre felszabadítóbbak számomra. Nagyon érzékenyek vagyunk egymás állapotaira a zenekaron belül, így nincs is két egyforma koncert. A legemlékezetesebb talán az első lemez teltházas lemezbemutatója volt a Trafóban 2013-ban. Egyáltalán nem számítottam 440 emberre, megleptek. Addig azzal voltam elfoglalva a próbákon kívül, hogy a színpadon egy belső szobát rendezzek be. Olyan sokfelé kellett figyelnem, hogy a koncertre már jártányi erőm sem volt. Hangom is alig. Aztán az a 440 ember és a feladat, hogy végre csak a zenében vagyok, csak arra figyelek, úgy feltöltött engem és a zenésztársaimat is, hogy nem is akartuk abbahagyni a játékot. Azt tartom jó koncertnek, amin nem akarok túl lenni.

Milyen volt Manoya és a neo tavalyi éve és mi vár rátok még idén?
Tavaly: a háttérben aktív, nagyon munkás, hangszerelős, szövegírós, stúdiózós, editálós, néha besokallós, számítógéplefagyós, újrakezdős, még több munka, még több kitartás, mindjárt kész. Idei év: második Manoya lemez megjelenése, rendszeres koncertezés, szicíliai miniturné. Remélem, lassan minden a helyére kerül, és beérnek az elvetett magok. Türelmes típus vagyok.

A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja támogatta.

Hangfoglaló Program       nka_hu

Leave a Comment